Nem sikerült a bravúr Fucsovics Mártonnak a rotterdami döntőben
![Download](https://kep.index.hu/1/0/3697/36975/369753/36975349_93e9b5f4c901a19107da5a6d1c226ac0_wm.jpg)
Az első szettben rendkívül szoros játék folyt a pályán, Rubljov kezdte az adogatást és a két teniszező kimaxolta a játszmát: a rövidítésig egyetlen brék sem történt, így 6:6 után következhetett a tie break. 3:3-nál sajnos az orosz megrázta magát és sorozatban három pontot nyerve szettlabdákhoz jutott.
Az elsőt még hárította a magyar teniszező, a másodikat azonban már nem tudta, így Rubljov került előnybe.
Sajnos a második játszmában Fucsovics rögtön elveszítette az adogatását, a brékelőnyt pedig végig megtartotta a világranglistán 8. helyen álló riválisa és 1 óra 53 percnyi játék után megnyerte a finálét.
Fucsovics a döntőbe kerülésével várhatóan 13 helyet javítva a 46. helyre ugrik a világranglistán, és a második helyért járó díj mellé 66 ezer eurót (23,8 millió forint) kapott. A magyar játékos a jövő héten Dohában szerepel, ahol az első fordulóban a szerb Dusan Lajovic (27.) vár majd rá.
Rubljov a nyolcadik trófeáját emelhette a magasba az Ahoy Arenában, és 89 625 euróval (32,3 millió forint) gazdagodott.
Eredmény, döntő:
Andrej Rubljov (orosz, 4.)–Fucsovics Márton 7:6 (7–4), 6:4
(Borítókép: Peter Dejong/MTI)