Két század ide, három oda: őrület a sí-vb-n

2015.02.06. 20:20

A szlovén Tina Maze nyerte a női lesiklást a Beaver Creek-i alpesisí-világbajnokságon, két századdal győzte le az osztrák Anna Fenningert. Miklós Edit a 13. helyen végzett.

Miklós Edit a csütörtöki lesiklóedzésen a 14. időt érte el, ebből nagyon sokra nem lehetett következtetni, mert többek között Lindsey Vonnt is megelőzte ezzel az eredménnyel. Már csak azért sem, mert Anna Fenninger is arra panaszkodott, hogy a hó elég puha volt, így az íveket nem lehetett elég jól megsíelni.

A versenyen Miklós Edit az ötös rajtszámot kapta, megkapva azt az előnyt, hogy nem egy már lesíelt pályán kell lejönnie. Az alapidőt Nadia Fanchini adta meg, amit aztán a negyedikként startoló Nicole Scmidhofer javított meg 42 századdal. Miklós következett utána, a pálya elején még gyorsabb volt az osztráknál, de utána nem tudta tartani, elveszítette a sebességét, a lejtő alján még faragott valamennyi hátrányából, de 61 századot kapott, ötből a harmadik volt, és az igazi favoritok még csak ezután jöttek.

Az azonban hamar kiderült, hogy nem egyszerű a pályatűzés, a felső részen szinte mindenki rontott, messzire kerültek az ideális ívektől. Miklós 15 versenyző után a hetedik volt, mögé jött be az első edzést megnyerő amerikai Stacey Cook és Julie Mancuso is.

A 16.-ként startoló Anna Fenninger zseniálisat síelt, ő találta meg a legjobb íveket, és végül 1,01 másodperccel előzte meg Schmidhofert. Lara Gutnak nem sikerült jól a pálya teteje, és ugyan a végén begyorsult 32 századdal volt lassabb. A szlovén Tina Maze már rajtból is gyorsabban jött ki, mint Fenninger, és elképesztően jó tempóban haladt nagyobb hiba nélkül, a végén kicsit veszített, de két századot megtartott az előnyéből. Az utána startoló, 32 lesikló vk-t nyerő Lindsey Vonn a várakozások alatt szerepelt, nagyon sokat hibázott, egy másodpercnél is többet kapva csak ötödik lett.

Maze és Fenninger párharca emlékezetes marad, a szuper-G-ben az osztrák győzött, három századdal győzte le a második helyre befutó szlovén síelőt. A harmadik helyen a svájci Lara Gut végzett 34 századmásodperces hátránnyal.

Miklós Edit végül a 13. helyen zárt. A magyar szövetség és Miklós is előzetesen a legjobb hatba kerülést tartotta lehetségesnek. A 13. hely azonban így is új rekord, sem Miklósnak, sem a magyar sísportnak nem volt még ilyen jó helyezése a vb-k történetében.

A magyar síelő egy számban már indult a vb-n, kedden szuper-G-ben versenyzett, de nem tudott végigmenni a pályán, már két másodperces hátrányban volt, amikor egy jobb kanyarnál kisodródott.

Miklós Edit ebben a szezonban már történelmet írt, a St. Moritz-i világkupán a harmadik lett, olyan klasszisokat is megelőzve, mint Lindsey Vonn. A szocsi olimpia hetedik helyével okozott először igazi meglepetést, és azóta bebizonyította, még jobb feltételekkel készülve folyamatosan ott lehet a legjobbak között. A világkupákon a legjobb 30-ba kerülni már bravúrt jelent, mert a legerősebb sínemzetek nem csak négy fővel képviseltethetik magukat, mint a vb-ken. Miklós idén már ötször volt a legjobb harmincban, négyszer lesiklásban (Lake Louise, 25.; Cortina d'Ampezzo, 16 és 20.; St. Moritz, 3. ;) és egyszer szuper-G-ben (Cortina d'Ampezzo, 24.).