Halottnak hazudták játékosukat, hogy ne kelljen játszaniuk
Bizarr történet került elő az ír amatőr futballbajnokságból, ahol az egyik dublini csapat, a Ballybrack FC úgy töröltette az egyik meccsét, hogy halottnak hazudta saját játékosát.
A Ballybrack még múlt pénteken, november 23-án jelezte a Leinster Senior League (LSL) felé, hogy csütörtökön tragikus motorbalesetben meghalt a csapat játékosa, a spanyol Fernando Nuno La-Fuente, emiatt töröltetnék a hétvégi bajnokijukat. Csakhogy amikor az LSL képviselői fel akarták venni a kapcsolatot a családdal, hogy részvétüket nyilvánítsák, különös információkra bukkantak.
Először azt közölte velük a Ballybrack, hogy a játékos testét már haza is szállították Spanyolországba, majd hiába keresték a kórházakban vagy bármi más hivatalos fórumon a baleset tényét, semmire nem bukkantak. Végül arra jutottak, hogy La-Fuente már hetekkel korábban hazautazott Spanyolországba, és egyáltalán nem is halt meg. A liga egyelőre nem hozott döntést arról, milyen büntetést kap a Ballybrack, egyelőre vizsgálják, hogy a fegyelmi szabályzatuk alapján mivel büntethetik őket.
A nyomozás végére viszont csak a hétvégi forduló után jutottak, így szombaton minden LSL-meccsen egyperces gyászszünettel és fekete karszalaggal emlékeztek meg a többi csapat játékosai La-Fuentéről.
Végül a Ballybrack kedden kiadott közleményében kért elnézést az ál-halálhír miatt. Ebben azt írták, hogy a halálhír terjesztéséért felelős munkatársukat kirúgták.
via Deadspin
Rovataink a Facebookon