Vilmos
10 °C
22 °C

Négyéves gödör után nyerte a Négysáncversenyt

2010.01.06. 21:23

Az első állomáson aratott győzelmével szerzett előnyét megőrizte és megnyerte a Négysáncversenyt az osztrák Andreas Kofler.

Wolfgang Loitzl tavalyi, szenzációsnak számító győzelme után idén is hatalmas megelepetéssel ért véget a síugrók egyik legnagyobb jelentőségű versenye, a Négysáncverseny. Az idei győztes Andreas Kofler ugyan nem 28 évesen nyerte első versenyét, mint Loitzl, de sikere hasonlóan váratlan.

A 25 éves Kofler a nyitányon, Oberstdorfban a legjobbnak bizonyult, aztán Garmisch-Partenkirchenben negyedik volt, majd - miután a mezőny Németországból áttelepült Ausztriába - Innsbruckban megint negyedikként zárt, az ausztriai Bischofshofenben pedig ötödik lett. Riválisainál kevesebbet hibázott, folyamatosan jó pontszámokat vitt magával, kiegyensúlyozott teljesítményének köszönhette sikerét.

A sorozat negyedik viadalán a szintén Thomas Morgenstern győzött szerdán.

Kofler a 11. osztrák győztese az 1953 óta évente megrendezett hagyományos viadalnak. Mögötte a korábbi ötszörös bajnok finn Janne Ahonen végzett a második, a tavalyi első osztrák Wolfgang Loitzl pedig a harmadik helyen. A mostani sorozatban mind a négy állomáson osztrák győzelem született.

"Az elmúlt két évben nagyon sok gondom volt. Egészen lentről kellett újrakezdenem" - mondta a 25 éves győztes. Kofler négy éve, a torinói olimpián a csapattal aranyat, egyéniben ezüstöt szerzett, majd 2007-ben a csapattal világbajnok is lett. Azóta azonban semmit sem nyert, az elmúlt négy évben egyéni Világkupa-versenyen sem győzött. Jelenleg harmadik helyen áll a Világkupában a svájci Simon Ammann és honfitársa, Gregor Schlierenzauer mögött.

Négysáncverseny

Negyedik állomás, Bischofshofen:
1. Thomas Morgenstern (osztrák) 264,7 pont (133,0 m/136,0 m)
2. Janne Ahonen (finn) 264,0 (134,0/133,5)
3. Simon Ammann (svájci) 261,5 (136,0/131,5)
4. Wolfgang Loitzl (osztrák) 260,9 (130,5/135,0)
5. Andreas Kofler (osztrák) 255,0 (129,0/133,5)
6. Gregor Schlierenzauer (osztrák) 253,5 (128,5/134,0)

A Négysáncverseny végeredménye:
1. Kofler 1027,2 pont
2. Ahonen 1013,9
3. Loitzl 1011,6
4. Schlierenzauer 1011,1
5. Ammann 1008,3
6. Morgenstern 987,1