Fucsovics nagy küzdelem után bejutott Genfben a 16 közé

2021.05.18. 14:20
Fucsovics Márton két szoros szettben jobbnak bizonyult a svájci Henri Laaksonennél a 481 ezer euró (170 millió forint) összdíjazású genfi salakpályás férfi tenisztorna keddi első fordulójában, ezzel bejutott a legjobb 16 közé.

A viadal eredményközlője alapján a mérkőzés a világranglistán 44. Fucsovics elbukott szervajátékával kezdődött, de a magyar játékos nullára megnyert gémmel azonnal visszabrékelt.

Ezt követően újabb adogatójátékot vett el a selejtezőből főtáblára került hazai ellenfelétől (150.), amellyel 4:1-re meglépett.

A folytatás azonban nem alakult ilyen simán: Laaksonen is hozta a második bréket, és 4:4-nél utolérte magyar ellenfelét. Fucsovics visszaszerezte a vezetést – szervagémjében pontot sem engedélyezett svájci riválisának –, majd játszmát érő bréklabdához is jutott, amelyet azonban nem tudott kihasználni. Nem úgy, mint 6:5-ös előnyénél a következő brék- és játszmalabdáját.

A második szett elején mindketten hozták saját szervagémjüket, majd Fucsovics 3:2-es vezetése után sorozatban négy brék követett. Laaksonen egyenlítését követően a végjátéknak ezúttal is 5:5-ről vágtak neki a felek, és nagy küzdelem végén ismét a magyar bizonyult jobbnak, aki újabb bréklabdával zárta le a mérkőzést, amely 1 óra 50 percig tartott.

Eredmény, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Fucsovics Márton–Henri Laaksonen (svájci) 7:5, 7:5

(MTI)