Babos Tímeáék idén is jelöltek az Év párosa-díjra

GettyImages-1279625397
2020.11.26. 21:53
A női tenisztornákat szervező WTA idén is jelölte az Év párosa-díjra Babos Tímeát és a francia Kristina Mladenovicot, akik tavaly elnyerték az elismerést – írja az MTI.

A magyar játékos honlapja szerint a „címvédő” kettős azért került fel a négy duót felvonultató listára, mert megnyerte idén az Australian Opent és a Roland Garrost is.

Babosék legnagyobb riválisa ezúttal a világranglistát az élen záró Barbora Strycova és Hszieh Szu-vej. A cseh-tajvani kettős 2020-ban döntős volt az Australian Openen, majd veretlen maradt Dubajban, Dohában és Rómában.

Ami a másik két vetélytársat illeti, a kínai Ji-fan Hszü és az amerikai Nicole Melichar diadalmaskodott Adelaide-ben, emellett döntős volt a Cincinnatiből áthelyezett New York-i tornán és a US Openen. A chilei Alexa Guarachi és az amerikai Desirae Krwaczyk pedig a fináléig jutott a Roland Garroson.

Érdekesség, hogy a US Open-bajnok német Laura Siegemund és orosz Vera Zvonarjova nem került fel a listára.

A győzteseket december 8-án hozza nyilvánosságra a WTA.

(Borítókép: Julian Finney / Getty Images Hungary)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
„A Real Madrid egy hisztis klub” – a La Liga elnöke beleszállt a spanyol rekorderbe

„A Real Madrid egy hisztis klub” – a La Liga elnöke beleszállt a spanyol rekorderbe

Javier Tebas szerint a madridiak elnökének csak a gazdagok számítanak.

február 25., 12:41

  • Sport
Könnyeivel küszködött a 19 éves lány, miután elképesztő országos rekordot döntött

Könnyeivel küszködött a 19 éves lány, miután elképesztő országos rekordot döntött

Sulyán Alexa immáron felnőtt rekordernek mondhatja magát.

február 25., 10:04

  • Sport
A CAS negyedszer is elhalasztotta az ítélethozás határidejét Kenderesi Tamás ügyében

A CAS negyedszer is elhalasztotta az ítélethozás határidejét Kenderesi Tamás ügyében

Egy hónap híján két év elteltével születhet végső döntés.

február 25., 11:35

  • Sport
A világelső botránya után új időszámításnak kell kezdődnie a doppingellenes küzdelemben

A világelső botránya után új időszámításnak kell kezdődnie a doppingellenes küzdelemben

Nagyon nehezen hihető a világsztár indoklása, elmagyarázzuk, miért.

február 25., 14:05

  • Sport
Marco Rossi: Szoboszlai Dominik Európa legjobb csapatának a vezéregyénisége

Marco Rossi: Szoboszlai Dominik Európa legjobb csapatának a vezéregyénisége

A szövetségi kapitány büszke a magyar válogatott középpályásra, de van, amiben fejlődnie kell még.

február 25., 10:41

  • Sport
Történelmi fordítás a ligaelső ellen az NBA-ben – 79 év alatt először fordult elő ilyen

Történelmi fordítás a ligaelső ellen az NBA-ben – 79 év alatt először fordult elő ilyen

Megdicsőült Rátgéber László sztáredző cimborája.

február 25., 09:32

  • Sport
Szoboszlai Dominik parádéja nem csak a Liverpoolnak hozott hatalmas sikert

Szoboszlai Dominik parádéja nem csak a Liverpoolnak hozott hatalmas sikert

A találkozó a legnézettebb kábeltévés műsor lett a múlt héten.

február 25., 09:09

  • Sport
Az FTC idén lemarad a döntőről, a címvédő kiütéses vereséggel búcsúzott

Az FTC idén lemarad a döntőről, a címvédő kiütéses vereséggel búcsúzott

A BJA másodszor, a Debrecen először lehet bajnok a jégkorongozóknál.

február 25., 10:24

  • Sport
Ötödjére fordult elő az évszázadban olyan kiütés, mint múlt hétvégén Mexikóban

Ötödjére fordult elő az évszázadban olyan kiütés, mint múlt hétvégén Mexikóban

Emma Navarro különleges körítéssel nyerte meg pályafutása első 500-as tornáját.

34 perce

  • Címlapon
Társadalmi egyeztetésen a hátborzongató javaslat: mostantól a kormány kezeli az önkormányzatok pénzét

Társadalmi egyeztetésen a hátborzongató javaslat: mostantól a kormány kezeli az önkormányzatok pénzét

Első körben 49 település csatlakozik az új rendszerhez.

43 perce

  • Sport
A hetedik percben belőtt büntető döntött, vereséggel kezdett hazai pályán a magyar válogatott

A hetedik percben belőtt büntető döntött, vereséggel kezdett hazai pályán a magyar válogatott

Szarvas Alexandra együttese így két forduló után három ponttal áll a Nemzetek Ligájában.

február 25., 20:23

  • Címlapon
A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG

A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG

A hazai és a régiós terjeszkedés mozdonyán sincs fék.

28 perce

  • Sport
Kokó nem aprózza el: a világ legjobb bokszedzőjét hozhatja el szövetségi kapitánynak

Kokó nem aprózza el: a világ legjobb bokszedzőjét hozhatja el szövetségi kapitánynak

Még hárman esélyesek a posztra, döntés jövő kedden.

február 25., 19:39

  • Címlapon
Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba

Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba

A miniszter szerint nem indokolt az emelés.

2 órája

  • Sport
Mesterhármas 40 évesen, karnyújtásnyira a világcsúcs

Mesterhármas 40 évesen, karnyújtásnyira a világcsúcs

Alekszandr Ovecskin még idén tavasszal ledöntheti Wayne Gretzkyt a trónról.

február 24., 07:21

  • Sport
Óriási tömegverekedést provokáltak ki szerb fiatalok a Vasas elleni U14-es hokimeccsen

Óriási tömegverekedést provokáltak ki szerb fiatalok a Vasas elleni U14-es hokimeccsen

Volt, hogy egyszerre három-négy szerb játékos ütött egy magyar jégkorongozót, összesen 489 perc büntetést osztottak ki.

február 25., 15:25

  • Sport
Rémisztő jelenet a futballpályán: nyakmerevítővel, hordágyon vitték kórházba a csatárt – videó!

Rémisztő jelenet a futballpályán: nyakmerevítővel, hordágyon vitték kórházba a csatárt – videó!

Ápolása után visszatért a gyepre, de nem sokkal később összeesett a pályán.

február 24., 09:35

  • Sport
José Mourinho majmozott, rasszizmusért feljelentik a portugál legendát Sallai Rolandék derbije után

José Mourinho majmozott, rasszizmusért feljelentik a portugál legendát Sallai Rolandék derbije után

Meglehet, ezúttal túl messzire ment az edző.

február 25., 07:14

  • Sport
Egyre nagyobb a baj a Manchester Unitednél, újabb kétszáz dolgozóját küldi el a klub

Egyre nagyobb a baj a Manchester Unitednél, újabb kétszáz dolgozóját küldi el a klub

Az anyagi problémák lassan az égig érnek.

február 25., 16:42

  • Sport
A manchesteri gála után Szoboszlai Dominik bekerült az angol bajnokság álomcsapatába

A manchesteri gála után Szoboszlai Dominik bekerült az angol bajnokság álomcsapatába

Góllal és gólpasszal vette ki a részét a címvédő City legyőzéséből.

február 24., 19:38

  • Címlapon
Nem egészen úgy működnek a bűnügyi nyilvántartási rendszerek, mint a filmekben

Nem egészen úgy működnek a bűnügyi nyilvántartási rendszerek, mint a filmekben

Hiába a korszerű technológia, az azonosítás tényleg csak nagyon ritkán megy úgy, mint a karikacsapás.

1 órája

  • Címlapon
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas

Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas

Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.

4 órája

  • Sport
Ennyi ember még sohasem látogatott ki a Városligeti Műjégpályára

Ennyi ember még sohasem látogatott ki a Városligeti Műjégpályára

Harmincszázalékos növekedést produkáltak egy év alatt.

február 24., 16:06

  • Sport
Az újabb blama után kirúgták a rekordbajnok vezetőedzőjét

Az újabb blama után kirúgták a rekordbajnok vezetőedzőjét

Közel egy évszázad után veszítheti el egyeduralkodó státuszát a klub.

február 24., 11:36

  • Címlapon
Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet

Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet

Ficzere Andreának elege van a választási időszakból és a politikai játszmákból.

tegnap, 17:22

  • Sport
A Real Madrid klasszisa két év után visszatér a válogatottba

A Real Madrid klasszisa két év után visszatér a válogatottba

A szövetségi kapitány leváltása után ismét csatlakozik a kerethez.

február 24., 13:10

  • Sport
Marozsán két helyet javított, Fucsovics négyet rontott a világranglistán

Marozsán két helyet javított, Fucsovics négyet rontott a világranglistán

Az élen változatlanul a doppingvétség miatt három hónapos eltiltását töltő olasz Jannik Sinner áll.

február 24., 10:19

  • Sport
Marozsán Fábián szettelőnyről szenvedett fájó vereséget a dubaji tenisztornán

Marozsán Fábián szettelőnyről szenvedett fájó vereséget a dubaji tenisztornán

A magyar teniszező legyőzője egy rutinos spanyol játékos volt.

február 24., 14:20

  • Sport
Magyar arany- és bronzérem született Brazíliában

Magyar arany- és bronzérem született Brazíliában

Jól zárták kerekesszékes vívóink a világkupát.

február 24., 11:05

Neked ajánlott