Bondár Anna és Gálfi Dalma egyesben és párosban is megverték a hollandokat

2023.04.14. 15:47
A Gálfi Dalma, Bondár Anna páros szetthátrányból fordítva megverte a hollandok kettősét, a 3–0-s sikerrel pedig biztossá vált a magyar válogatott csoportelsősége és továbbjutása Antalyában, a tenisz Billie Jean King Kupa euro-afrikai zónájának I-es csoportjában.

Az eddig veretlen rivális ellen a két egyes megnyerése után a párosnak is nagy jelentősége volt a salakpályás viadalon, mert csak a 3–0-s győzelemmel lehetett elérni az első helyet.

A meccs ezzel együtt rosszul kezdődött magyar szempontból, a jóval esélytelenebb Suzan Lamens, Bibiane Schoofs duó ugyanis megnyerte az első szettet. A folytatásban aztán összekapták magukat Gálfiék, előbb egyenlítettek, majd a döntő játszmában már fölényben játszottak.

A szombatig tartó tornán Palágyi Miklós kapitány együttese kedden az egyiptomiak legyőzésével rajtolt, szerdán kikapott a házigazda törököktől, csütörtökön pedig nyert a lettek ellen.

A körbeverések nyomán az élen hármas holtverseny alakult ki a magyar, a török és a holland együttes között, de az összevetésben a magyarok bizonyultak jobbnak, ezzel megnyerték az A csoportot.

A két csoportgyőztes – a magyarok mellett a svédek – automatikusan továbbjutott a rájátszásba, de a pozíciók meghatározása miatt megmérkőzik egymással szombaton 9 órától. A két csoportmásodik rájátszást vív a harmadik továbbjutó helyért. A rájátszásból lehet bejutni a Billie Jean King Kupa jövő évi selejtezőjébe.

Eredmény:

A csoport, 4. forduló:
Magyarország–Hollandia 30

Bondár Anna, Gálfi Dalma–Suzan Lamens, Bibiane Schoofs 4:6, 6:3, 6:2

Korábban:

BondárLesley Pattinama Kerkhove 6:3, 6:3
GálfiLamens 6:4, 6:3