Teréz
9 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Eredmények

Karácsony Gergely

Ellenzéki Összefogás
50.86% (353593 szavazat)

Tarlós István

FIDESZ-KDNP
44.1% (306608 szavazat)

Nykänen: A pokol jobb hely, mint az én életem

2019.02.05. 10:35

55 éves korában meghalt minden idők egyik legnagyobb síugrója, a négyszeres olimpiai bajnok Matti Nykänen, Finnország legendája.

Ahogy írták az egyik finn nekrológban, ő az a sportoló, aki örökre ott lesz a finn nép szívében.

Olimpiákon ő szerezte a legtöbb érmet, hiszen a négy arany mellett volt egy ezüstje is, mögötte a svájci Simon Ammann jön 4 arannyal, valamint a német Jens Weissflog 3 arannyal és egy ezüsttel. Öt érmet soha nem nyert senki eddig, csak ő.

Weissflogot megrendítette nagy riválisa halálhíre, a versenyzésük akkoriban olyan volt, mint a Forma–1-ben Prost és Senna párharca.

„Az öt legnagyobb versenyző között van, ez vitathatatlan.

Soha nem voltunk igazán közel egymáshoz, ennek elsősorban az volt az oka, hogy a keletnémet versenyzők nem állhattak szóba akárkivel. Gondosan vigyáztak ránk.

Egyszer feltettem magamnak a kérdést, amikor börtönbe került: hogyan tudnék neki segíteni? De képtelen voltam rá, mert túlságosan messze voltunk egymástól. A problémáiról persze hallottam, de közvetlenül nem láttam az életmódját. Ő is esendő ember volt, akinek voltak gyengeségei, és persze volt egy erős oldala, amit a versenyeken mutatott. Szívből remélem, hogy a bajnokra fogunk emlékezni a következő napokban, mert nagy bajnok volt. Óriási hatással volt a sportágra. Egy művész volt. Átlagember, de a sáncon rendkívüli " – fogalmazott Weissflog.

Nykänen berobbant a sportágba, 18 évesen már világbajnok volt, egy év múlva megnyerte a Négysáncversenyt, 20 évesen – 1984-ben, Szarajevóban – pedig már olimpiai bajnok. Akkor a nagysáncon épp Weissflogot verte, aki normál sáncon vágott vissza neki.

A finn ugró szerint túl korán érte el a sikereit, tinédzserként nem volt felkészülve a média erejére, hogy mindig a középpontban áll, és ha fárasztotta is a helyzet, nem tudott tenni ellene.

A pokol jobb hely, mint az én életem. Jobb helynek kell lennie

– mondta 2012-ben, amikor már jó néhányszor elvált, alkoholproblémái kezdtek elhatalmasodni rajta.

Volt főzőműsora, próbálkozott énekesként, kereste a helyét a világban.

"Zseni volt a dombon, de az életben elveszett"

– állapította meg érzékletesen az osztrák edző, Werner Schuster.

A németek másik olimpiai bajnoka, Martin Schmitt gyerekkora nagy bálványának nevezte, ezért sokkolta a hír, hogy már nincs köztünk: „Felejthetetlen, ahogy Weissflog és ő versenyzett, egyszer egyik nyert, máskor a másik. Az a párbaj örökre bennem él. A szememben mindig is hős marad, nem érdekelt az életmódja. Én a bajnokot látom benne, akivel egyszer, még a pályám elején versenyeztem is, 1995-ben. Megtiszteltetés volt."

Nykänen hatalmas hatással volt Eddie-re, a sasra is, aki miatta választotta ezt a veszélyes sportágat, és akinek az életéből film is készült. Eddie outsiderként jutott ki a calgaryi téli olimpiára, amit aztán Nykänen nyert meg.