Eksztázis uralt, amikor Magyarországért kellett játszani

Az újságok címlapjain gyakran szerepelt a teniszcsoda elnevezés, mert Krocskó József és Noszály Sándor kimagaslóan rangsorolt játékosokat, náluk jobb helyezésekkel rendelkezőket is legyőzött a Davis-kupában.

Krocskó itthon él, az MTK Bike edzője, egy 14 éves, szép jövő előtt álló tanítványa is van. Reggeltől estig kint van a salakon, a fonákját gyorsan meg is lestem oktatás közben, olyan-e még, mint régen.

Még működik

– mondta nevetve, amikor lejött a pályáról. Az ebédszünetben találkoztunk, hogy egy kicsit kalandozzunk a múltban.

A héten még nagyon sokszor fogjuk hallani a világcsoport kifejezést. A tenisz Davis-kupában ugyanis így nevezik azt a 16 férfiválogatottat, amelyik a legszűkebb elitbe tartozik. Magyarország alulról érkezik, a feljutásért játszik, miután legyőzte az előző csoportban legjobban rangsorolt Szlovákiát. Oroszország felülről jön a meccsre, tavaly 4-1-re veszített a szerbek ellen az első körben, ezért a bennmaradás a célja.

A sors furcsasága, hogy 1996-ban ugyanez a két válogatott játszott egymással, és mivel akkor Moszkvában volt a meccs, most mi kaptuk a rendezési jogot, egészen pontosan a Kopaszi-gát.

Az a 96-os találkozó egy hosszú sikersorozatot zárt le, amikor Magyarország erőn felül teljesítve tartotta helyét a legjobbak közt. Rögzítsük is az eredményeket:

Magyarország–Nagy Britannia 3-2, 1993. május

• Krocskó–Wilkinson, 6:4, 6:2, 7:5
• Noszály–Bates 6:2, 4:6, 6:3, 3:6, 6:1
• Lányi, Markovits–Bates, Petchey 3:6, 2:6, 4:6
• Noszály–Wilkinson 7:5, 6:4, 7:5
• Krocskó–Bates 4:6, 5:7, 6:3, 6:7

Magyarország–Argentína  4-1, 1993. szeptember

• Noszály–Perez-Roldan 6:3, 7:5, 6:3
• Krocskó–Mancini 7:6, 6:3, 6:2
• Krocskó–Frana 6:2, 6:4, 4:6, 6:3
• Noszály–Mancini 6:4, 7:6, 6:3
• Noszály, Nagy–Frana, Albano 6:7, 1:6, 1:6

Magyarország–Ausztrália  3-2, 1995. szeptember

• Noszály (95.) – Philippousis (84.) 1:6, 2:6, 3:6
• Krocskó (192.) – Woodbridge (34.) 5:7, 6:2, 6:3, 6:1
• Krocskó–Philippousis 6:4, 6:4, 3:6, 6:3
• Noszály–Woodbridge 6:7, 6:3, 1:6, 6:2, 7:5
• Markovits, Köves–Woodforde, Woodbridge 6:1, 7:6, 0:6, 3:6, 2:6

Szovjet bajnokból magyar teniszhős

A 180 centis Krocskó Ungváron született, de már 1990 óta Magyarországon él. Ahogy lehetett, átjött édesapjával, Jánossal. Nyíregyházán telepedtek le, édesapja ott lett teniszedző, korábban is jó kapcsolatot ápoltak a város edzőivel. 1990 szeptemberében például úgy nyerte meg a PÁ-RA-kupát – 150 ezer forint összdíjazású verseny volt –, hogy az első szettben veszített 6:3-ra Noszállyal szemben, utána azonban gémet sem bukott, mind a tizenkettőt megnyerte.

Az elsők között adta be az állampolgársági kérelmet, de a Szovjetunió széteséséig várni kellett a honosításával. 1992. február végén tette le az esküt.

A felnőttek között két ezüstérmet szerzett. Magyarország kapott egy olyan játékost, aki nélkül nem jöhetett volna össze a nagy menetelés.

Ennek első lépése a britek elleni meccs volt 1993-ban. Noszály kettő, ő egy meccset nyert, és a 3-2-es siker után jött az újabb nagy falat, Argentína.

A korabeli újságokat lapozgatva szembetűnő, hogy a sokkal esélyesebb argentinok a Scorpions-koncert meglátogatására is fogták váratlan kudarcukat, amit egyenesen szégyennek neveztek. Mert bár sokkal előkelőbb helyen álltak a ranglistán, mint a magyarok, 4-1-es vereséggel távoztak a Margitszigetről. Erre a helyszínre tervezik egyébként az újabb teniszközpont létrehozását, miután vagy húsz évig csak rohadt, és mindent megevett a rozsda.

Először nem is a meccsről, hanem arról kérdeztem, ott volt-e a Scorpions-koncerten.

„Nem is emlékszem, hogy itt lett volna a városban. Pedig szerettem az együttest. De talán így jobb, hogy a játékra koncentráltam.

Megsértődhettek amúgy az argentinok, mert a meccs utáni bankettre el sem jöttek.

Nem véletlen, hogy a bankettet most már a meccs előtt megrendezik. Nem tudom, mi nem tetszhetett nekik. De az eredmény biztos. Mi sem gondoltuk volna, hogy meg tudjuk őket verni. De ezért szép a tenisz. Ha mindig az esélyesebb, az előrébb rangsorolt nyerne, akkor semmi értelmük nem lenne a meccseknek, le se kellene játszani. Magunkat is megleptük, ez tény, de összeszedettek is voltunk, mindent beleadtunk.”

Csak játszott, ez a titok

Az argentin csapatban akkor Perez Roldan, Mancini és Frana is játszott, és már az első nap után vezettünk 2-0-ra, miután a két egyest hozta Krocskó és Noszály. Mancini egykor volt hetedik is a világranglistán, ettől csak egy szoros szettre késztette, a másik kettőben megverte.

A páros elment, a befejező napon az argentinok kétségbeesve cseréltek, Frana kapta kapta meg a lehetőséget, de nem tudott mit kezdeni Krocskó stabil játékával.

Mellettem volt a pillanat

– így vonta meg az utolsó meccs mérlegét. Szeretett balkezes ellen játszani, pláne egy kockáztató rivális ellen, aki bátran ment a hálóhoz, neki pedig csak okosan el kellett mellette ütögetnie a labdát.

Azt sajnálja, hogy nincs meg ennek a meccsnek a felvétele, mert kíváncsi lenne rá, hogy mennyi nyerőt ütött. Akkor még nem készültek statisztikák, csak az érzéseire hagyatkozik, hogy átlag felett játszott.

Az is csak egy fotón van meg neki, amikor a társai a levegőbe dobálják a pályán. Ez az emléke még ma is gyakorta visszajön a midennapokban.

„Korábban soha nem fordult elő, hogy engem olyan tapsvihar fogadjon.

Csak játszottam, ahogy tudtam. Tulajdonképpen ennyi volt a titok.

Keresgéltem én is, miért tudtuk megcsinálni ezt a bravúrt, de nem jutottam többre.”

És akkor jöhetett a mágikus világcsoport. A Taróczy Balázs-féle korosztály sem ért olyan magasságokba, mint ők. A sorsolás nem a mieinknek kedvezett, nem játszhattak itthon, Franciaországba kellett menniük. Ráadásul a nekik jobban fekvő salak helyett benti borításon, gyors pályán kellett játszani Besançonban.

Az első napi egyesek után nem álltunk rosszul, mert Noszály ugyan alulmaradt, Krocskó viszont legyőzte azt az Henri Leconte-ot, aki akkor már túl volt fénykorán, de még olyan erős játékos volt, hogy egy évvel korábban legyőzte a kor egyik nagyágyúját, Pete Samprast.

„Értékes győzelem volt, mert olyan felületen értem el, ami nem kedvezett nekem. Mivel azonban a végső siker elmaradt, ez nem volt olyan emlékezetes.

Leconte sem volt szimpatikus vesztes, nem köszönt.

A franciák hajlamosak a pökhendiségre, hát akkor a saját bőrömön megérezhettem.”

A magyarok nem estek vissza, 1995-ben ismét a világcsoport volt a tét, ezúttal a sokszoros győztes Ausztrália volt a rivális. Az az ország, amelyik addig sohasem esett ki a legfelső elitből. Elárulhatjuk, ezt a tagságukat veszítették el a Kisstadionban. Sok generációnak korszakos, közösségi élményt jelentett ez a meccs.

120 százalék

Ők a pályára panaszkodtak, ami valóban nem sikerült a legjobban, de a magyaroknak is egyenetlen volt a frissen döngölt salak.

Nem indult jól a meccs, mert Noszály váratlanul gyorsan, összesen hat gémet nyerve maradt alul Mark Philippousisszal szemben. Aztán megint jött Krocskó, és megszerzett egy nem várt győzelmet. Az első szettet elveszítette, Woodbridge-é lett, aztán megnyugodott, és kihozta tudása maximumát. A kapitányi értékelésben elhangzott: Krocskó 120 százalékra volt képes nemzeti színekben, amikor Magyarországért kellett játszani.

„Jó formában voltam, és csináltam, amit tudtam. Sokat nyesett, nem gyorsította a játékot, nekem ez kedvezett. Egy héttel a meccs előtt csak a döntőben buktam el egy tornán, Moyá győzött le a salakon, a döntő szettben 6:4 volt a javára. Ez azért kellő önbizalmat is adott nekem.”

Párosban a világ legjobbjai, Woodforde és Woodbridge, egy igazán emblematikus duó volt az ellenfél. Az első két szettet mégis elbukták, majd a folytatásban már tudásuknak megfelelően játszottak, és legyőzték Markovits Lászlót és Köves Gábort.

Ha ekkor veszni is látszott a meccs, a csattanó a harmadik versenynap, vasárnap jött. Noszály erőt merített veresége után, és amikor Woodbridge-dzsel szemben hátrányba került, a fontos pillanatokban higgadt maradt, nem zökkentette ki semmi, és a döntő szettben a fontos ütéseknél is figyelt, és ezzel egyenlített. Jöhetett az utolsó pár, Krocskó és Philippoussis. Természetesen akkor sem a magyar volt az esélyes.

„Eksztázis. Nekem ez jut eszembe arról a meccsről. Olyan dolgokat is megcsináltam, amikről nem is hittem, hogy képes vagyok rá. Lehet, hogy arra számított a riválisom, Woodbridge megnyeri a meccsét, neki pedig komoly tét nélkül kell felmennie. Nagyot szervált, és egyébként is nagyot ütött. Kimozgattam, pörgettem, kizökkentettem a komfortjából. Nem tudtam volna dominálni felette, ahhoz nem voltak adottak a képességeim. Mégis a harmadik szettben megpróbáltam, persze hogy nem ment.

Szerencsére Benyik János kapitány időben szólt, hogy ne most mutassam meg, mennyire tudok teniszezni. Folytassam inkább a játékomat, szerezzek inkább csúnya pontokat. Játsszam azt, amivel megverem.

Sok ki nem kényszerített hibája lett ezek után, megverte saját magát. Persze ehhez kellettem én is, mert visszajöttek tőlem a labdák. Engem meg kellett verni, nem tettem meg a szívességet, hogy legyőzzem önmagam.”

Ez a meccs sincs meg a tévé archívumában, de az utolsó három gém igen. Ott látta viszont azt, hogy ideges lett ő is a hajrában, különösen amikor 5:3-nál bréklabdákat kellett hárítani. De sikerült neki, nem hagyta felzárkózni az ausztrált, és be tudta fejezni a meccset. A szervája után Philippoussis a hálóba ütötte a labdát. És jöhetett megint a magasba dobálás, vagyis egy újabb felejthetetlen örömünnep.

Hozzá tudtam volna szokni, hogy mindig így repülök a magasba, még ha a lábam magasabban is volt, mint a fejem.

Ha az argentin és az ausztrál meccs között kell különbséget tennie, akkor utóbbira szavaz, mert az ausztrálok ellen az övé volt az utolsó meccs, míg a másik párharcban Noszály még javíthatott volna, ha ő esetleg nem nyer.

Emellett Ausztrália nagyhatalom volt akkoriban, olyan tradíciói vannak a teniszben és a Davis-kupában, amilyenek sehol máshol.

A még nagyobb bravúr, a tizenhatból a nyolc közé jutás ezúttal sem sikerült, a Petr Kordával felálló csehek sokkal erősebbek voltak, és hazai pályán, gyors borításon játszottak.

Aztán jött a már említett orosz meccs Moszkvában, és ennek a nagy szériának akkor lett vége.

Krocskó amondó, hogy hatalmas teljesítmény volt a szlovák válogatott ellen nyerni Pozsonyban, amivel megalapozták, eljutottak egyáltalán oda Fucsovicsék, hogy jöhessenek az oroszok.

„Ha idegenben lennénk, akkor azt mondom, 80-20. Akkor az oroszok a nekik megfelelő borítást választják. Így ellenben, hogy hazai pályán leszünk, azt mondom, fifti-fifti. Nem udvariasságból, tényleg így érzem. Persze nem mi vagyunk a favoritok, ezt be kell látni, de a helyezéseket épp mi csaptuk be több mint húsz éve. Itt most nem az van, hogy esélytelenek vagyunk. Nagy játékkal és persze még egy újabb bravúrral összejöhet. Én hiszek ebben.”

Krocskó örül annak, hogy a mostani fiatalok sokkal nagyobb törődést kapnak a szövetségtől, mint annak idején ők, hogy jobbak a pénzügyi lehetőségek, kedvezőbbek a feltételek. Ma már komikus arra visszagondolni, hogy neki igazából edzője sem volt – édesapja más városban dolgozott –,

Kondiedzőről nem is hallottak még akkoriban, míg ez most már természetes. Megfelelő színvonalú edzőpartnere alig volt, így a fejlődése is behatárolttá vált.

Arról nem is beszélve, hogy voltak olyan tornák, ahová egyedül autózott ki, nem segítette senki.

Talán ez is közrejátszott abban, hogy nem sikerült betörnie a legjobb száz közé. Mert azt például nem engedhette meg magának, hogy elutazzon az ausztrál bajnokságra, túl sokba került volna. Jelenleg az ilyesmi elképzelhetetlen, a tehetséges játékosok komoly figyelmet kapnak, amiről ők nem is álmodhattak.

„Úgy lett volna kerek a történetem, ha ott vagyok a százban, de attól még nem dőlt össze a világ, hogy kívül maradtam. Sok kellemes élményem, győzelmek vannak a teniszből. A válogatotton túl a Roland Garroson nyertem például egy meccset a főtáblán 1997-ben is a kvalifikáció után. Egyszer pedig, miután feljutottam 1993-ban,

attól a Carlos Costától kaptam ki, akit most is rendre látunk Nadal mellett, ő a menedzsere.”

Irigykedve nézi, hogy most mennyire kitolódott a korhatár, Nadal és Federer milyen remek teljesítményre képesek 30 év felett. Az ő korában sokkal rövidebb volt egy nagy játékos pályaíve, most fizikálisan sokkal jobban felkészítették őket, mint a múltban.

Úgy véli, tudatosan lelassítottak néhány pályát, így az adogatógépek háttérbe szorultak, a nézők pedig sokkal többet kapnak, nem csak egy nagy szervát, egy röptét és slussz.

„Felteszem én is magamnak a kérdést, volt-e több a teniszben, és ha szerencsésebb lettem volna néhány tornán, akkor lehet, hogy volt. A válogatottban tudtam a legjobban játszani. Hiányérzetem nincs, amíg a könyököm hagyta, addig elég jó színvonalon ütögettem.”