Erzsébet
4 °C
13 °C
Index - In English In English Eng

Federer szentélyében éltették Nadalt

2014.10.20. 22:58

Már a pályára érkezésekor hallható vastaps is jól mutatta, mennyire ki volt éhezve a svájci közönség Rafael Nadalra, aki tíz év után tért vissza Bázelbe, régi riválisa, Roger Federer kedvenc házitornájára. A világranglista 3. spanyol kétségekkel vágott neki a tornának, de az első mérkőzését biztató játékkal, simán nyerte 6:2, 6:2-re a selejtezőből érkező Simone Bolelli ellen.

A Roland Garrost májusban még kilencedszer megnyerő Nadal sérülés miatti hosszabb kihagyás után Kínában tért vissza, azonban Pekingben sem jutott sokáig, Sanghajban pedig már az első meccsén kikapott. Ráadásul vakbélgyulladás gyanú miatt antibiotikum kúrára fogták, november végén pedig műtét is várhat rá.

A sok kihagyás és a körülmények meglátszottak Nadal játékán, kicsit óvatoskodva kezdett, hat percig tartott az első szervajátéka, ráadásul a másik oldalon Bolelli rögtön semmire hozta a sajátját. „C'mon, Rafa!” – ez volt az a pont, amikor – ha nem is kórusban –, de a svájci közönség, és a hátam mögött ülő Federer Fan Club is megtalálta a hangját, és még véletlenül sem ellenszurkolni kezdett, hanem beállt a nagy rivális mögé.

Nadal fokozatosan kezdett is magára találni, egyre többször ütött rá jellemző megoldásokat, míg Bolelli magabiztossága gyorsan kifújt. 2:1-nél már brékelt is a spanyol, az olasz pedig innentől már sokat hibázott, még ha többször le is tudta ütni a pályáról Nadalt, amiért ő is megkapta a megérdemelt tapsot és felhördülést a közönségtől. Végül simán húzta be a szettet 6:2-re a spanyol, akinek még arra is volt ideje, hogy az egyik nézőtől személyesen könyörögje ki mosolyogva, hogy visszaadja a véletlenül kipattanó labdát, amit aztán passzolt is tovább egy laza sarkazással az egyik labdaszedőnek.

Nadal-Bolelli Bázelben

„Yes” – tört ki az egyik Federer Fan Club-tagból a második szett elején, amikor Nadal bemutatta a meccs pontját. Előbb a hálónál fordulásból, háttal ütötte le a labdát, majd egy klasszikus lecsapással fejezte be a labdamenetet. Két adogatójátékát még nagy nehezen megnyerte az olasz, de többet már nem engedélyezett neki Nadal. 3:2-nél már a régi Nadalt láthatták a nézők, egymás után ütött el két pontnál is Bolelli mellett, ez meg is hozta a bréket, innen pedig már nem sok esélye volt az olasznak.

A győzelemmel láthatóan megkönnyebbült az önbizalmát még kereső Nadal, akinek egy kis mókázásra is jutott ideje az állva tapsoló közönséggel, amelynek soraiban spanyol zászlók is feltűntek. Először még szándékosan ütött luftot, amikor egy frissen dedikált labdát kellett volna beküldenie a nézőttérre, másodszorra azonban már egy komoly próbálkozásra sikerült a csarnok tetején a lámpatartó állványzatot eltalálnia, ahonnan ráadásul pont a hálóba pattant vissza a labda. Végül azért egészen közelről vethettem egy pillantást az aláírására, miután a fejem fölött néhány méterre elszálló labda a mögöttem álló bajszos férfi kezében kötött ki.

„Roger is érzi a tiszteletet Spanyolországban, ez nem olyan rivalizálás, amiben gyűlölnénk egymást, hanem amiben tiszteljük a másikat” – mondta Nadal a meccs utáni sajtótájékoztatón, amin újból méltatta a közönséget.

Mint mondta, érezte a közönség támogatását, ez is segíthetett neki. „Most az a cél, hogy élvezzem a szezon hátrelévő részét, nincs rajtam nyomás” – mondta, majd mosolyogva a sérülésekre, és a vakbélgyulladásra utalva hozzátette, reméli, jövőre nagyobb szerencséje lesz.

A torna hétfői eredményei

1. forduló (a 16 közé jutásért):

Goffin (belga, 7.)-Thiem (osztrák) 7:6 (7-4), 6:3

Herbert (francia)-Roger-Vasselin (francia) 6:3, 6:7 (5-7), 7:6 (7-3)

Nadal (spanyol, 2.)-Bolelli (olasz) 6:2, 6:2

Young (amerikai)-Berlocq (argentin) 7:6 (7-5), 6:4