Marozsán Fábiánnak fáj a vereség, az erőnlétre koncentrál a következő napokban

GettyImages-2149162373
2024.04.19. 10:21
Hazánk első számú teniszezője, Marozsán Fábián szettelőnyről szenvedett vereséget a barcelonai salakpályás tenisztornán csütörtökön, az argentin Facundo Diaz Acosta ellen. A világranglistán 39. magyar teniszezőt frusztrálja a vereség, mivel jó sorsolása volt, de már Madridra koncentrál, ahol mestertornán a főtáblán indulhat.

Remek tenisszel nyitott Marozsán Fábián az 500-as kategóriájú torna nyolcaddöntőjében az argentin Facundo Diaz Acosta ellen, és megnyerte az első szettet, a győzelem viszont nem jött össze. A folytatásban szétesett a magyar teniszező játéka, amelynek miértjét leginkább az erőnlétben látja. 

Kapcsolódó
Marozsán Fábián szettelőnyről szenvedett vereséget Barcelonában

Marozsán Fábián szettelőnyről szenvedett vereséget Barcelonában

A magyar teniszezőt 53. helyen rangsorolt argentin rivális győzte le.

Jól kezdtem az első szettet, megnyertem a fontosabb pontokat, kétszer is elvettem az adogatását, el is bizonytalanodott, főleg fonák oldalon. Úgy éreztem, bírom energiával, mentálisan is, de aztán a második játszmában jött tőle egy váratlan, erős fonák egyenes szinte a semmiből, és elbuktam a szervámat. Ezzel megalapozta a szettet és végig is vitte a bréket 

– mondta Marozsán Fábián a mérkőzés után, illetve hozzátette, érzése szerint az argentin előbb említett egyenes fonákja fordulópont volt a mérkőzésen. 

„Utána minden ki-ki helyzet Diaz Acosta javára billent, én pedig nem tudtam visszajönni. Nagyon jól játszott, remekül helyezkedett, minden jött vissza tőle, hátulról játszott, és engem is leszorított. Nem volt igazán extra a tenisze, de nagyon közel volt hozzá. Okos volt a taktikája, nekem pedig ez csak a második salakos mérkőzésem idén, így nem tudtam rá jól reagálni. A döntő szettben már tanácstalan is voltam, ő pedig erőre kapott, a végén is könnyen kiszerválta a meccset. Csalódott vagyok, és fáj a vereség, ez egy jó sorsolás volt, hiszen nem olyan kaliberű játékossal kellett összecsapnom, mint – mondjuk – Casper Ruud vagy Carlos Alcaraz, de egyetlen játékos sem nyer meg minden meccset, még szoknom kell a salakot, és már Madridra koncentrálok.”

A magyar teniszező menedzsmentje közleményében azt is elárulta, hogy csütörtökön csatlakozott hozzá és edzőjéhez, Balázs Györgyhöz Varga Antal erőnléti edző is, és a következő napokban intenzívebb erőnléti edzésekre fektetik a hangsúlyt. Marozsánék szombaton utaznak át a spanyol fővárosba, Madridba, ahol folytatják az erőnléti edzéseket, majd kedden fordul az arány, és újra a több teniszé lesz a főszerep. 

Marozsán Fábián
Marozsán Fábián
Fotó: Getty Images

A magyar teniszező alanyi jogon főtáblás a madridi mestertornán, amelynek főtáblás küzdelmei jövő szerdán kezdődnek, így minden bizonnyal Marozsánt is ekkor láthatjuk legközelebb a pályán. Annak köszönhetően, hogy a magyar teniszező nyolcaddöntőig jutott Barcelonában, jövő héttől újra pályafutása legelőkelőbb helyén, a 37. pozícióban jegyzik. 

(Borítókép: Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Áttörés az M4 Sporton: világszerte minden magyar nappalijába beköltözik a nancsingi fedett pályás vb

Áttörés az M4 Sporton: világszerte minden magyar nappalijába beköltözik a nancsingi fedett pályás vb

Az internet tényleg leküzdi az országhatárokat.

március 21., 09:20

  • Sport
Mugabe „hasznos idiótája”, Egerszegi trónfosztója az olimpiai mozgalom élén

Mugabe „hasznos idiótája”, Egerszegi trónfosztója az olimpiai mozgalom élén

Vannak sötét foltok az új NOB-elnök életrajzában.

március 21., 11:02

  • Sport
Meglepetés a köbön, Lewis Hamilton nyerte a kínai sprintkvalifikációt

Meglepetés a köbön, Lewis Hamilton nyerte a kínai sprintkvalifikációt

Az Ausztrál Nagydíjon győztes Norris az első ötbe sem fért be.

március 21., 10:31

  • Sport
Hivatalos: a Red Bull japán pilótára cserélte le csalódást keltő versenyzőjét

Hivatalos: a Red Bull japán pilótára cserélte le csalódást keltő versenyzőjét

A világsajtó már napok óta pedzegette a váltást.

1 órája

  • Sport
Szoboszlai Dominik: Legyen olyan hangulat Budapesten, amit a törökök egy életre megemlegetnek!

Szoboszlai Dominik: Legyen olyan hangulat Budapesten, amit a törökök egy életre megemlegetnek!

Montella: Egyáltalán nincs lefutva a párharc. Rossi: Nem panaszkodhatok a játékosok teljesítményére.

március 20., 21:04

  • Sport
A török sztár a magyarverés után: Megmutattuk, hogy a nagyokkal is felvesszük a harcot

A török sztár a magyarverés után: Megmutattuk, hogy a nagyokkal is felvesszük a harcot

Az első tétmeccsét játszó, két gólpasszal záró isztambuli szélső történelmet írna a válogatottal.

március 20., 23:44

  • Sport
A magyarok szempontjából fontos NL-meccsen a dánok legyőzték a portugálokat

A magyarok szempontjából fontos NL-meccsen a dánok legyőzték a portugálokat

A spanyolok négygólos meccsen ikszeltek, a németek hátrányból verték az olaszokat.

március 20., 22:45

  • Sport
Megszakadt a magyar válogatott parádés szériája, elúszni látszik az A ligás folytatás

Megszakadt a magyar válogatott parádés szériája, elúszni látszik az A ligás folytatás

Az eddig sem kevés kiesőhöz két kulcsjátékos eltiltása is bejött még Isztambulban.

március 20., 19:56

  • Sport
Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok

Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok

Ezzel négy pontra közelítették meg a listavezető argentinokat.

március 21., 10:04

  • Sport
Csaknem 300 orosz sportolót tiltott el eddig a WADA doppingolás miatt

Csaknem 300 orosz sportolót tiltott el eddig a WADA doppingolás miatt

WADA-szakértők szerint az adatbázist és a mintákat a doppingvétségek eltitkolása céljából egy moszkvai laborban manipulálták.

március 21., 13:34

  • Sport
Elsőként egy ázsiai válogatott jutott ki a következő labdarúgó-vb-re

Elsőként egy ázsiai válogatott jutott ki a következő labdarúgó-vb-re

Mostanáig csak a három házigazda részvétele volt biztos.

március 20., 17:33

  • Címlapon
Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált

Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált

A főpolgármester szerint szégyen és gyalázat, ami történik.

2 órája

  • Sport
Sima vereséget szenvedett Ausztriától a magyar U19-es labdarúgó-válogatott

Sima vereséget szenvedett Ausztriától a magyar U19-es labdarúgó-válogatott

A kisvárdai mérkőzésen a vendégek már a 17. percben 3–0-ra vezettek.

március 20., 08:27

  • Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek, és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.

3 órája

  • Sport
Rekordösszegért adták el minden idők egyik legsikeresebb sportcsapatát

Rekordösszegért adták el minden idők egyik legsikeresebb sportcsapatát

Hússzoros áron talált új gazdára a címvédő.

március 21., 11:48

  • Sport
Salaktornákon szerezné vissza elvesztett ranglistás pozícióját Marozsán Fábián

Salaktornákon szerezné vissza elvesztett ranglistás pozícióját Marozsán Fábián

Értékes pontokat vesztett azzal a teniszező, hogy nem tudta megismételni a tavalyi szereplését Miamiban.

március 21., 12:12

  • Sport
Kíméletlenül beszólt az angol szövetségi kapitány saját elődjének

Kíméletlenül beszólt az angol szövetségi kapitány saját elődjének

A BL-győztes edző erősen kritizálta Gareth Southgate játékfilozófiáját.

március 21., 13:11

  • Sport
Hivatalos, az olimpiai program része marad az ökölvívás

Hivatalos, az olimpiai program része marad az ökölvívás

Megnyugodhatnak a boksz szerelmesei.

március 20., 11:31

  • Címlapon
Újabb támadás érte a Tisza Párt önkénteseit

Újabb támadás érte a Tisza Párt önkénteseit

Magyar Péter szerint az elkövető „hangosan zsidózva” rúgta fel a szavazópultot.

34 perce

  • Sport
Gera találatát választották meg a XXI. század magyar góljának

Gera találatát választották meg a XXI. század magyar góljának

A szurkolók, valamint a szakmai zsűri döntése értelmében alakult ki a végső sorrend.

március 20., 10:03

  • Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.

5 órája

  • Címlapon
Majka nem félti a nőket az udvarlástól, Ördög Nóra: Szabadságot a melleknek!

Majka nem félti a nőket az udvarlástól, Ördög Nóra: Szabadságot a melleknek!

Nézze meg ön is, mit gondolnak a műsorvezetők a melltartó nélküli világról!

1 órája

  • Címlapon
Nemzetközi elfogatóparancsot kért Milorad Dodik ellen a boszniai szövetségi bíróság

Nemzetközi elfogatóparancsot kért Milorad Dodik ellen a boszniai szövetségi bíróság

A boszniai Szerb Köztársaság elnökét februárban ítélték letöltendő börtönbüntetésre.

50 perce

  • Sport
Isztambuli vereségre, de a végkimenetelt tekintve magyar sikerre számítanak a sportfogadók

Isztambuli vereségre, de a végkimenetelt tekintve magyar sikerre számítanak a sportfogadók

A szakértők szerint a magyarok szeretnek a győzelemre fogadni.

március 20., 16:00

  • Címlapon
Gálaesten ünnepelték a magyar tévések legjobbjait, RTL–TV2: 7–6

Gálaesten ünnepelték a magyar tévések legjobbjait, RTL–TV2: 7–6

Majka majkásan beszólt a TV2-nek.

3 órája