Pandora, Gabriella
-1 °C
4 °C

Babos megint egyből kiesett

2017.02.15. 11:05

Babos Tímea búcsúzott a 776 ezer dollár (225 millió forint) összdíjazású dohai keménypályás női tenisztorna első fordulójában, így világranglistapontot adó tornán továbbra is nyeretlen a 2017-es évben.

A világranglistán 33. magyar játékos a 32 között a WTA-rangsorban 31. kínai Csang Su-ajjal találkozott, aki ellen 1-1 volt a mérlege. A mérkőzésre eredetileg hétfőn került volna sor, de a folyamatos esőzések miatt előbb keddre, majd szerdára halasztották.

Babos 3:2-nél elvette az ázsiai adogatását, majd "semmire" hozta a sajátját, így 23 perc elteltével 5:2-re elhúzott. Ez azonban kevésnek bizonyult, 5:3-nál a játszmáért szervált, de két szettlabdát is elpuskázott, Csang pedig nemsokára kiegyenlített. A játszma rövidítésbe torkollott, amelyben 3-3-ig fej fej mellett haladt a két játékos, ám ezután már csak a kínai nyert labdamenetet, így ő került szettelőnybe, áll az MTI tudósításában.

A folytatásban Csang 3:0-ra, majd 4:1-re meglépett, de Babos visszabrékelt, és 4:3-ra szépített. Az egyenlítés azonban nem jött össze, mivel ismét elbukta az adogatását, a kínai pedig onnantól már nem hibázott. A találkozó 1 óra 31 percig tartott.

Babos Sencsen, Sydney, az Australian Open és Szentpétervár után idei ötödik világranglistapontot adó tornáján sem tudott egyesben mérkőzést nyerni. Két eddigi sikerét a múlt heti, tallinni Fed Kupa-tornán aratta, ahol a bosnyákok és a horvátok elleni párharcban is hozta a maga mérkőzését.

A javításra a következő alkalom a jövő heti, budapesti WTA-tornán kínálkozik, amelyen ő lesz az első kiemelt a BOK (volt Syma) Csarnokban.

1. forduló (a 16 közé jutásért):

Csang (kínai)-Babos 7:6 (7-3), 6:3