Murray Djokovics legyőzésével ünnepelte a születésnapját

2016.05.15. 19:21

A skót Andy Murray 29. születésnapján 6:3, 6:3-ra legyőzte a világelső Novak Djokovicsot a római döntőben, és ezzel először nyerte meg az olasz fővárosban rendezett 1000-es tornát. Egy hete Madridban is találkoztak, ott Djokovics tudott nyerni.

Rómában több akadályt is vennie kellett Djokovicsnak, aki 0:6-ra bukott első szettről fordított Thomaz Bellucci ellen, aztán a negyeddöntőben hosszú, küzdelmes meccsen jutott túl Rafael Nadalon, végül pedig a saját lábát véletlenül véresre ütve, megint fordítva nyerte három óra alatt az elődöntőt szombaton Nisikori Kej ellen.

Murray sokkal biztosabban jutott a döntőbe, szettet sem veszített egész héten. Emellett kipihentebb is volt, miután szombaton alig egy óra alatt tovább is jutott a maga elődöntőjéből Lucas Pouille ellen.

A skót már rögtön 2:1-nél brékelt az első szettben és végig vezetett is. A második játszma elején már sokkal több lehetősége volt Djokovicsnak, Murray-nek bréklabdákat is hárítania kellett. Djokovics többször is kifogásolta a pálya állapotát, de a mérkőzésvezető szerint nem esett annyira az eső, hogy félbe kelljen szakítani a játékot.

Murray-nek 2:2 után sikerült elvennie a szerb adogatását, és 5:3-as vezetésénél a meccsben maradást sem tudta megoldani a világelső. Djokovics kettős hibával adott meccslabdákat Murray-nek. A skót végül mindent befutott, és egy látványos ponttal nyerte meg 1 óra 35 perces meccsen a tornát.

Róma volt az utolsó nagy torna az egy hét múlva kezdődő második Grand Slam, a Roland Garros előtt. Ez az egyetlen GS, amit Djokovics nem tudott még megnyerni eddig, de most Murray is kifejezetten jó formában érkezik majd Párizsba.