Négy órát szenvedett Nadal az AusOpenen
Véres verejtékkel ment tovább Rafael Nadal az Australian Open második fordulójában az amerikai Tim Smyczek ellen, aki az utolsó szettben 5:4-ről bukta el a mérkőzést: 2:6, 6:3, 7:6, 3:6, 5:7 lett a végeredmény.
Pedig a spanyol kezdett jobban, simán, 6:2-re nyerte az első szettet, azt gondolhatta, olyan könnyű meccse lesz, mint az első körben az orosz Mihail Juzsnij ellen, de a következő két szettben a világranglistán 112. amerikai jobb volt nála. A harmadik szettet ugyan csak rövidítésben nyerte, de azt 7:2-re.
A negyedik szettben Nadal 6:3-mal mentette döntő játszmára a mérkőzést, ám ott sem volt igazán formában, hiszen 5:4-nél a meccsben maradásért kellett szerválnia. Két sima gém után viszont már a győzelemért ment, és bár nagy küzdelemmel, de meg is szerezte azt.
A mérkőzés után a spanyol a párás körülményekkel magyarázta, miért nem ment neki a játék. "Nem tudom, mi volt velem. Már a második játszmában görcsöltem, de ez amiatt is lehet, hogy rég voltam nagy versenyen. Remélem, mielőbb visszanyerem a régi formám" – mondta, miután a közönséggel együtt tapsolva búcsúztatta Smyczeket.
Nadalra a legjobb 32 között az izraeli Dudi Sela vár.
2. forduló (a 32 közé jutásért):
Férfiak:
Nadal (spanyol, 3.)-Smyczek (amerikai) 6:2, 3:6, 6:7 (2-7), 6:3, 7:5
Tomic (ausztrál)-Kohlschreiber (német, 22.) 6:7 (5-7), 6:4, 7:6 (8-6), 7:6 (7-5)
Nők
Halep (román, 3.)-Gajdosova (ausztrál) 6:2, 6:2