Vb-aranyért mentek, egymást ütötték ki a csapattársak

svedek
2019.02.22. 13:00

A svéd sífutónk a világbajnokság egyéni sprintjében két éremmel is számolhattak, de aztán a seefeldi döntőben egymást ütötték el lehetőségtől, egy ezüstnek még így is örülhettek.

Az 1,2 kilométeres sprint hatos döntőjébe három svéd sífutónő jutott be, Maja Dahlqvist, Jonna Sundling és Stina Nilsson, akik egy jó csapattaktikával még az aranyra is pályázhattak.

A vezetést a norvég Maiken Caspersen Falla vállalta magára, őt próbálta meg az utolsó emelkedőn befogni a három svéd. Egy picit közelebb is jöttek hozzá, de nem tudták megelőzni, a lejtőre fordulva aztán a nagy helyezkedésben egymást buktatták fel. Dahlqvist és Sundling megakadt, az addig negyedik Nilsson próbálta befogni a hirtelen nagy előnybe került Fallát.

A norvég nagy sebességgel indult meg a lejtőn, a lécei is jobban csúszhattak, Nilssonnak már nem volt igazán esélye, csak második lett. A hamadik helyen pedig egy másik norvég, Mari Eide jött be.

A kvalifikációban legjobb futó, idén öt világkupa-dobogót szerző Dahlqvist csak hatodik lett, az egyik botját elvesztő Sundling negyediknek jött be. Utóbbi azt mondta, hogy nem beszélték meg egymással a balesetet, de azt mindketten tudják, hogy sprintben előfordulnak az ilyen esetek.

A szakértőként dolgozó norvég legenda, Petter Northug szerint elég furcsa volt, hogy az azonos csapatból érkező versenyzők, ilyen szorosan egymás mellett akartak menni a kanyarban is.