![Alain Bernard az Indexnek: Milák és Marchand csatája az olimpia fénypontja lehet](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5744/57442/574420/57442031_4248615_ea33094398ff4763838e47d762de2371_wm.jpg)
Magyarországon is hódítana a strandtenisz
További Tenisz cikkek
-
Marozsán Fábián közel járt a bravúrhoz, de végül kikapott a világ egyik legjobbjától
- Ha Budapest olimpiát akar rendezni, a sportvezetés nem engedheti el a legrangosabb tornát
- Örül a győzelemnek Marozsán Fábián, hosszú idő után újra két meccset nyert zsinórban
- Marozsán Fábián tovább menetel Umagban, negyeddöntőbe jutott
- Stollár Fannyék idén is legyőzhetetlenek voltak a Római parton, megvédték címüket
Újabb nemzetközi megmérettetésen vettek részt a hazai strandtenisz versenyzők, akik Csehország fővárosába, Prágába voltak hivatalosak egy 10 000 dollár összdíjazású versenyre. A magyar duó az első körben szenvedett vereséget az immár hagyományos cseh évadzáró versenyen.
A versenyt már harmadik éve rendezik és ezúttal 10 ország képviselői vettek részt, köztük a világelső olasz Paolo Tazzari is, de rajta kívül még öten voltak ott a TOP10-ből, a hölgyeknél pedig a korábbi TOP30-as teniszező Jelena Kostanic is pályára lépett – írta a magyar tenisz szövetség honlapja, az mtsztenisz.hu
A sportág legjobbjai természetesen az olaszok, így a mieink abban reménykedtek, hogy az első körben elkerülik őket (a 32-es táblán 15 olasz pár volt), de nem így történt. Az Uzonyi Péter, Bor Péter duó a Davide Bellini, Marco Castellazzo kettőssel csapott össze és a papírforma érvényesült, a mieink 6:1, 6:1-es vereséget szenvedtek.
„Sajnos nem sikerült elkerülnünk az olaszokat, és bár mindent megpróbáltunk, a rutin sajnos győzedelmeskedett. Még nagyon sok tanulnivalónk van, a lemaradásunk pedig már a többi országgal szemben is nagy, főleg a csehekkel és az osztrákokkal szemben.” - mondta Bor Péter.
Uzonyi Péter, aki első nemzetközi beachtennis versenyén vett részt, így nyilatkozott: „Nagyon jól megszervezett tornán vehettünk részt, a sok edzés és a verseny mellett azonban a város nevezetességeit is sikerült megnéznünk, úgyhogy fárasztó két napon vagyunk túl. A hangulat nagyszerű volt, a házigazdák nagyon kedvesek voltak és sikerült a belgákkal, az osztrákokkal és a németekkel is jó kapcsolatot kialakítani. Az tisztán látszik, hogy merre kell továbbfejlődni, jó lenne ha Magyarországon minél többen kezdenék el játszani a sportot, mert csak úgy lehetünk erősebb beachtennis-nemzet ha erős magyar mezőny jön létre.”
Várunk tehát továbbra is mindenkit akit érdekelne a sportág, mert 2010-ben szeretnénk beindítani egy kisebb hazai sorozatot és szeretnénk ha minél többen részt vennének rajta. Akit érdekel a sportág keresse fel a www.beachtennis.hu oldalt, vagy írjon emailt a tennis@interware.hu címre.