Rafa Nadal feladhatja Wimbledont

2011.06.28. 10:32 Módosítva: 2011.06.28. 10:32

Sérülése és a nemzetközi szövetség (ITF) versenynaptára miatt is keserűen nyilatkozott hétfői nyolcaddöntős győzelme után Rafael Nadal, aki nem tudja biztosan, kiáll-e negyeddöntős meccsére.

A világelső spanyol nagy csatában, négy játszmában verte az argentin Juan Martin del Potrót, ám az első szett végén többször is ápolást kért fájó lábfeje miatt.

„Nem tudom, mi lehet a probléma, de aggódom, mintha valami eltört volna ott - mondta a mérkőzés után. Még az is megfordult a fejemben, hogy fel kell adnom a meccset. Aztán máshogy raktam a talajfogásnál a lábamat, és a fájdalom ellenére tudtam folytatni. Nem tudom, hogy szerdán kiállok-e a negyeddöntőre Mardy Fish ellen.”

rafsér

A 25 éves sztár már a találkozó előtt közölte, hogy a sűrű menetrend miatt kihagyja júliusban az amerikaiak elleni Davis Kupa-negyeddöntőt. A nyolcaddöntős összecsapás után ismét kritizálta a döntéshozókat:

„Az ITF naptára nem engedi meg a topjátékosoknak, hogy minden DK-fordulóban pályára lépjenek. Ezek az emberek nem gondolkodnak, csak söprik be a pénzt.”

Kedden délután meglett a CT-vizsgálatok eredménye, melyek alapján az orvosok megállapították, hogy nem komoly Nadal sérülése, így  a spanyol folytathatja Londonban.