Elhunyt az életműdíjjal kitüntetett magyar teniszező
Szentirmay Erzsébet 1928-ban született Zalaegerszegen, és csak húsz éves kora után ismerkedett meg a tenisszel. A BVSC-ben kezdett el komoly szinten teniszezni, ahol az ottani edzők alapozták meg a későbbi sikereit.
Pályafutása során négy világbajnoki címet, tizennyolc világbajnoki érmet, hat Európa-bajnoki aranyat és számos országos bajnoki címet nyert. Legnagyobb sikereit 55 éves kora után, a szenior kategóriában érte el. Európa szinte minden országában versenyzett, és több mint ötven tornagyőzelmet aratott. A versenyek nagy részére saját autójával utazott, és saját finanszírozásban indult.
Az Európai Tenisz Szövetség 2021-ben a 90+-os korosztály legjobb női játékosának választotta Szentirmay Erzsébetet. Az MTSZ 2015-ben Életműdíjjal tüntette ki a sportolót.
Visszaemlékezései szerint egy kolléganője biztatására próbálta ki a teniszt, az első felszerelését a pályán dolgozó Zinger bácsitól kapta kölcsön, és azonnal megszerette a sportot. Hamarosan már edzővel készült, és a vasútnál végzett munkája mellett a BVSC-ben kezdett el profi szinten teniszezni.
Szeretni kell a teniszt, ennyi a titok. Nem szabad félvállról venni, és mindig alázatosnak kell maradni
– vallotta, később pedig edzőként is tevékenykedett.
Nagyon szeretett gyerekekkel foglalkozni, és örömmel nevelte a jövő teniszcsillagait. Egyik tanítványa, Gáspár Petra, a WTA-világranglista 186. helyéig jutott.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.