Távoltartási végzést kapott a US Open-győztes teniszező zaklatója

2022.02.23. 14:16
Öt évre szóló távoltartási végzést kapott az a 35 éves férfi, aki zaklatta Emma Raducanut, a britek US Open-győztes teniszezőjét.

A tettes tavaly november elejétől heteken át fel-felbukkant a játékos szüleinek londoni házánál, ahol nemkívánatos „ajándékokat" hagyott. A 19 éves Raducanu azt mondta, a történtek hatására úgy érzi, elvették a szabadságát és mindig hátra kell néznie, nem követi-e valaki.

A férfi, Amrit Magar többek között azzal akart imponálni a teniszezőnek, hogy karácsonyi díszbe öltöztette a házuk előtt álló egyik fát, egy másik alkalommal pedig virágokat hagyott ott szerelmes üzenettel és egy kártyával, amelyen bejelölte, hogy a lakásától 37 kilométert gyalogolt a család rezidenciájáig. 

A zaklatót akkor tartóztatták le, amikor egyik látogatása alkalmával a verandáról magával vitte Raducanu édesapjának sportcipőjét.

Később azt mondta, azt hitte, a cipő a játékosé és szuvenírként vette magához.

A friss ítélet szerint a férfi a következő években sem a teniszezőt, sem a szüleit vagy azok lakóhelyét nem közelítheti meg, illetve távol kell maradnia azoktól a sportlétesítményektől is, amelyekben Raducanu edz vagy versenyez. Emellett 200 óra közmunkát is el kell végeznie, éjszakánként pedig nyolc hétig nem hagyhatja el a lakását, ezt egy bokájára rögzített elektronikus nyomkövetővel ellenőrzik.

(MTI)

(Borítókép: Emma Raducanu. Fotó: AFP.)