Argentína könnyek között búcsúzott nemzeti hősétől

Hogy pontosan mi lehet az argentin Tandil városának levegőjében, azt nem tudjuk, mindenesetre Del Potro nem az egyetlen a településről, aki profi teniszező lett: rajta kívül Juan Monaco, Mariano Zabaleta és Máximo González is ott látta meg a napvilágot.

Bár ahogy szinte minden dél-amerikai gyerek, először ő is a futballal próbálkozott, az egyik edzése előtt teniszütőt ragadott, és a fallal kezdett ütögetni. Hétévesen döntött úgy, hogy a focilabdát némileg kisebb rokonára cseréli, miközben előszeretettel figyelte a nagy versenyeket, elmondása szerint Pete Sampras és Marat Szafin voltak a példaképei. 

Kilencévesen már elindult a dél-amerikai teniszbajnokságon is, első komolyabb sikerét pedig 14 esztendősen aratta, a nagy presztízsű Orange Bowl korosztályos torna megnyerésével. Fejlődése töretlen volt, már akkor szép jövőt jósoltak neki, 2005-ben már 157. volt a világranglistán, a top 200 legfiatalabb tagjaként. 

Profi pályafutását a következő évben kezdte, ekkor főként challengertornákon indult, amelyek közül kettőt meg is nyert. Ezeken a megmérettetéseken 17–10-es győzelmi mutatóval zárta a szezont. Két Grand Slam-tornán, a Roland Garroson és a US Openen jutott túl a selejtezőn és került főtáblára, de Párizsban és New Yorkban is kiesett az első fordulóban. 

Az Australian Openen januárban megszerezte első győzelmét is egy GS-tornán, majd a Davis-kupában az argentin nemzeti csapatban is debütált. Ezúttal már a többi Grand Slam-versenyen is túljutott az első körön, a US Open volt a csúcs, ahol a harmadik fordulóban Novak Djokovics állította meg. A Madrid Mastersen Tommy Robredo legyőzésével első sikerét aratta a világranglista legjobb 10 közé tartozó játékosa ellen, a spanyol a 9. volt akkoriban. Del Potro tovább nyomult, és év végén már a 44. helyen állt. 

2008 az egyik legrapszodikusabb éve volt, az első félév sikertelensége után, amelyet hátproblémái okoztak, elképesztő teljesítményt nyújtott a szezon második felében. 45 meccséből 37-et (!) nyert meg, ezekhez négy tornagyőzelem (Stuttgart, Kitzbühel, Los Angeles, Washington) párosult, a US Openen pedig először játszhatott negyeddöntőt GS-tornán, amelyet bár Andy Murray ellen elveszített, az évet már top 10-es játékosként zárta. 

2009 pályafutása egyik, ha nem a legszebb szezonjának bizonyult. Négy sikertelen próbálkozás után a Sony Ericsson Openen legyőzte a világelső Rafael Nadalt, és az előző idényből átmentett remeklésnek köszönhetően már az 5. helyen állt a világranglistán. A Garroson folytatta a menetelést, élete első elődöntőjét játszhatta a négy legnagyobb torna egyikén. Bár kétszer is vezetett a későbbi bajnok Roger Federer ellen, öt szettben végül alulmaradt, a svájci klasszis azonban nem győzte dicsérni őt. Bár a füves borítású versenyek sohasem kedveztek neki igazán, így az az időszak felejthetőre sikerült, a US Openen viszont élete tornáját játszotta. 

Hatodik kiemeltként vágott neki a viadalnak, magabiztosan menetelt, és az elődöntőben Nadal sem tudta megállítani, a fináléban pedig Federer várt rá. Ezúttal is ötszettes meccset vívtak egymás ellen, most viszont Del Potro nem adta ki a kezéből a győzelmet: 

„Gyerekkorom óta arról álmodoztam, hogy egyszer Grand Slam-tornát nyerek, most pedig megvalósítottam. Hihetetlen ez a pillanat, csodálatos versenyem volt egy még csodálatosabb lezárással” – mondta az akkor 21 éves sportoló, aki a teniszezők közül először tudta legyőzni a korszak akkori két uralkodóját, Nadalt és Federert ugyanazon a GS-viadalon. 

A következő hónapok egy hasfalsérülés miatt nem alakultak jól, az év vége viszont szinte tökéletes lett: az ATP World Touron egészen a döntőig menetelt, ahol bár kikapott az orosz Nyikolaj Davigyenkótól, 5. helyen zárt a világranglistán. 

2010-ben jött az első komolyabb sérülése: az Australian Open után, ahol a negyedik körig jutott, csuklótörést szenvedett, tavaszi műtétje és az elhúzódó rehabilitáció miatt pedig az évben már nem léphetett pályára. Így egyetlen versenyen sem tudta megvédeni pontjait, emiatt a legjobb 250 közül is kiszorult. A következő esztendőben kezdte visszanyerni formáját, és bár a Grand Slameken nem alkotott maradandót, voltak fontos győzelmei, amelyeknek köszönhetően ismét top 20-as (11.) játékos lett, az ATP meg is választotta az év visszatérőjének. 2012-ben négy tornát is megnyert, a londoni olimpián bronzérmes lett, 65–17-es győzelmi mutatójával pedig egészen a világranglista 7. helyéig menetelt. 

A remeklés folytatódott, először jutott elődöntőbe Wimbledonban, valamint négy ATP-torna-győzelemnek és 51–16-os meccsrekordjának köszönhetően ismét a legjobb öt teniszező között tartották számon, Argentínában pedig megválasztották az év sportolójának. 

Bal csuklója azonban nem akart rendbe jönni, az Australian Open után több tornát is feladni kényszerült miatta, így ismét meg kellett műteni, a 2014-es szezon hátralévő része így fájdalmasan korán ért véget a számára. A 2015-ös Australian Openen akart visszatérni, ám továbbra is fájdalmai voltak, így első körös meccsét megelőzően visszalépett a tornától, amelyet aztán egy harmadik operáció követett, és ebben az évben sem tudott visszatérni. 

2016-ban végre újra ütőt ragadott, ráadásul két emlékezetes versenye is volt. 

2017-ben ismét jelentkeztek hátfájdalmai, ennek ellenére folytatta a felzárkózást az elithez, amit nagyban segített, hogy a US Openen elődöntőbe jutott, illetve hogy karrierje 20. ATP-torna-győzelmét ünnepelhette Stockholmban, végül a világranglista 11. helyén zárta az évet. 

2018 újabb trófeákat tartogatott neki, a Garroson elődöntőbe, a US Openen fináléba jutott, így pályafutása legjobb helyezését érte el, a harmadik helyen állt a világranglistán! Év végén viszont ezúttal a térde nem bírta a sorozatterhelést, így az ATP-világbajnokságon sem tudott elindulni, ahová 2013 után először kvalifikálta magát. 

Bár visszatért a pályára, és a Garroson a negyedik körig menetelt, a füves szezon első mérkőzésén Denis Shapovalov ellen horrorsérülést szenvedett, eltört a térdkalácsa, ami egész karrierjét veszélyeztette. Három év alatt négyszer műtötték meg a sérült testrészt, Del Potro azonban nem adta fel, és mindvégig bízott a felépülésében. 

Végül 2022. január 31-én a menedzsmentje bejelentette, az immáron 33 esztendős játékos elfogadta a Buenos Aires-i és a riói tornára felkínált szabadkártyát. Öt nappal később aztán Del Potro sajtótájékoztatót tartott, ahol bejelentette, ez a két verseny lesz az utolsó pályafutása során.  

Tudom, az emberek azt várják tőlem, hogy visszatérjek, de ez inkább búcsú, mint visszatérés. Mindent megpróbáltam, hogy felépüljek, de nem sikerült

– nyilatkozta. Hozzátette, több éve próbálkozik alternatív kezelésekkel, különböző orvosokkal és módszerekkel, mindhiába. Del Potro könnyeivel küszködve úgy fogalmazott, a tenisz az élete, a szenvedélye, de az elmúlt két és fél évben még alvás közben is fájdalmakkal küzdött.

A 22 ATP-torna-győzelem és a 2009-es US Open-siker figyelemre méltó teljesítmény, ennél azonban jóval több volt a szelíd óriásban, de a teste meggátolta abban, hogy a sportág igazi legendájává váljon. Aki szereti a teniszt, alighanem visszavonulása után is elismerően idézi majd fel Del Potro játékát és küzdeni tudását mind az ellenfelek, mind a sérülései ellen.

Magyar idő szerint szerda hajnalban Del Potro 6:1, 6:3-ra kikapott Federico Delbonistől, ezzel pedig profiként Argentínában már soha többé nem lép pályára. 

A mérkőzés közben is könnyekkel küszködött, majd utolsó adogatása előtt elsírta magát, kitörtek belőle az érzelmek. A közönség állva tapsolta meg nemzeti hősét, aki ikonikus fejpántját levette, a hálóra tette, megcsókolta, és elbúcsúzott az argentin szurkolóktól. 

(Borítókép: Juan Martín del Potro 2022. február 8-án. Fotó: Juan Mabromata / AFP)