Serena Williams dühöngve ütőt tört, aztán nyert

2014.10.25. 12:20

Elsőként a világelső és címvédő Serena Williams jutott be a döntőbe a Szingapúrban zajló női tenisz WTA-világbajnokságon, írja az MTI.

A 18-szoros Grand Slam-győztes Caroline Wozniacki ellen nyert kiélezett csatában a szombati elődöntőben.

A több mint két óráig tartó mérkőzésen simán hozta az első szettet a dán játékos, miközben amerikai riválisa idegesen teniszezett, 5-2-es hátrányánál pedig többször a földhöz csapva összezúzta az ütőjét.

Serena Williams szétverte az ütőjét

A második szakaszra viszont összeszedte magát, ennek eredményeként pedig egyenlített. A harmadik szettben Wozniacki 5:4-nél a mérkőzésért adogatott, de nem járt sikerrel, később pedig neki kellett hárítania meccslabdát, majd a rövidítésben Williams koncentrált jobban.

A döntő másik játékos a román Simona Halep lesz, aki a lengyel Agnieszka Radwanskát verte könnyedén. A mérkőzés mindössze 68 percig percig tartott.

Halep, aki élete első vd-döntőjén játszik, a torna csoportkörében már találkozott Williamsszel: szerdán, a második fordulóban váratlanul fölényes 6:0, 6:2-es győzelmet aratott a 18-szoros Grand Slam-győztes amerikai ellenfele felett.

Eredmény, elődöntő:

Serena Williams (amerikai, 1.)-Caroline Wozniacki (dán, 8.) 2:6, 6:3, 7:6 (8-6)

Simona Halep (román, 4.)-Agnieszka Radwanska (lengyel, 6.) 6:2, 6:2