Ilyen gyorsan még nem kapott ki Grand Slamen Andy Murray
Nem a vasárnapi volt az első meccse egymással a Roland Garroson Murray-nek és Wawrinkának. 2017-ben az elődöntőben találkoztak, ám akkor jóval hosszabb és nagyobb csatát vívtak. Wawrinka kínkeserves öt szettben, 4 és fél óra alatt verte brit ellenfelét. Most azonban jóval könnyebb dolga volt a svájcinak, alig több mint másfél óra alatt 6:1, 6:3, 6:2-re győzött.
Ez volt Murray pályafutásának eddigi leggyorsabban elszenvedett veresége Grand Slam-tornán, és csupán egyszer fordult vele elő, hogy mindössze hat gémet nyerjen GS-en.
„Hosszú ideig fogom emészteni ezt a mérkőzést. A legjobb lenne teljesen kitörölni az egészet a fejemből. Azt hiszem, ez volt karrierem legrosszabb veresége Grand Slam-tornán. Nem érzem úgy, hogy a körülmények miatt kaptam ki, ezért még nehezebb megértenem az okokat – nyilatkozta Murray a Wawrinka elleni vereség után. – Rendkívül nehéz sorsolásom volt. Meglátásom szerint tudásom negyven százalékát nyújtottam, ami egyértelműen kevés egy Stanhez hasonló játékos ellen.”
A jelenleg a világranglista 111. helyén álló, háromszoros GS-győztes skót teniszező a csípőjéről is beszélt.
Fizikai szempontból nem számítok arra, hogy valaha is hozni fogom a műtét előtti formám, noha nem zavar, hogy egy fémdarab van a csípőmben. A szervák, az ütések jól mennek, a technikai részét zavartalanul megoldom. Ezt jól bizonyítja az is, hogy Alexander Zverevet legyőztem egy héttel a US Open előtt. Ez mindenképpen biztató, de ebben az évben valószínűleg már nem lépek pályára.
Wawrinka a második fordulóban a világranglistán 61. Dominik Köpferrel találkozik.
Murray mellett elbúcsúzott több nagy név is: David Goffin, Borna Coric, Alex de Minaur, és a hölgyeknél Konta Johanna.