Fucsovics Márton: Hulla voltam

2023.08.31. 06:37
Egyesben a négy magyar induló közül Marozsán Fábián, valamint Fucsovics Márton utolsóként és egyszerre búcsúzott a US Openen, miután a második forduló szerdai játéknapján előbbi négy játszmában kikapott a 22. helyen kiemelt francia Adrian Mannarinótól, utóbbi egyoldalú küzdelemben maradt alul az ausztrál Rinky Hijikatával szemben.

A jó kezdés után nem maradt elég erő

A világranglistán 92. Marozsán jól kezdett, az első szett közepén jobban jött ki egy gyors brékváltásból (2:1-re hozta azt a külön meccset), és 33 perc alatt játszmaelőnyre tett szert. Utána azonban rutinos ellenfele (35.) átvette a kezdeményezést, a magyar játékos csak kapaszkodott. Egyre kevesebb sikerrel.

A folytatásban rövidültek a gémek, a brékek tekintetében Mannarino a három nyert játszmája alatt 6:1-re tett szert. Marozsán számára talán még a harmadik szett helytállása lehet biztató a jövőre nézve. A mérkőzés 2 óra 15 percig tartott.

„Egyedül azért vagyok csalódott, mert szett- és brékelőnyöm volt, amit szerettem volna végigvinni. Egy 2:0-s vezetésnél teljesen más ez a meccs. Nem azt mondom, akkor biztos a győzelem, de jóval nagyobb lépést teszek, hogy megverjek egy ilyen szintű játékost. Ez bosszant, de összességében egy pozitív verseny volt, megvertem egy korábbi top tízes játékost, amit kitűztünk célt, azt sikerült elérni, örömmel fogok visszagondolni erre a US Openre” – értékelte a mérkőzést Marozsán.

„Sajnos többször előfordult már korábbi meccseken, hogy hiába van brékelőnyöm, egyből el tudom bukni a saját szervámat. Ez most is megtörtént. Az első szettben tudtam egyből brékelni még egyet, az ott nagy segítség volt. A második szettben viszont ez már nem sikerült, ami nagyon fájó pont volt. Kicsit felhúztam magam, amire igazából nem lett volna okom, mert annyi történt, mintha mindenki hozta volna a saját szerváját. De vannak napok, amikor az ember sokkal érzékenyebb ezekre a szituációkra. Valószínűleg nálam is ez történt, viszont még utána is elég jó szinten tudtam játszani. Az igazi fordulópont a harmadik szettben, 3:3-nál volt, amikor elbuktam a szervámat. Ott éreztem, hogy egy picit megtörtem és kicsit reményvesztett lettem. Nem tudtam, mit csináljak, hogyan tovább. Stabilitásban és fizikailag is visszaestem kicsit, ami »köszönhető« volt a hétfői, ötszettes meccsemnek is.”

Tény, hogy elfáradtam és elfogytam ehhez a szinthez, amihez nem vagyok még teljesen hozzászokva. Nem kifogásként mondom, de Mannarino ütései nagyon laposan jönnek és csúsznak, ami egy magas játékosnak megnehezíti a dolgát, mert lejjebb kell vinni a súlypontot. Másfél szettig ezt tudtam kezelni, de ezen is kell még javítanom, dolgoznom. Rám erőltette a játékát, ebben ő jó, könnyen játszik az ellenfél erejéből.

„A negyedik szettben már igazából úthenger volt, nem nagyon akadt válaszom semmire. Nem mondom, hogy feltett karokkal álltam a pályán, de nem nagyon volt semmi a fejemben, hogy mivel tudnék még pár gémet nyerni” – értékelt a 6:3, 3:6, 4:6, 1:6-os vereség után Marozsán Fábián, aki siet haza, és mostantól otthon készül a szeptember 15–16-i, törökök elleni Davis Kupa-mérkőzésre, amelyet Keszthelyen rendeznek.

Fucsovics 0:7-re bukta el a brékcsatát

Fucsovics (57.) esetében a papírforma egy fokkal könnyebb ellenfelet ígért, ezzel szemben nehezebb dolga akadt. Az 1 óra 54 perces összecsapáson Hijikata az első szettben 2:1-es előnye után két brékkel máris játszmaelőnyt harcolt ki, amit a második szettben 2:2 után megismételt. Annyi volt a különbség, hogy a magyar játékos ekkor már nehezebben „adta oda” a pontokat ellenfelének, mint az első felvonás során.

Ez nem változott a harmadik játszmára sem, de Hijikata ugyanúgy nyeregben maradt, és 1:1 után már nem adott gémet Fucsovicsnak, aki újabb három elveszített szervajátékot húzhatott be magának. Így nemcsak nehéz, hanem lehetetlen a férfiaknál meccset nyerni, sőt, egyáltalán szoros csatát vívni.

Hulla voltam a pályán, már beütésnél éreztem, nem tudtam felpörögni. Nyilván az előző meccs nagyon sokat kivett belőlem, az ellenfelem pedig hibátlanul játszott, minden sikerült neki. Azt éreztem, hogy egy-egy labdamenetre fel tudok pörögni, egy-egy szép labdamenetet megnyertem, de utána annyira visszaesett az energiaszintem, annyira nem ment a lábam, nem működött a testem, hogy nem tudtam magam odatenni két-három gémig. Aztán összeszedtem magam, megint volt egy felvillanásom, de ezen a szinten ez kevés. Megtettem mindent, de sanszom nem volt. Ez egy ilyen nap volt. Egy fantasztikus elsőkörös meccsen győztem, a Korda elleni összecsapást nagyon meg akartam nyerni, jobban fájt volna, ha azt elbukom.

„Ma is nyerni akartam, arra készültünk, de nem volt esélyem, nincs bennem hiányérzet. Ezt egy pozitív US Opennek könyvelem el. Volt egy nagy győzelmem és egy nagy vereségem, megyünk tovább, ezért is szép ez a tenisz” – magyarázta Fucsovics Márton, akinek ez volt az 55. Grand Slam egyéni főtáblás mérkőzése és az eddigi 26 vereségéből a legsimább.

US Open, 2. forduló (a 32 közé jutásért):
férfiak:
Adrian Mannarino (francia, 22.)-Marozsán Fábián 3:6, 6:3, 6:4, 6:1
Rinky Hijikata (ausztrál)-Fucsovics Márton 6:1, 6:2, 6:1