Eddig egy, 2008-as pekingi bronzérme van.
Serena Williamsszel szemben négyszer is kitartott, most már Djokovics is hozzátett egyet.
Casper Ruud egymást követő második évben jutott el a francia fináléig. Mindhiába.
A teniszklasszis pályafutása 23. GS-tornáját nyerte, ezzel megelőzte Rafa Nadalt az örök ranglistán.
A szett- és brékhátrányból fordító ellenfele először kapott ki top 3-as teniszezőtől.
Az olimpiai bajnok a combját fájlalja.
Épp Nadal legnagyobb sikereinek a helyszínén taszíthatja le a spanyolt a trónról.
A franciák nem hagyták szó nélkül ezúttal sem.
Még Nadal sem volt erre képes a párizsi Grand Slam-tornán.
Párjával kiejtették a hetedik kiemelt japán duót.
Asbóth József úgy nyert, hogy egyetlen játszmát veszített, de nem választották meg a legjobbnak.
A szerb teniszező Fucsovics Márton legyőzése után adott magyarázatot tettére.
Beszélt élete egyik legfontosabb mérkőzéséről, és jövőbeli terveiről.
A magyar éljátékos ötödszörre sem bírt a 22-szeres GS-torna-győztes szerb klasszissal.
A magyar teniszező szerda este Novak Djokoviccsal találkozik a Roland Garroson.
Meglepetésekből ezúttal sincs hiány.
Amerikai ellenfele a harmadik szettben tudta csak megszorongatni a volt világelsőt.
A Roland Garros közönsége sosem félt hallatni a hangját.
2023.05.29. 09:54 Módosítva: 2023-05-29 19:03:14
Magyar teniszező állhatja útját Novak Djokovics rekorddöntésének.
Felemás kezdés magyar részről a francia nyílt teniszbajnokságon.
Bondár Anna a 27. kiemelt teniszező ellen kezd a főtáblán.
Jani Réka sem jutott a selejtező döntőjébe a francia nemzetközi teniszbajnokságon.
Holnap Marozsán Fábián lesz érdekelt a selejtező második körében.
Ott folytatta, ahol Rómában abbahagyta.
A 22-szeres Grand Slam-győztes teniszező hosszú hónapok óta csípősérüléssel bajlódik.
Roland Garros: menni vagy nem menni?
A legfényesebb csillagnak a játéktól elment a kedve, az élettől nem.
2022.09.23. 10:00 Módosítva: 2022-09-24 09:26:00
A szemünk előtt ér véget a sporttörténelem egyik legjelentősebb korszaka.
2022. szeptember 15., 15:41
Minden idők egyik legjobb teniszezője a Laver-kupa után búcsúzik.
Nyolcvanéves lett a tenisz történetének legsikeresebb játékosa.
2022.06.09. 06:04 Módosítva: 2022-06-10 12:33:51
Soha nem látott fölénnyel uralja a világot.
Amióta játszik, azóta a Roland Garros gyakorlatilag az ő tulajdona.
A spanyol teniszcsillag Casper Ruud legyőzésével őrizte meg Roland Garros-döntős veretlenségét.
Bekövetkezett, amitől mindenki tartott.
Mindössze négy játékot engedélyezett ellenfelének a világelső.
Három óra és hétpercnyi csata után még a második szettnek sem volt vége, mikor kifordult a német bokája…
A világelső sorozatban már a 34. mérkőzését nyerte meg.
Boris Becker és 1991 óta első németként lehet első a világbajnok.
A rekordgyőztes Nadal legyőzte a címvédő Djokovicsot a Roland Garroson.
Idegőrlő rövidítés vetett véget az első negyeddöntőnek.
Bejutott a legjobb 32 közé a junior lányok mezőnyében.
Szetthátrányból állt fel a rekordbajnok. Jöhet a Nadal–Djokovics-derbi.
Már csak két magyar játékos van versenyben.
Korábban beszélt arról, hogy nehezen tudja kezelni az élsporttal járó nyomást.
A magyar jól kezdett, de a világranglistán több mint harminc hellyel előtte álló Čilić 2 óra 56 perc alatt legyőzte.
Hatalmas tapsot kapott a közönségtől.
Balázs Attila nem tudta megnehezíteni Marin Cilic dolgát.
A világranglista 97. helyezettje volt a legyőzője.
Az összecsapás 1 óra 22 percig tartott.
A harmincéves magyar játékos hétfő délután lép pályára a Roland Garroson.
A 2015-ös junior-GS-győztest döntő szettben múlta felül szerb riválisa.
Magyar indulókból sincs hiány: a férfi és női főtáblán összesen hat teniszezőnek szoríthatunk.
Ráadásul minimális esélye még Piros Zsombornak is van, hiszen negyedik a „várólistán”.
Két nyertes meccs után a selejtező döntőjében szettelőnyről kapott ki.
Visszavonul a tenisz francia fenegyereke.
Gálfi Dalma örül, hogy végre sikerül betörnie a top 100-ba.
A szerb egy újabb sikerrel ismét beérné Nadalt az örökranglista élén.
Egységesítik a Grand Slam-tornák döntő szettjeit.
Március 14-től új járványügyi intézkedéseket vezetnek be Franciaországban.
A világklasszis teniszezőt augusztusban műtötték meg, messze a visszatéréstől.