Meglepetést akarnak a világbajnokságon

2009.02.23. 12:02 Módosítva: 2015.05.21. 01:25

Az utolsó Világkupa-versenyen elértek alapján a rövid pályás gyorskorcsolyázók női váltója ott lehet a március 6-8. között esedékes bécsi világbajnokságon. A friss Európa-bajnok csapat hatodik a világranglistán, és megismételheti ezt a helyezést.

„Megtehettük volna, hogy szépen végigmegyünk a negyedik helyen, ám nekünk a tapasztalatszerzés volt a célunk - mondta a korcsolyaszövetség honlapján Telegdi Attila szövetségi kapitány a drezdai Vk-n elért negyedik helyről. - Mindig előre gondolkodunk, s a jövő évi olimpia szempontjából nagyon is hasznos volt, hogy belementünk a nyílt sisakos küzdelembe."

K EPA20090215044

A döntőben ugyanis az éremért mindent megpróbáló magyar csapatot kizárták a dél-koreaiakkal együtt. Ekkorra azonban már eldőlt, hogy a döntőbe kerüléssel, illetve a német csapat megelőzésével sikerült a világranglista hatodik helyére lépni, és így ott lehet a váltó a bécsi világbajnokságon.

„A nőknél volt realitása a vébérészvétel kiharcolásának" - ezt már Boda Csaba, a short trackesek szakágvezetője mondta. Így az egyéni számokban 2-2 fiú és lány, valamint a női váltó lehet ott Bécsben. A fiúknál a Knoch Viktor, Galambos Gábor, Darázs Péter hármasból kerül ki a két magyar induló, a lányoknál Darázs Rózsa, Heidum Bernadett és Huszár Erika mellett kell számolni azért a juniorkorú Keszler Andreával is.

A váltót biztosan ők fogják alkotni, csak az ötödik, vagyis a tartalékversenyző kiléte kérdéses. A vb-résztvevőkről a szakág vezetése határoz, válogatót már nem tartanak, az idei eredmények alapján döntenek.

K EPA20090215064

Boda szerint a vb-ig most már nem terhelik az egész szezonban jó formában lévő versenyzőket, hanem próbálják ezt az állapotot konzerválni.

„Ha valamelyik versenyzőnk a tíz közé tudna kerülni akár valamelyik távon, akár összetettben vagy a váltóban sikerülne ez, az nagyon nagy siker lenne - tekintett előre a szakágvezető. Boda szerint ez azért is nagyon nehéz, hiszen a négy vezető short trackes ország (Dél-Korea, Kína, Kanada, USA) eleve 3-3 versenyzőt indíthat, és akkor még ott vannak az európaiak is. - Van erre esély, de ez ebben a sportágban szerencse kérdése is. Azt szoktam mondani. a jég az csúszik."