Federernél kettőt is pattanhat?
Roger Federer szerdán könnyedén győzte le Andy Murray-t az Australian Open negyeddöntőjében. A svájci egy harmadik szettben szerzett pontját azonban erősen vitatják.
A harmadik játszmában 4:4-es állásnál Murray adogatott, Federer nagy menetet nyert 15-15 után. A skót kiszorította a pályáról, majd egy rövidítéssel próbált pontot szerezni. Federer befutotta a labdát, és a földtől pár cenitre ütötte meg. Átemelésével Murray nem tudott mit kezdeni. Hihetetlenkedve csóválta a fejét, úgy érezte, hogy Federer a labda második pattanása után emelte át.
Murray-n kívül azonban más ezt nem vette észre, sem a székbírók, sem a vonalbírók nem jeleztek. Szerencsére nem bizonyult döntőnek a pont, – bár Federer ezzel nyújtani tudta a harmadik szettet – , Murray nem tört meg, rövidítésben megnyerte a harmadik játszmát.
„Minden pont nagyon fontos volt a meccsnek ebben a szakaszában, mert nagyon keményen rajta voltam, hogy visszajöjjek a mérkőzésbe. Ennél a sebességnél nagyon nehéz jól látni az eseményeket, de ez éppen a bíró orra előtt történt" – méltatlankodott Murray.
A skót azt állította, Federer tudta, hogy szabálytalan volt az ütése, ezért mondta a bíróknak, hogy ne játsszák vissza videón az esetet. A svájci azonban azt mondta, csak azért szólt, mert úgy érezte, feleslegesen szítanák a vitát a visszajátszással.
„Úgy éreztem, időben értem el, de ennél a pontnál szinte zárva volt a szemem. Oyan extrém helyzet volt, hogy nem tudom megmondani pontosan, mi történt. Remélem, hogy szabályos pont volt. Ha mégsem, sajnálom."
Federer a pénteki délelőtti elődöntőben Rafael Nadallal fog mérkőzni.