Magyart kaptál? Máris megnőttek az esélyeid!

hun
2015.08.28. 15:29
Az elmúlt harminc év siralmas magyar kupaszerepléseinél csak az szomorúbb, hogy olyan országok klubjait sem sikerült soha sem legyőzni, amelyek amúgy futballban semmivel sem produkálnak többet a magyarnál. Természetesen a legtöbb európai országnak vannak kiemelkedő eredményei, de ez nem lehet magyarázat a csúfos kudarcra.

Alig telt el egy hónap a Ferencváros szánalmas kupabúcsúja óta, a Ferencváros vezetőibe máris visszaszállt a lélek, és önbizalomtól duzzadó nyilatkozatot adott Thomas Doll vezetőedző az M4 sportcsatornának: „Nem én vagyok a sztár, hanem a csapat, a játékosok, akiknek kilencven percen keresztül teljesíteniük kell a pályán.” Majd Orosz Pál klubigazgató ehhez hozzátette szerényen: „Tízből nyolcszor megvernénk a bosnyákokat, mégis most volt az a kettő.”

Tik-tak, minden ugyanúgy jár tovább

Mindig megmosolyogtató, amikor a hazai futballéletben minden visszatér a régi kerékvágásba , amikortól már megint mindent meg lehet magyarázni, amikortól másodlagosak a pályán elért eredmények. Ami változott, hogy az az idő, amíg túllépünk a kiesésen, most a gyorsnál is gyorsabban sikerült, de a saját felelősség továbbra sem merül fel, sem az, hogy minek köszönhető a nem megfelelő forma vagy a rossz idejű igazolások.

A magyar kluboknak inkább a hazai mezőny, a békés, tempó nélküli játszadozgatás való, hiszen ebben a közegben nemzetközi összehasonlítás nélkül folyamatos fejlődésről lehet beszélni, és emelkedő színvonalról.

Az elmúlt harminc évben elég sokat láthattuk ezt a folyamatot, ezért gyűjtöttük össze, mire mentek Európában a kupacsapatok, hány párharcon sikerült túllépni, mire jutottunk a sokszor leszólt országokkal szemben, amelyeket indokolatlanul magunk mögé helyeztünk. A klasszikus, oda-visszavágós meccseket vettük alapul, a csoportkörben játszottakat külön, dőlttel jelöltük.

Korosztályok nőnek úgy fel a lelátókon, hogy nincs élményük, mit jelent egy német csapatot felülmúlni, de mint látjuk, osztrákot sem sikerült, de még egy sor ilyen nemzetet találni. Kár, hogy bolgár nem kerülhet mindig az utunkba.

Albánia: 3-1
FerencvárosFK Tirana 3-2, 0-1 (2004, BL)
ZTEKF Tirana 0-0, 0-1 (2010, BL)
DebrecenSkenderbeu 0-1, 3-0 (2012, BL)
HonvédVlora 1-0, 2-0 (2012, EL)

Andorra: 2-0
FerencvárosPrincipat 6-0, 8-1 (1998, UEFA)
PaksSanta Coloma 4-0, 1-0 (2011, EL)

Anglia: 1-5
Manchester UnitedPécs 1-0, 2-0 (1990, KEK)
HonvédManchester United 2-3, 1-2 (1993, BL)
FerencvárosNewcastle 3-2, 0-4 (1996, UEFA)
ZTEManchester United 1-0, 0-5 (2002, BL)
FerencvárosMillwall 1-1, 3-1 (2004, UEFA)
DebrecenManchester United 0-3, 0-3 (2005, BL)
DebrecenLiverpool 0-1, 0-1 (2009, BL-csoportkör)

Ausztria: 0-6

Tatabánya–Rapid 0-5, 1-1 (1985, KEK)
FerencvárosAdmira 0-1, 0-1 (1989, KEK)
FerencvárosTirol 0-3, 1-2 (1993, KEK)
MTKJosko Ried 0-1, 0-2 (1998, KEK)
Sturm GrazÚjpest 4-0, 3-2 (1998, BL)
Sturm GrazVideoton 2-0, 2-3 (2011, BL)

Lényegesen nagyobb sokk, mint az előző, hiszen itt mégsem egy Manchester United-szintű csapat volt az ellenfél, és ennek ellenére egészen 2012-ig kellett várni az első győzelemre – igaz, továbbjutást az sem ért. Egervári Sándor mester és az Illés Béla-féle csapat műalkotása, hogy a másodosztályú Riednek még csak gólt sem tudtak rúgni.

Belgium: 4-4

Honvéd–Lokeren 1-0, 0-0 (1987, UEFA)
Ferencváros–Antwerpen 0-0, 3-1 (1990, UEFA)
Ferencváros–Anderlecht 1-0, 1-1 (1995, BL)
MTK–Mechelen 0-5, 1-1 (1993, UEFA)
Újpest–Bruges 0-5, 2-2 (1998, UEFA)
Debrecen–Bruges 0-0, 0-1 (2003, UEFA)
Videoton–Gent 1-0, 3-0 (2012, EL)
Debrecen–Bruges 0-3, 1-4 (2012, EL)
Videoton-Genk 0-3, 0-1 (2012, EL-csoportkör)

Arra a Lisztes-passzra és Kuntics befejezésére mindenki emlékszik, de előtte is volt két olyan párharc, amelyikből győztesen jöttünk ki. Sousa is remekül felkészítette csapatát a kontrákra. Aztán vannak megrázó ötösök, az egyik főszereplője Eszenyi Dénes volt, Turbéknak sejtelme sem volt, merre kell mozognia vele.

Bosznia-Hercegovina: 0-2
VasasVelež Mostar 2-2, 2-3 (1986, KEK)
FerencvárosŽeljezničar 0-1, 0-2 (2015, EL)

Az első párharc idején a Velež még jugoszláv csapatként szerepelt. A Fradi-meccs még élénken előttünk él.

Bulgária: 5-0

FerencvárosLevszki 4-1, 3-2 (1991, KEK)
MTKCSZKA Szófia 1-0, 1-2 (2000, UEFA)
DebrecenLevszki 2-1, 2-0 (2009, BL)
DebrecenLiteksz 2-0, 2-1 (2010, EL)
DVTKLiteksz 2-0, 1-2 (2014, EL)

Ha csak bolgárokkal játszanánk, lényegesen előrébb tartanánk. Kettős győzelmeink is vannak, ami önmagában nagy érték.

Ciprus: 1-2

VácApollon 2-0, 0-4 (1993, UEFA)
DunaferrOlympiakos Nicosia 2-2, 2-4 (2001, UEFA)
FerencvárosAEL 4-0, 1-2 (2002, UEFA)

Ha belelkesültünk pár sorral feljebb, itt érdemes megnézni, hogy nem a kirakatcsapat Apoel vagy az Omonia szedte szét a magyarokat, hanem a gyengébbek. Csank János és Egervári Sándor, vagyis két korábbi kapitány kapta a négyeseket.

Csehország: 0-3

GyőrBohemians Praha 3-1, 1-4 (1985, UEFA)
FerencvárosTeplice 1-3, 1-1 (1999, UEFA)
Ferencváros–Sparta 1-0, 0-2 (2004, BL)

A Bohemians még a csehszlovák időkből érkezett. László Csaba önkritikusan bevallotta, hogy mostani eszével a Sparta ellen talán már meglett volna a BL-főtábla, amit hosszabbításban buktak el. Gera ekkor már nem volt a csapatban, mert megvette a WBA.

Dánia: 0-4

HonvédBröndby 1-4, 2-2 (1986, BEK)
FerencvárosBröndby 0-1, 0-3 (1990, UEFA)
ÚjpestAarhus 0-0, 2-3 (1997, UEFA)
FerencvárosKöbenhavn 1-1, 1-1 ti: 2-3 (2003, UEFA)

És egy újabb riasztó adat: dán klub ellen még csak nyerni sem sikerült.

A nagy Honvéd úgy zúgott ki, hogy a dán válogatott ugyan már csúcson van, de a klubfutball korántsem. A Fradi Koppenhágában jelentős bírói nyomást kapott, azon a meccsen kifejezetten sajnálni lehetett Szűcséket, de az is legfeljebb csak egy keveset kozmetikázott volna ezen a lehangoló mérlegen.

Észak-Írország: 1-0
DebrecenCliftonville 0-0, 2-0 (2014, BL)

Észtország: 2-0
DebrecenLevadia 1-0, 1-0 (2009, BL)
DebrecenLevadia 1-1, 3-2 (2010, BL)

Nem sokat lehet hozzáfűzni, de annyit mindenképp, hogy 2010-ben a BL első, míg egy évvel korábban a BL második körében játszott Herczeg András csapata az észt bajnokkal. Ami csak azt jelzi, mennyire szerencsés volt a sorsolás, ami BL-csoportkörbe torkollt.

Fehéroroszország: 1-4

GyőrDinamo Minszk 4-2, 0-1 (1986, UEFA)
FerencvárosMTZ Ripo Minszk 2-1, 0-2 (2005, UEFA)
DebrecenBATE 1-1, 0-2 (2012, BL)
DebrecenBATE 1-0, 1-3 (2014, BL)
VideotonBATE 1-1, 0-1 (2015, BL)

A Győr még a szovjet időkben ért el említésre méltót a Minszk ellen, a többit látjuk. A BATE-t egyszer ugyan sikerült megverni, de a 93. percben a Loki-kapus rosszul mozdult ki, pedig az volt az igazi esély.

Feröer: 3-0

MTKGota 7-0, 3-1 (1998, KEK)
ÚjpestKlaksvik 6-0, 3-2 (1997, UEFA)
ÚjpestKlaksvik 2-2, 1-0 (2002, UEFA)

Finnország: 3-0

FerencvárosHaka 5-1, 1-1 (1989, KEK)
MTKHJK 3-1, 0-1 (2003, BL)
MTKJokerit 1-0, 4-2 (2000, UEFA)

A korábbi magabiztosság már biztosan nem lenne meg, a HJK tavaly például csoportkörig jutott az Európa Ligában.

Franciaország: 1-7

ÚjpestBordeaux 0-1, 0-1 (UEFA, 1988)
PSGVác 3-0, 2-1 (1995, BL)

ÚjpestStrasbourg 0-3, 0-2 (UEFA, 1995)
HonvédNimes 1-3, 1-2 (1996, KEK)
MTKNantes 1-2, 0-1 (UEFA, 2000)

DebrecenBordeaux 3-1, 1-5 (UEFA, 2001)
PSGÚjpest 3-0, 1-0 (UEFA, 2002)
GyőrMontpellier 1-0, 0-1 ti: 4-3 (2010, EL)
Debrecen–Lyon 0-4, 0-4 (2009, BL csoportkör)

Nehéz eldönteni, az volt-e a klubfutball mélypontja, amikor a harmadosztályú Nimes oda- vissza verte a Honvédot. Pintér Attila legnagyobb győzelmét a hazai vereség után Montpellier-ben érte el. A PSG–Újpestről körülbelül annyi emlékem van, hogy Tamási Ronaldinho mezére ácsingózik.

Görögország: 2-5

HonvédPanathinaikosz 5-2, 1-5 (1987, UEFA)
FerencvárosOlympiakosz 2-2, 3-1 (1996, UEFA)
FerencvárosOFI 2-1, 0-3 (1997, UEFA)
FerencvárosAEK 4-2, 0-4 (1998, UEFA)
MTKAEK 2-1, 0-1 (1999, UEFA)
VasasAEK 2-2, 0-2 (2000, UEFA)
DebrecenPAOK 0-0, 1-1 (2003, UEFA)

Amikor a Honvéd 5-0-ra vezetett, és váratlanul kapott kettőt a hajrában, akkor már sejteni lehetett, nagyon nem lesz lefutott a visszavágó, és hát onnan sikerült kiesni.

Manapság elképzelhetetlen lenne, hogy az Olymapiakoszt kiüsse a Fradi, pedig szűk húsz éve még sikerült. Három csapatunk is nekifutott az AEK-nek, hasztalan.

Grúzia: 1-0
GyőrZestafoni 1-1, 2-1 (2008, UEFA)

Hollandia: 3-3

PécsFeyenoord 1-0, 0-2 (1986, UEFA)
ÚjpestDen Haag 1-0, 1-3 (1987, KEK)
VácGroningen 1-0, 1-1 (1992, UEFA)
HonvédTwente 4-1, 1-3 (1994, UEFA)
DunaferrFeyenoord 0-1, 1-3 (2000, UEFA)
FerencvárosGo Ahead 1-1, 4-1 (2015, EL)

Egy újabb meglepetés, hogy a hollandokkal szemben nem játszottunk alárendelt szerepet az oda-visszavágós meccseken.

A képet árnyalja azonban, ha idevesszük a csoportkörös találkozókat.

FerencvárosAjax 1-5, 0-4 (1995, BL)
FerencvárosFeyenoord 1-1 (2004, UEFA)
DebrecenPSV 1-2, 0-3 (2010, EL)

Horvátország: 4-7

Dinamo Zagreb–MTK 0-1, 2-0 (1997, UEFA)
MTK–Dinamo Zagreb 0-0, 0-2 (1999, BL)

Dunaferr–Hajduk Split 2-0, 2-2 (2000, BL)
Ferencváros–Hajduk Split 0-0, 0-0, ti: 4-5 (2001, BL)
ZTE–NK Zagreb 1-0, 1-2 (2002, BL)
ZTE–Dinamo Zagreb 1-6, 0-3 (2002, UEFA)
Dinamo Zagreb–MTK 3-1, 0-0 (2003, UEFA)
Debrecen–Varteks 3-1, 3-2 (2003, UEFA)
Debrecen–Hajduk Split 3-0, 5-0 (2005, BL)
Győr–Dinamo Zagreb 0-2, 1-2 (2010, EL)
Ferencváros–Rijeka 0-1, 0-2 (2014, EL)

Ahány csapatunk nekiment a Dinamo Zágrábnak, annyi el is vérzett. Legközelebb az MTK járt a legyőzéséhez, de a kinti kiállítást nem tudta kihasználni, illetve amikor két évvel előtte Lőrincz Emil fejesgóljával nyertünk, kint kettővel kikaptunk.

A Fradinak nem sikerült átjutni a horvát akadályon, a Lokinak két felemelő győzelemmel igen. Sőt, a Vartekset is legyőzték kétszer.

Írország: 3-0

HonvédShamrock Rovers 2-0, 3-1 (1985, BEK)
HonvédDundalk 1-1, 2-0 (1991, BEK)
FerencvárosBohemians Dublin 5-0, 1-0 (1996, UEFA)

Izland: 3-0
MTKIBV 2-0, 3-1 (1999, BL)
ÚjpestAkranes 0-0, 2-1 (1988, UEFA)
MTKKR 2-1, 0-0 (1993, UEFA)

A válogatottnak vesztőhely volt, a klubcsapatoknak nem. Bár volt jó néhány keserves győzelem.

Izrael: 0-1
GyőrMaccabi 0-2, 1-2 (2013, BL)

Pintér esélytelenül vergődve kapott ki Paulo Sousától.

Kazahsztán: 4-1

VideotonKairat 1-0, 1-2 (2006, UEFA)
DebrecenKaragandi 1-0, 1-1 (2008, UEFA)
HaladásPavlodar 1-0, 1-2 (2009, UEFA)
GyőrAtyrau 3-0, 2-0 (2010, EL)
KecsemétAktobe 1-1, 0-0 (2011, EL)

Az utolsó eredmény jól mutatja a kazah futball fejlődését, arról pedig ne is beszéljünk, hogy az idei kupasorozatban a Crvena Zvezda, valamint a Maribor is elvérzett velük szemben.

Lengyelország: 0-3

VideotonLegia 0-1, 1-1 (1985, UEFA)
HonvédAmica Wronki 1-0, 0-1 ti: 4-5 (2004, UEFA)
VideotonLech 0-3, 0-1 (2015, EL)

Ők sem a kedvenc ellenfeleink. Bár Pető Tamás edző a régi könyveket vette elő, nem lefutott a továbbjutás. Kettős vereség lett a vége, a magyar futballban még mindig nem jöttek rá, mennyit ártanak a dupla kudarcok az UEFA együtthatójánál.

Lettország: 2-0

VasasVentspils 3-1, 1-2 (2000, UEFA)
DebrecenSkonto 2-2, 9-2 (2015, EL)

A Vasasnak csak hosszabbításban jött össze a siker, míg a Debrecen legalább meggyalulta azt a csapatot, amelyik a fogadóirodák kedvence is lehetett.

Liechtenstein: 1-1

BVSCBalzers 3-1, 2-0 (1997, KEK)
ÚjpestVaduz 0-4, 1-0 (2006, UEFA)

Az Újpest hazai kivégzése nagyjából a Nimes-mel áll összhangban, bár elképzelhető, hogy más volt a háttérben: edzőbuktatás. Ettől még a szégyen szégyen marad.

Litvánia: 1-0
DebrecenEkranas: 1-1, 2-1 (2003, UEFA)

Bajzát Péter ezüstgólja halhatatlan. Magyar csapat ezzel a szabállyal először és utoljára ment tovább, azóta eltörölték ezt a faktort.

Luxemburg: 1-0
FerencvárosDudelange 6-1, 6-1 (1994, UEFA)

Macedónia: 2-2
BékéscsabaVardar 1-1, 1-0 (1994, UEFA)
VácSileksz 1-1, 1-3 (1995, KEK)
HonvédSloga 1-0, 1-0 (1996, KEK)
DebrecenRabotnicski Szkopje 1-1, 1-4 (2006, BL)

Csank mester hagyatékát nem sikerült továbbvinnie Tóth Dénesnek, Kratovóban nagy zakó lett a vége, igaz, Borgulya kiállítása is kellett ehhez idegenben. Bár Csank négyet kapott, ahogy feljebb, Ciprusnál látható.

De még annál is lényegesen fájóbb, hogy a szkopjei forróságban megégett a Debrecen, amelyben még Sándor Tamás osztogatott, és röhögcsélt a meccs végén. Pedig egy évvel korábban a Splitet 8-0-val ütötték ki. Ez is csak azt jelezte, az állandóságról a magyar futballban nem lehetett beszélni.

Málta: 3-0
FerencvárosBirkirkara 3-0, 3-0 (2003, UEFA)

FerencvárosSliema 1-1, 2-1 (2014, EL)
DVTKBirkirkara 2-1, 4-1 (2014, EL)

Moldávia: 5-0

ÚjpestZimbru Kisinyov 0-1, 3-1 (1998, BL)
HonvédZimbru 4-1, 1-0 (1994, UEFA)
FerencvárosConstructul 3-1, 1-1 (1999, UEFA)
DebrecenNistru Otaci 0-1, 3-0 (2001, UEFA)
HonvédNistru Otaci 1-1, 1-1, ti: 6-5 (2007, UEFA)

Montenegró: 2-1
HonvédNikšić 4-1, 9-0 (2013, EL)
VideotonMladost 2-1, 0-1 (2013, EL)
DebrecenSutjeska 3-0, 0-2 (2015, EL)

A Sousát váltó José Gomes óriási buktája, amire nincs is magyarázat. Ettől még a helyén maradhatott, és nyűglődött még vele a Videoton sokáig.

Németország: 0-9

StuttgartTatabánya 2-0, 1-2 (1988, UEFA)
FerencvárosWerder 2-3, 0-1 (1991, KEK)
StuttgartPécs 4-1, 2-2 (1991, UEFA)
LeverkusenHonvéd 5-0, 2-0 (1994, UEFA)
DebrecenWolfsburg 2-1, 0-2 (1999, UEFA)
StuttgartFerencváros 0-0, 2-0 (2002, UEFA)
StuttgartÚjpest 4-0, 3-1 (2004, UEFA)
SchalkeFerencváros 2-0 (2004, UEFA, csoportkör)
HamburgHonvéd 4-0, 0-0 (2007, UEFA)
StuttgartGyőr, 2-1, 4-1 (2008, UEFA)

Talán csak annyi pozitívum van, hogy a Tatabánya a későbbi döntős Stuttgartot csípte el. A legtöbb esélye a Gerával, Tökölivel felálló Fradinak volt a Stuttgarttal szemben, de rúgott nélkül nem jöhetett össze semmilyen bravúr.

Norvégia: 2-5

BékéscsabaByrne 3-0, 1-2 (1988, KEK)
MTKRosenborg 0-1, 1-3 (1997, BL)
DunaferrRosenborg 2-2, 1-2 (2000, BL)
PaksTromsö 1-1, 3-0 (2011, EL)
FerencvárosAalesund 2-1, 1-3 (2011, EL)
DebrecenStromsgodset 2-2, 0-3 (2013, EL)
DebrecenRosenborg 2-3, 1-3 (2015, EL)

A Paks hőstettére számítani sem lehetett, a Fradi továbbjutására annál inkább. A Rosenborg pedig nekünk nagy falat.

Olaszország: 0-4

GyőrTorino 1-1, 0-4 (1986, UEFA)
ÚjpestNapoli 0-3, 0-2 (1990, BEK)
HonvédSampdoria 2-1, 1-3 (1991, BEK)
ÚjpestParma 0-1, 1-1 (1992, KEK)
Debrecen-Fiorentina 3-4, 2-5 (2009, BL-csoportkör)
Debrecen-Sampdoria 2-0, 0-1 (2010, EL-csoportkör)

Cservenkai beverte, amikor a védő és a kapus nem értette meg egymást, a visszavágón Negrau fejelt egyet, de a futball igazságtalansága nem segítette a Honvédot és kiesett. A Sampdoria pedig bejutott a sorozat döntőjébe, és a Wembley-ben kapott ki a Barcelonától.

Az Újpest idehozta Maradonát, két év múlva a későbbi győztes Parma ellen fogott egy ikszet.

Örményország: 3-1
MTKPJunyik Jereván 2-0, 4-3 (1997, BL)
HonvédMIKA 1-0, 1-1 (2004, UEFA)
MTKMIKA 2-1, 0-1 (2007, UEFA)
FerencvárosUlisses Jereván 3-0, 2-0 (2011, EL)

Akkor derült ki, hogy az MTK akadémiája nemzetközileg keveset ér, amikor az örmények beárazták. A Mika soha nem ütött ki senkit, csak az MTK-t.

Oroszország: 2-4

VácDinamo Moszkva 1-0, 1-4 (1991, UEFA)
FerencvárosCSZKA Moszkva 2-1, 1-2 tizenegyesekkel: (1994, KEK)
BékéscsabaKamisin 1-6, 0-1 (1994, UEFA)
MTKVlagyikavkaz 3-0, 1-1 (1997, UEFA)
HonvédAnzsi 0-1, 0-4 (2012, EL)
DVTKKrasznodar 1-5, 0-3 (2014, EL)

„Fölé, fölé, fölé, fölé” – és még vagy tízszer üvöltötte Molnár Dániel rádióriporter, amikor Kolotovkin a hetedik párban hibázott. A magyar oldalon Hrutka János lőtte be. Ma már elképzelhetetlen, hogy egy orosz csapattal szoros eredmény szülessen. Akkor a Vác még nyerni tudott egy Dinamo ellen itthon, Hahn Árpád volt a gólszerző. A kinti gólszerzők nevét érdemes ideírni: Kobelev (a mostani edző, aki olyan csúnyán leszólta Dzsudzsákot), Kirjakov, Kolivanov 2.

Portugália: 1-4
TatabányaGuimaraes 0-1, 1-1 (1987, UEFA)
HonvédChaves 2-1, 3-1 (1987, UEFA)
HonvédBenfica 0-2, 0-7 (1989, BEK)
VácBenfica 0-1, 1-5 (1992, UEFA)
FerencvárosPorto 0-6, 2-0 (1994, KEK)
VideotonSporting 3-0, 1-2 (2012, EL-csoportkör)

Dermesztő vereségeink voltak, különösen a hetes. Szedlacsek viszont legalább rúgott nekik egyet. Sőt, amikor már lefutott volt, a Fradi is meg tudta verni a Portót. Válogatott szinten viszont még sohasem vertük meg őket, a Chaves kiütése miatt itt legalább nyertünk egy párharcot.

Románia: 0-3
HonvédSteaua 1-0, 1-4 (1985, BEK)
MTKSteaua 2-0, 0-4 (1987, BEK)
ÚjpestSteaua 1-2, 0-2 (2009, UEFA)

A későbbi győztes Steaua simán átgázolt a Honvédon, majd pár év múlva Verebesnek sem volt szemernyi esélye sem az MTK-val. Az Újpest már győzelemre sem volt képes.

Skócia: 0-4
HonvédCeltic 1-0, 0-4 (1988, BEK)
HiberniansVideoton 1-0, 3-0 (1989, UEFA)
MTKCeltic 0-1, 0-4 (2003, BL)
PaksHearts 1-1, 1-4 (2011, EL)

Ezek a párharcok is a négyesek jegyében teltek, pedig hányszor fitymálta a hazai szakma a futballozni nem tudó, de „jól fejelő skótokat”.

A képet pusztán az teszi szebbé, hogy a Fradi egyszer 1-0-ra legyőzte a Heartsot az UEFA csoportkörében, nem véletlen, hogy László Csabának az egy edzői állást ért.

Spanyolország: 0-1
BVSCBetis 0-2, 0-2 (1997, KEK)

Plusz még a Fradi BL-csoportkörös bravúros döntetlenje itthon a Real Madriddal szemben, és kint egy 6-1-es vereség. Emlékezetes, hogy Nyilas Elek az edzésen elegánsan körbefotózta a Bernabéu Stadiont.

Svájc: 1-5

MTKLuzern 1-1, 1-2 (1990, UEFA)
ÚjpestServette 3-1, 2-0 (2004, UEFA)
FerencvárosBasel 1-2 (2004, UEFA csoportkör)
VideotonGrasshoppers 1-1, 0-2 (2006, UEFA)
DebrecenYoung Boys 1-4, 2-3 (2008, UEFA)
DebrecenBasel 0-2, 1-3 (2010, BL)
VideotonBasel 2-1, 0-1 (2012, EL-csoportkör)
DebrecenYoung Boys 1-3, 0-0 (2014, EL)

Mészöly Géza neve virít edzőként az egyetlen kettős győzelem mellett. A gólszerzők pedig: Polonkai, Rajczi, Tóth Norbert, Bükszegi, Feczesin.

Svédország: 3-4
VideotonMalmö 1-0, 2-3 (1985, UEFA)
FerencvárosGöteborg 0-3, 1-1 (1996, BL)
FerencvárosHelsingborg 1-0, 0-1 ti: 4-3 (1997, UEFA)
DebrecenElfsborg 0-1, 0-0 (2007, BL)
DebrecenKalmar 2-0, 1-3 (2009, BL)
HaladásElfsborg 0-0, 0-3 (2009, UEFA)
GyőrGöteborg 0-3, 1-0 (2014, EL)

Kiss Zoltán a vége előtt bevágta, az a találat indította el a Debrecent a BL felé. Egyébként gólt rúgni is alig tudtunk a svédeknek.

Szerbia: 1-3
HonvédVojvodina 1-0, 1-2 (1989, BEK)
ÚjpestVojvodina 0-4, 1-1 (1999, UEFA)
HonvédVojvodina 0-2, 1-3 (2013, EL)
MTKVojvodina 0-0, 1-3 (2015, EL)

A Honvéd még a jugoszláv bajnokot verte hatalmas mázlival. Azóta a maximum a döntetlen a Vojvodinával szemben.

Szlovákia: 3-2
FerencvárosSlovan 1-4, 0-0 (1992, BL)
ÚjpestKassa 1-0, 2-1 (1995, UEFA)
GyőrNyitra 2-2, 3-1 (2010, UEFA)
SlovanVideoton 1-1, 0-0 (2012, EL)
MTKSenica 1-1, 1-2 (2012, EL)

Hol vannak már azok az idők, amikor a Kassát kettős győzelemmel ejtettük ki? A Senica soha nem nyert kupapárharcot, az MTK ideális partner volt.

Szlovénia: 0-1
VideotonMaribor 1-1, 0-2 (2010, EL)

Mezey doktor utolsó nemzetközi kupameccsei.

Törökország: 3-3
BékéscsabaSakaryaspor 1-0, 0-2 (1988, KEK)
MTKFenerbahce 2-0, 0-0 (1999, UEFA)
FerencvárosKocaelispor 4-0, 1-0 (2002, UEFA)
MTKFenerbahce 0-5, 0-2 (2008, BL)
FenerHonvéd 5-1, 1-1 (2009, EL)
VideotonTrabzon 0-0, 0-0 ti: 4-2 (2012, EL)

Ha voltak is brutális vereségeink, nagy bravúrjaink is. Az MTK például idegenben tudott 2-0-ra nyerni, Kenesei szabadrúgásával tehetetlen volt a vb-bronzérmes Rüstü kapus. Sousa dobott egyet a törökök ellen is.

Ukrajna: 0-3
Dinamo KijevMTK 4-0, 2-1 (1989, UEFA)
Sahtar DonyeckDebrecen 4-1, 4-1
MetalurgSopron 3-0, 2-1 (2005, UEFA)
DebrecenMetaliszt 0-5, 1-2 (2010, EL-csoportkör)

Az MTK még a szovjet idők nagy csapatát fogta ki, a Debrecen a folyamatosan izmosodó Sahtart, míg a Soprontól nem is lehetett többet várni. Az ukránok ellen még egy döntetlen sem jött össze eddig.

Wales: 1-1

BVSCBarry Town 3-1, 1-3 ti: 2-4 (1996, UEFA)
VideotonTNS 1-0, 1-1 (2015, BL)

Dajka László nem állt feladata magaslatán, a félig amatőr walesi csapat büntetőkkel ejtette ki azt a magyar csapatot, amelyikben Bognár György is a pályán volt. Egressy góljával úgy látszott, meglehet a továbbjutás, aztán jött a hajrá, majd a hosszabbítás és a kiesés.

Ahogy mondani szokták, jövőre majd újra dobunk.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Nagy segítséget kapott a bajnoki címért küzdő Fradi a Diósgyőrtől

Nagy segítséget kapott a bajnoki címért küzdő Fradi a Diósgyőrtől

Kitűnőre sikerült az új edző bemutatkozása a DVTK kispadján.

március 1., 19:16

  • Sport
A magyar színekben versenyző műkorcsolyázó 21. lett a debreceni vb utolsó napján

A magyar színekben versenyző műkorcsolyázó 21. lett a debreceni vb utolsó napján

Délután sporttörténelmi pillanatot is láthatott a közönség.

március 1., 19:59

  • Sport
Kerkez Milos gólját elvették, majd bombagólt kapott a csapata

Kerkez Milos gólját elvették, majd bombagólt kapott a csapata

Egy szöglet után volt eredményes a magyar válogatott futballista, de a VAR közbeszólt.

március 1., 17:50

  • Címlapon
A bajnoki hajrá előtt leváltotta Szoboszlai Dominikot a Liverpool

A bajnoki hajrá előtt leváltotta Szoboszlai Dominikot a Liverpool

A vörösök történelmi meccsével folytatódhat a magyar középpályás nagy sorozata.

tegnap, 20:05

  • Sport
Keserű nap a Real Madridnak: az UEFA büntetése után vereség a bajnokságban

Keserű nap a Real Madridnak: az UEFA büntetése után vereség a bajnokságban

A spanyol sztárcsapat korábbi játékosa döntötte el a három pont sorsát.

március 1., 20:47

  • Sport
Marozsán Fábián megsérült, fel kellett adnia a meccsét Indian Wellsben

Marozsán Fábián megsérült, fel kellett adnia a meccsét Indian Wellsben

Egy rossz mozdulat után már el sem tudott indulni rendesen a labdákra.

tegnap, 22:08

  • Címlapon
Bloomberg: Vlagyimir Putyin kész tárgyalóasztalhoz ülni, egyetlen feltétellel

Bloomberg: Vlagyimir Putyin kész tárgyalóasztalhoz ülni, egyetlen feltétellel

A NATO békefenntartóinak jelenlétét továbbra is elítéli.

tegnap, 21:12

  • Sport
Megváltozik a labdarúgás egyik ismert szabálya

Megváltozik a labdarúgás egyik ismert szabálya

Az új előírást a nyári klubvilágbajnokságon alkalmazzák először.

március 1., 17:12

  • Sport
Hazatértek Barcelonából a Camp Nout „felépítő” magyar futballóriás ereklyéi

Hazatértek Barcelonából a Camp Nout „felépítő” magyar futballóriás ereklyéi

Márciusban elkezdődhet a Kubala-film forgatása, Kocsis Tibor rendező szerelemprojektje.

március 1., 17:47

  • Sport
Az MTK úgy elverte idegenben az Újpestet, mint jég a határt

Az MTK úgy elverte idegenben az Újpestet, mint jég a határt

A lila-fehérek immár hat kör óta nyeretlenek az NB I-ben.

március 1., 21:27

  • Sport
Mateta 25 öltéssel megúszta a kungfurúgást, sőt már haza is engedték a kórházból

Mateta 25 öltéssel megúszta a kungfurúgást, sőt már haza is engedték a kórházból

A bíró előbb VAR-ozott, csak utána állította ki a kapust...

március 2., 07:11

  • Sport
Hat éve nem vetemedett ilyesmire az olimpiai bajnok

Hat éve nem vetemedett ilyesmire az olimpiai bajnok

Felidegesítette a másodedző...

március 2., 08:45

  • Címlapon
Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz

Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz

António Costa is megszólalt az EU-csúcs után.

tegnap, 08:30

  • Címlapon
Már világszerte minden tizedik nő ettől szenved, mégis rengeteg tévhit övezi

Már világszerte minden tizedik nő ettől szenved, mégis rengeteg tévhit övezi

A mai napig óriási homály fedi a nőgyógyászati betegségek okát és kezelését Magyarországon is.

tegnap, 21:25

  • Sport
Magyar kapus vállalna főszerepet a világ legnagyobb téttel bíró futballmeccsén

Magyar kapus vállalna főszerepet a világ legnagyobb téttel bíró futballmeccsén

A válogatottnál is számításba vett hálóőr eladná Böde Dánielt az angol másodosztályba.

március 1., 06:19

  • Címlapon
Szakértő a pozsonyi késelésről: „Azt hiszik, hogy az erőszak elfogadott eszköz lehet a problémák megoldására”

Szakértő a pozsonyi késelésről: „Azt hiszik, hogy az erőszak elfogadott eszköz lehet a problémák megoldására”

Külföldieket és színes bőrűeket is értek támadások Pozsonyban.

tegnap, 20:23

  • Sport
Nem bírt egymással a Zalaegerszeg és a Nyíregyháza

Nem bírt egymással a Zalaegerszeg és a Nyíregyháza

A ZTE már négy meccs óta veretlen hazai pályán az NB I-ben.

március 1., 16:44

  • Sport
Visszatér, és külföldön folytatja karrierjét az olimpiai bajnok Varga Dénes

Visszatér, és külföldön folytatja karrierjét az olimpiai bajnok Varga Dénes

A pólós a párizsi olimpia után azért kis esélyt látott még a folytatásra.

március 1., 06:53

  • Sport
Orvosi csoda: az aranylabdás Rodri újra a pályán

Orvosi csoda: az aranylabdás Rodri újra a pályán

Megkezdte a labdás edzéseket.

március 1., 08:15

  • Sport
Hazai győzelem után jutott negyeddöntőbe a Fehérvár AV19

Hazai győzelem után jutott negyeddöntőbe a Fehérvár AV19

Ellenfele a legutóbbi három idényben aranyérmes gárda lesz.

március 1., 07:42

  • Sport
Ízekre szedik a szurkolók Cristiano Ronaldót az al-Nasszr újabb zakója után

Ízekre szedik a szurkolók Cristiano Ronaldót az al-Nasszr újabb zakója után

Vereség a századik szaúdi mérkőzésén.

március 1., 11:14

  • Sport
Fiatalon meghalt a Juventus korábbi játékosa, aki súlyos betegséggel küzdött

Fiatalon meghalt a Juventus korábbi játékosa, aki súlyos betegséggel küzdött

2021-ben rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak a szervezetében.

március 1., 15:36

  • Sport
Emberrablók fogságába került az edzésre tartó válogatott futballista

Emberrablók fogságába került az edzésre tartó válogatott futballista

Felfegyverzett bűnözők csaptak le rá.

március 1., 15:04

  • Címlapon
Fico kettős játszmája: rájött, hogy börtönbe is kerülhet, és inkább másokat nyom víz alá

Fico kettős játszmája: rájött, hogy börtönbe is kerülhet, és inkább másokat nyom víz alá

Tudtára adták, hogy nem tekintik szalonképes politikusnak.

tegnap, 17:39

  • Címlapon
Amerikának egyáltalán nem tetszik az arab csúcson elfogadott gázai újjáépítési terv

Amerikának egyáltalán nem tetszik az arab csúcson elfogadott gázai újjáépítési terv

Lehet, hogy az Egyesült Államok értetlenkedése ver éket Washington és közel-keleti szövetségesei közé?

tegnap, 21:23

  • Sport
Megvan a FIA első áldozata, 16 millió forintnak megfelelő büntetést szabna ki

Megvan a FIA első áldozata, 16 millió forintnak megfelelő büntetést szabna ki

Minden, ami a Formula–1-es teszten történt: áramkimaradás, parkoló busz, zuhanó üvegpanel.

március 1., 14:08