Kétszettes előnyről kapott ki Rafael Nadal az Australian Openen

000 9386DQ
2021.02.17. 14:16
Sztefanosz Cicipasz 0–2-ről fordítva legyőzte Rafael Nadalt az ausztrál nyílt teniszbajnokság negyeddöntőjében.

A 20-szoros Grand Slam-torna-győztes spanyol sztár és görög ellenfele 2019-ben az elődöntőben csapott össze egymással Melbourne-ben, akkor Cicipasz mindössze hat játékot tudott nyerni.

A szakértők előzetesen most nagyobb csatára számítottak, ám Nadal az első két szettben ezúttal is kiválóan teniszezett, ellenfelének semmi esélyt nem adott.

A harmadik játszmában aztán Cicipasz annak ellenére jutott el a rövidítésig, hogy spanyol riválisa adogatóként mindössze egy labdamenetet veszített addig. 

A tie-breakben azonban Nadal három könnyű labdát is elhibázott, így Cicipasz szépített.

A negyedik felvonásra a görög fogadóként is feljavult, a spanyol pedig rengeteget hibázott – ebben a szettben összesen 14-et –, az ötödik kiemelt így negyedik bréklabdáját kihasználva, több mint háromórányi játék után kiegyenlített.

A döntő játszma sokáig fogadóesély nélkül telt, mígnem Cicipasz 5:5-nél elvette Nadal adogatását, és bár a spanyol ezt követően két mérkőzéslabdát hárított, a görög kiszerválta a mérkőzést, és 4 óra 5 perces csata után bejutott az elődöntőbe.

Cicipasz a négy között a negyedik helyen kiemelt orosz Danyiil Medvegyevvel találkozik, a másik ágon a selejtezőből indult orosz Aszlan Karacev és a világelső szerb Novak Djokovics csap majd össze.

AUSTRALIAN OPEN
FÉRFI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Cicipasz (görög, 5.)–Nadal (spanyol, 2.) 3:6, 2:6, 7:6 (7-4), 6:4, 7:5
Medvegyev (orosz, 4.)–Rubljov (orosz, 7.) 7:5, 6:3, 6:2

NŐI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Muchova (cseh, 25.)–Barty (ausztrál, 1.) 1:6, 6:3, 6:2
Brady (amerikai, 22.)–Pegula (amerikai) 4:6, 6:2, 6:1

(MTI)

(Borítókép: David Gray/AFP)