Krejcikova nyerte a női döntőt a Roland Garroson

000 9BY3DU
2021.06.12. 17:38
A cseh Barbora Krejcikova nyerte meg a francia nyílt teniszbajnokság női egyes versenyét, mivel a szombati döntőben 6:1, 2:6, 6:4-re legyőzte az orosz Anasztaszija Pavljucsenkovát, megszerezve első Grand Slam-trófeáját.

Az MTI beszámolója szerin a nyitószettben a párosban kétszeres GS-bajnok cseh – aki vasárnap a páros fináléban is pályára lép Párizsban – rögtön elvesztette az adogatását, de ezután rendezte a sorokat. Ügyesen mozgatta ellenfelét, aki nem tudta kihasználni a nagy ütéseit, így a brnói teniszező fél óra alatt játszmaelőnybe került.

A folytatásban a 29 éves orosz sorra ütötte a nyerőket, és csakhamar 3:0-ra elhúzott. Az első szettlabdáját 5:1-nél még elszalasztotta, de – miután ápolást kért a combjára – fogadóként hamarosan kiegyenlített.

Az utolsó felvonás hullámzó játékából Krejcikova jött ki jobban, aki 5:3-nál fogadóként még elpuskázott két mérkőzéslabdát, de végül kiszerválta a meccset, amely 1 óra 58 percig tartott.

A 25 éves Krejcikova  Csehország első Garros-bajnoka  karrierje második trófeája, a Suzanne Lenglen Kupa mellé 1,4 millió eurót (490 millió forint) kapott.

(Borítókép: Christophe Archambault / AFP)