Kiesett a női világelső az Australian Openen
Az első helyen kiemelt ausztrál játékost nagy meglepetésre a 25.-ként rangsorolt Karolina Muchova búcsúztatta szerdán. A 2019-ben Roland Garros-győztes Barty simán nyerte az első szettet, majd egy brékkel a másodikban is 2:0-ra vezetett, a cseh riválisnak – aki pályafutása során először játszhat elődöntőt Grand Slam-tornán – innen sikerült fordítania.
Muchova a második játszmában ápolást kért, mert szédült, de közel tíz perc után folytatni tudta a játékot, nem is akárhogyan.
Kétszer is elvette Barty adogatójátékát, ezzel kicsikarta a döntő szettet, amelyben folytatta a menetelést, és végül egy ásszal lezárta a mérkőzést.
A cseh teniszező az amerikai Jennifer Bradyvel találkozik majd az elődöntőben, aki honfitársát, Jessica Pegulát verte, ugyancsak három játszmában.
A férfiaknál Danyiil Medvegyev három sima szettben nyert jóbarátja, Andrej Rubljov ellen az orosz negyeddöntőben, ez volt sorozatban a 19. győztes meccse. A tavalyi ATP-világbajnokság győztese Rafael Nadallal vagy Sztefanosz Cicipasszal játszik majd a legjobb négy között.
Közben enyhítettek a korlátozásokon Melbourne-ben, így csütörtökön várhatóan visszatérhetnek a nézők a versenyre is, bár azt egyelőre nem tudni, hogy mennyien mehetnek be a létesítménybe.
AUSTRALIAN OPEN
Eredmények, negyeddöntő:
férfiak:
Medvegyev (orosz, 4.) – Rubljov (orosz, 7.) 7:5, 6:3, 6:2
később:
Nadal (spanyol, 2.) – Cicipasz (görög, 5.) 9.30
nők:
Muchova (cseh, 25.) – Barty (ausztrál, 1.) 1:6, 6:3, 6:2
Brady (amerikai, 22.) – Pegula (amerikai) 4:6, 6:2, 6:1
(Borítókép: Dave Hunt / MTI / EPA)