Fucsovics két pontra volt Thiem legyőzésétől Rómában

2021.05.12. 12:58
Fucsovics Márton három szettben kikapott a negyedik helyen kiemelt osztrák Dominic Thiemtől a Rómában zajló salakpályás tenisztorna férfiversenyének második fordulójában, szerdán.

Az első két játékot a világranglistán 44. helyezett magyar teniszező nyerte, de Thiem (4.) 3:3-nál egyenlített. Fucsovics a stabil alapjáték mellett több bravúrt is bemutatott, így 5:3-ra ismét ellépett, és bár néhány hibát is elkövetett, harmadszor is megnyerte ellenfele adogatójátékát, így 6:3-ra az övé lett az első szett.

A két játékos negyedik alkalommal találkozott egymással  minden alkalommal salakon , és Fucsovics először tudott szettet nyerni Thiem ellen.

A magyar teniszező a második felvonásban is összeszedetten játszott, és 3:1-re vezetett az amerikai nyílt bajnokság tavalyi győztese ellen, aki azonban egyre jobban teljesített, és ezúttal is egyenlített (3:3). 

Fucsovics 5:4-nél, majd 6:5-nél is lezárhatta volna fogadóként a meccset, de nem járt sikerrel, így rövidítésre került sor, amelyben az MTK játékosa 5-4-re vezetett, tehát két pont választotta el a győzelemtől, ám végül 7-5-re kikapott, ezzel Thiem két órát követően egyenlített.

A harmadik szett alakult a legsimábban, az osztrák sokkal kevesebbet rontott, mint korábban, ezúttal egyetlen játékot sem veszített, így 2 óra 35 perc alatt megnyerte a mérkőzést.

Eredmények, 2. forduló (a 16 közé jutásért):
férfiak, 2 millió euró (700 millió forint) összdíjazás:
Dominic Thiem (osztrák, 4.)–Fucsovics Márton 3:6, 7:6 (7-5), 6:0
Bautista Agut (spanyol, 10.)–Garín (chilei) 7:6 (7-5), 6:3
Davidovich Fokina (spanyol)–Norrie (brit) 6:2, 6:3

nők, 1,577 millió euró (552 millió forint) összdíjazás:
Barty (ausztrál, 1.)–Svedova (kazah) 6:4, 6:1
Szvitolina (ukrán, 5.)–Anisimova (amerikai) 2:6, 6:3, 6:4
Ka. Pliskova (cseh, 9.)–Sevastova (lett) 6:2, 6:3
Gauff (amerikai)–Szakkari (görög, 17.) 6:1, 1:6, 6:1

(MTI)