Blanka, Bianka
-2 °C
14 °C

Gálfi Dalma: Azt hiszem, életem formájában vagyok

K EPA20210920022
2021.09.20. 16:05
Hétfőtől Gálfi Dalma a legmagasabban jegyzett magyar női teniszező, a 23 éves sportoló ugyanis a WTA legfrissebb világranglistáján a 125. helyre lépett elő, megelőzve Udvardy Pannát (143.) és Babos Tímeát (147.) is. A junior világbajnok nyilatkozott az Indexnek.

„Jó érzés, hogy én vagyok a legelőkelőbb helyen a világranglistán a magyar teniszezők közül, bár kicsit még szoknom kell, nekem is újdonság – mondta az Indexnek Gálfi, majd folytatta. – Év elején nem gondoltam volna, hogy ez megtörténhet, hiszen sérülés miatt négy hónapot is kihagytam, így nem a világranglistán elfoglalt pozíciómmal voltam elfoglalva. Persze motivált, főleg az utóbbi időben, amikor már elérhető közelségbe került, de nem ez volt az elsődleges a számomra.”

Gálfi Dalma a valenciai ITF-tornán döntőbe jutott, a US Openen pedig első főtáblás meccsét is lejátszotta egy Grand Slam-tornán, így adta magát a kérdés, vajon élete formájában van-e.

„Azt hiszem, igen, sűrű, de eredményes volt a nyár, de szerencsére a sikeres időszak szeptemberre is kitartott.

Több versenyen szeretnék még indulni az év hátralévő részében, hiszen a mondás is úgy tartja, addig kell ütni a vasat, amíg meleg. Szeretném, ha folytatódna ez a széria, és év végére még feljebb kapaszkodhatnék a világranglistán.”

De vajon minek köszönhető az a formajavulás, amely az utóbbi időszakban jellemezte őt? 

„Leginkább mentálisan fejlődtem, ebben pedig az játszott főszerepet, hogy a Roland Garrostól újra együtt dolgozhattam az edzőmmel. Mivel ő Franciaországban él, a járvány alatt nem találkozhattunk, ez pedig alaposan megnehezítette a dolgomat. Bukta Ágnes is csatlakozott hozzánk, ő is hozzátett a teljesítményemhez. Remek csapat vesz most körül, akiknek nagyon sokat köszönhetek.”

Végül arra kértük Gálfi Dalmát, árulja el, mit várhatnak tőle a magyar szurkolók 2022-ben.

„Remélem, a jó formám az új szezonra is kitart majd, és sok örömet okozhatok nekik. A januári Australian Openre szeretném alanyi jogon kivívni a főtáblán való indulást, erről majd az elkövetkező hetek eredményei döntenek. Illetve nyáron, a Hungarian Grand Prix-n minimum elődöntőbe jutást várok magamtól, hogy megvédjem a pontjaimat. Persze akkor sem leszek szomorú, ha még ennél is jobban sikerül a magyarországi verseny.”

(Borítókép: Gálfi Dalma a második helyezettnek járó trófeával a valenciai keménypályás női tenisztorna döntőjét követő eredményhirdetésen 2021. szeptember 19-én. Fotó: MTI / EPA-EFE / Ana Escobar)