Két hónap után újra meccset nyert Fucsovics Márton

2021.10.20. 10:15
Fucsovics Márton visszafogott kezdés után két játszmában győzött és bejutott a nyolcaddöntőbe az 584 ezer euró (211 millió forint) összedíjazású antwerpeni keménypályás férfi tenisztornán – írja az MTI.

A világranglistán 39. magyar játékos a rangsorban 112. osztrák Dennis Novakkal találkozott kedden este, és a lehető legrosszabbul kezdett. Az első három játékot elvesztette, így riválisa 3:0-ra, majd 4:1-re is vezetett. A nyíregyházi teniszező aztán javuló formát mutatott, 3:5-nél visszavette elbukott adogatójátékát, a szett rövidítését pedig 7-4-re nyerte.

A játszmagyőzelem után Fucsovics lendületben maradt, 2:1-nél elnyerte Novak adogatását, majd a folytatásban már pontot sem vesztett saját szerváinál, 5:2-nél pedig fogadóként is simán nyerte meg a diadalhoz szükséges játékot.

Fucsovics Mártonra a folytatásban lényegesen nehezebb feladat vár, ugyanis a 16 között a negyedik kiemelt spanyol Roberto Bautista-Aguttal találkozik.

Fucsovics legutóbb augusztus végén hagyta el győztesen a pályát a winston-salem-i tenisztornán, azóta zsinórban öt vereséget számlált.

Eredmények, 1. forduló (a nyolcaddöntőbe jutásért):

FUCSOVICS MÁRTON–Dennis Novak (osztrák) 7:6 (7-4), 6:2

Murray (brit)–Tiafoe (amerikai) 7:6 (7-2), 6:7 (7-9), 7:6 (10-8)

Struff (német)–Ramos-Vinolas (spanyol) 6:3, 3:6, 6:3

korábban:

Brooksby (amerikai)–Opelka (amerikai, 5.) 6:4, 6:4

Nakashima (amerikai)–De Minaur (ausztrál, 6.) 6:4, 6:0

Davidovich Fokina (spanyol)–Thompson (ausztrál) 6:3, 6:3

Laaksonen (svájci)–Paire (francia) 4:6, 6:0, 6:3

Musetti (olasz)–Mager (olasz) 7:6 (7:2), 7:6 (7:3)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Meghalt Lukács Lóránt

Meghalt Lukács Lóránt

A Balázs Béla-díjas operatőrhöz híres alkotások fűződnek.

február 27., 10:27

  • Sport
„Dögölj meg” – skandálták az ellenfél szurkolói a Real Madrid játékosának meccs közben

„Dögölj meg” – skandálták az ellenfél szurkolói a Real Madrid játékosának meccs közben

A durva inzultus miatt rövid időre félbeszakadt a találkozó.

február 27., 07:21

  • Sport
125 éve ezen a napon fontos esemény történt Németország életében

125 éve ezen a napon fontos esemény történt Németország életében

Születésnapját ünnepli a világ egyik legnagyobb sportegyesülete.

február 27., 07:12

  • Sport
Kiskorú lányok megerőszakolásáért kapott 21 év börtönt a korábbi olimpikon

Kiskorú lányok megerőszakolásáért kapott 21 év börtönt a korábbi olimpikon

10 éven keresztül követte el a bűncselekményeket.

február 27., 08:22

  • Sport
Három magyar csapat is indul az idén 100 éves Tour de Hongrie-n

Három magyar csapat is indul az idén 100 éves Tour de Hongrie-n

A 46. viadalt május 14. és 18. között rendezik.

tegnap, 18:09

  • Sport
Szoboszlai szinte mindenkinél a meccs embere, szédületes érdemjegyeket kapott

Szoboszlai szinte mindenkinél a meccs embere, szédületes érdemjegyeket kapott

Meghódította a Premier League-et.

február 27., 06:30

  • Címlapon
Volodimir Zelenszkij fejet hajtott Donald Trump előtt

Volodimir Zelenszkij fejet hajtott Donald Trump előtt

Mindenért is köszönetet mondott az ukrán elnök, Trump erős vezetésére vágyik.

tegnap, 17:29

  • Címlapon
Schiffer András: Zelenszkij gyújtotta meg a kanócot, Trumpék nem készültek show­-műsorra

Schiffer András: Zelenszkij gyújtotta meg a kanócot, Trumpék nem készültek show­-műsorra

Donald Trump beiktatása óta Európában talált fedezéket a levágott fejű csirkeként rohangáló progresszív hálózat.

tegnap, 15:57

  • Címlapon
Kairóban mutattak fityiszt Donald Trumpnak arab szövetségesei

Kairóban mutattak fityiszt Donald Trumpnak arab szövetségesei

Ritkán látott egységbe tömörültek az arab államok vezetői, hogy blokkolják a palesztinok kitoloncolását a Gázai övezetből.

tegnap, 18:09

  • Címlapon
Szijjártó Péter Washingtonból: Nem lehet fogadást kötni az amerikai–orosz tárgyalások sikerére

Szijjártó Péter Washingtonból: Nem lehet fogadást kötni az amerikai–orosz tárgyalások sikerére

A minisztert a USAID-pénzek kivizsgálásáért felelős kormánybiztos is elkísérte a látogatásra.

tegnap, 19:52

  • Címlapon
Visszakapcsolják a lélegeztetőgépre Ferenc pápát, újabb légzési krízis léphet fel

Visszakapcsolják a lélegeztetőgépre Ferenc pápát, újabb légzési krízis léphet fel

Az orvosok sem tudják megjósolni az egyházfő állapotát.

tegnap, 21:13

  • Címlapon
Fontos meghívást kapott Orbán Viktor, terítékre kerül az ukrajnai helyzet

Fontos meghívást kapott Orbán Viktor, terítékre kerül az ukrajnai helyzet

Szerdán és csütörtökön is diplomáciai eseményre várják a miniszterelnököt.

tegnap, 14:54

  • Sport
Szoboszlai Dominik az újabb gólja után elárulta, mi tenné igazán boldoggá

Szoboszlai Dominik az újabb gólja után elárulta, mi tenné igazán boldoggá

A magyar labdarúgót választották a meccs emberének a Newcastle ellen.

február 27., 00:14

  • Sport
Karnyújtásnyira került a Real Madrid attól, hogy bejusson a Spanyol Kupa döntőjébe

Karnyújtásnyira került a Real Madrid attól, hogy bejusson a Spanyol Kupa döntőjébe

A mérkőzés egyetlen gólját a vendégek brazil csillaga, Endrick szerezte.

február 26., 23:29

  • Sport
Meghalt a Ferencváros legendás utánpótlásedzője, 25 játékosa lett válogatott

Meghalt a Ferencváros legendás utánpótlásedzője, 25 játékosa lett válogatott

Serli Sándor közel ötven éve alatt több mint kétezer fiatal labdarúgóval foglalkozott.

február 26., 07:52

  • Mindeközben
MC Hawer nagyapa lesz

MC Hawer nagyapa lesz

tegnap, 17:22

  • Sport
„Ez felér egy emberkísérlettel” – a magyarok szerint bukásra ítélt a „szteroidolimpia”

„Ez felér egy emberkísérlettel” – a magyarok szerint bukásra ítélt a „szteroidolimpia”

Dollármilliárdos nagyágyúk a befektetők között.

február 27., 17:47

  • Sport
Az RB Leipzig egy büntetőből lőtt góllal ejtette ki Dárdai Bencééket a Német Kupából

Az RB Leipzig egy büntetőből lőtt góllal ejtette ki Dárdai Bencééket a Német Kupából

Gulácsi a kispadról nézte végig, ahogyan csapata bejutott a négy közé a sorozatban.

február 26., 22:40

  • Sport
Kiderült, melyik csatorna közvetíti idén nyáron a történelmi magyar sporteseményt

Kiderült, melyik csatorna közvetíti idén nyáron a történelmi magyar sporteseményt

Augusztus végén bőgnek fel a motorok a Balatonfőkajár mellett fekvő versenypályán.

február 27., 13:12

  • Sport
Kylian Mbappé és több sztárja nélkül kerülne közelebb a Real Madrid a Spanyol Kupa döntőjéhez

Kylian Mbappé és több sztárja nélkül kerülne közelebb a Real Madrid a Spanyol Kupa döntőjéhez

Carlo Ancelotti pihenőt szavazott néhány kulcsjátékosának.

február 26., 13:05

  • Sport
Kiesett a bajnokságban éllovas Puskás Akadémia a Magyar Kupából

Kiesett a bajnokságban éllovas Puskás Akadémia a Magyar Kupából

A felcsútiak a Nyíregyháza ellen buktak el.

február 26., 10:08

  • Sport
Litván szakembert neveztek ki a Diósgyőr labdarúgócsapatának vezetőedzőjének

Litván szakembert neveztek ki a Diósgyőr labdarúgócsapatának vezetőedzőjének

Valdas Dambrauskas szeretne maradandót alkotni a miskolci csapattal.

február 26., 14:38

  • Sport
A Liverpool vezetőedzője nem elégedett sztárjátékosával, aki távozhat a csapattól

A Liverpool vezetőedzője nem elégedett sztárjátékosával, aki távozhat a csapattól

Az arab világból akadnak kérői a támadónak.

február 26., 11:34

  • Sport
Pályára lépett a szlovén varázsló volt csapata ellen, és ha már ott járt, tripla duplát jegyzett

Pályára lépett a szlovén varázsló volt csapata ellen, és ha már ott járt, tripla duplát jegyzett

Kyrie Irving 35 pontja sem volt elegendő a győzelemhez.

február 26., 10:48

  • Sport
Magyarország megvan a Fradi utánpótlása nélkül – és igazából a Fradi is

Magyarország megvan a Fradi utánpótlása nélkül – és igazából a Fradi is

Kell-e még 2025-ben magyar futballista egy magyar élklubba?

február 26., 15:03

  • Sport
„Kicsit elfáradtam” – nem játszik idén a válogatottban az egyik legjobb magyar vízilabdázó

„Kicsit elfáradtam” – nem játszik idén a válogatottban az egyik legjobb magyar vízilabdázó

Feltöltődve, motiváltan szeretne visszatérni a nemzeti csapatba.

február 26., 15:06

  • Sport
Először fordul elő, hogy Barcelonából rajtol a kerékpársport ikonikus körversenye

Először fordul elő, hogy Barcelonából rajtol a kerékpársport ikonikus körversenye

Harmadik alkalommal rajtolhat majd a verseny Spanyolországból.

február 26., 14:10

  • Sport
Folytatódik Szoboszlai Dominik szenzációs szériája: meglehet a tökéletes február

Folytatódik Szoboszlai Dominik szenzációs szériája: meglehet a tökéletes február

Az előttünk álló két és fél hét brutális menetrendje sem rettentette el edzőjét.

február 26., 20:11