A vesztesnek tombolt több tízezer néző

2016.01.21. 16:48

Huszadik és egyben utolsó Australian Openjén játszott egyesben Lleyton Hewitt. A korábban a világranglistát is vezető, egy hónap múlva 35 éves ausztrál teniszező a torna második fordulójában kikapott David Ferrertől, így korábbi tervei szerint visszavonul.

Ferrer két és félórányi játék után, három játszmában ejtette ki Hewittot, aki már túl van pályája csúcsán, a világranglistán a háromszázban sincs, csak szabadkártyával indulhatott az Australian Openen.

A győztes spanyol túl nagy ünneplést nem kapott, a nézők álló ovációval búcsúztatták a kétszeres ATP-vb-győztest, a 2000-es US Open és a 2002-es wimbledoni torna bajnokát. Ferrer is tudta, hogy nem róla szólt ez nap, a meccs utáni interjúban elárulta, hogy nem nagyon voltak idoljai a teniszben, de éppen a harminc tornán nyerő Hewitt az, akitől egy dedikált pólót őriz otthon. Ferrer elmondta, hogy ellenfele megérdemli az ünneplést, mert olyan játékos, aki mindig az utolsó pontig küzdött. Ezt ezen a meccsen is bizonyította:

„Nem hagytam semmit az öltözőben, az egész karrierem alatt száz százalékot nyújtottam. Imádtam ide jönni és versenyezni. Nagyon szerencsés vagyok, hogy erre egymás utáni húsz évben lehetőségem volt. Megtiszteltetésnek érzem ezt a támogatást és szeretet, amit a közönségtől kaptam. Sokat jelent nekem. Nagy és sikeres meccseket vívtam ezen a pályán, és szerencse, hogy itt fejezem be, ez a tökéletes helyszín ehhez" – mondta Hewitt.

Az ausztrált versenytársai is méltatták, Andy Murray is példaképének tekintette, Nadal arról beszélt, hogy Hewitt mentalitása nyűgözte le, Nick Kyrgios szerint pedig még mindig ő a legjobb ausztrál teniszező, és ezért sem kéne még abbahagynia.

Hewittnak még lesz ideje búcsúzkodni, párosban versenyben van.