Arn Gréta kiesett Rómában

2011.05.13. 13:26

Arn Gréta 69 perc alatt, 6:3, 6:1-re kikapott a pénteki negyeddöntőben a negyedik helyen kiemelt kínai Li Nától a római salakpályás tenisztorna 2,05 millió dollár összdíjazású női versenyében.

A világranglista 48. helyén álló, 32 esztendős magyar játékos rögtön az első adogatását elvesztette, s ez meg is határozta a nyitószett kimenetelét: a WTA-rangsorban hatodik Li magabiztosan tartotta brékelőnyét, és 33 perc alatt hozta az első játszmát.

A folytatásban is az idei Australian Open 29 éves döntőse irányított, a játékrész elején kétszer is elvette riválisa adogatását, 4:1-re elhúzott, s innen már nem volt visszaút a magyar játékos számára.

Arn ezzel együtt is szenzációsan szerepelt az olasz fővárosban: az első körben a 11. helyen kiemelt, orosz Szvetlana Kuznyecovát búcsúztatta, majd a következő fordulóban a hazai közönség előtt szereplő Alberta Briantit verte két játszmában, végül pedig - a csütörtöki nyolcaddöntőben - a szintén orosz Jelena Vesznyinát győzte le maratoni csatában, három szoros szettben. Arn a nyolc közé jutásért 41 450 dollárt és 225 világranglistát pontot kapott, könnyen lehet, hogy bekerül a legjobb negyven közé.

Negyeddöntő:

Nők (2,05 millió dollár összdíjazás): Li (kínai, 4.)-Arn 6:3, 6:1