30 éves bajokra hívta fel a figyelmet Hosszú
Turi György mesteredző megvédte mentorát, Kiss Lászlót. Az olimpiai bajnok mellúszó, Szabó József pedig megvédte Hosszú Katinkát.
Kifejtette, olyan problémákra hívta fel a figyelmet az úszónő, amik már nekik is nehezítették a felkészülésüket a 80-as években. Szerinte 30 éves lemaradásban vagyunk.
Már Szabó ellenfelei sem akarták elhinni, hogy az ő stábjukban nincs masszőr, terapeuta, biomechanikus, csak az edző: Széchy Tamás.

A 88-ban győztes mellúszó szerint az amerikai csapatban ugyanannyi segítő volt, amennyi úszó. Nálunk 25 versenyzőre 10 edző jutott.
A helyzet amúgy Rióban sem lesz jobb, mert a magyar olimpiai csapat létszáma a legoptimálisabb esetben is csak 110 körüli lesz. Az amerikaik létszáma ötszáznál is több, ezáltal sokkal több segítői helyet kaphatnak.
„860 milliós költségvetésből futnia kellene azokra a dolgokra, amiket Katinka hiányol” - állapította meg Szabó, aki szerint elkezdődött Hosszú lejáratása. Ő drukkol neki, de nem hiszi, hogy sérülés nélkül ki tud jönni ebből a csatából.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Aranylabda március elején? A Marcának már most van rövidlistája!
A legmeglepőbb név Julián Álvarezé, de ha így folytatja, Szoboszlai Dominik is listás lehet.
március 3., 07:27
- Sport
Marozsán javított, Fucsovics rontott helyezésén a tenisz-világranglistán
A doppingvétség miatt három hónapos eltiltását töltő olasz Jannik Sinner továbbra is vezet.
március 3., 10:03
- Sport
Története egyik legszörnyűbb hónapja padlóra küldte a világ leghíresebb klubját
Öt fordulóban tíz pontot vert a Barca Carlo Ancelotti csapatára.
március 3., 06:44
- Mindeközben
Gáspár Zsolti fodrász mestervizsgára készül: Minden vágyam, hogy a legjobb borbély legyek az országban!
1 órája
- Címlapon
Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék
Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.
3 órája
- Címlapon
Tűzharc a Fehér Háznál, az amerikai titkosszolgálat állította meg a felfegyverzett férfit
A lövöldözés idején Donald Trump Mar-a-Lagóban tartózkodott.
44 perce
- Sport
Tornagyőztes sportoló vált az alvilágot megjárt egykori börtöntöltelékből
Előjött a tehetség a verőlegénynek kinéző férfiból.
5 perce
- Sport
A 98. percben jött a dráma, elvitte a három pontot Milánóból a Lazio
A 37 esztendős exbarcás döntötte el a rangadót.
március 3., 08:39
- Sport
Kerkez Milosékra a Manchester City vár
Egy magyar védőt már elkeserített Pep Guardiola együttese a sorozatban.
március 3., 08:46
- Sport
Fél évig bírta futball nélkül, a harmadosztályban tért vissza a 36-szoros magyar válogatott
Az olasz és a francia élvonalat is megjárta, most zöld-fehérben bizonyíthat.
március 3., 12:58
- Sport
Ötödjére fordult elő az évszázadban olyan kiütés, mint múlt hétvégén Mexikóban
Emma Navarro különleges körítéssel nyerte meg pályafutása első 500-as tornáját.
március 3., 12:02
- Mindeközben
The Last of Us készítője választ adott rá, miért nem lesz kigyúrva Abby karaktere a sorozatban
tegnap, 21:23
- Címlapon
Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot
Egyes források szerint az amerikai elnök már nem érzi különlegesnek az uralkodó meghívását.
5 órája
- Mindeközben
Jennifer Lopez teljesen kiborult Ben Affleck és Jennifer Garner közös fotóin
tegnap, 16:55
- Sport
A Chelsea ellen készül a magyar labdarúgás nagy tehetsége
„A szurkolóink elég kemények” – figyelmeztette a Konferencia-ligában hozzájuk látogató londoniakat.
március 3., 20:51
- Sport
A vereséget elkerülte, de az újabb blamát így sem úszta meg Robbie Keane Ferencvárosa
Tóth Alex szerint az utolsó tíz percet leszámítva értékelhetetlen volt a címvédő teljesítménye.
március 2., 20:13
- Sport
Szoros csatában maradt le az Európa-bajnoki címről junior női párbajtőrcsapatunk
A férfi tőrválogatott is közel állt az éremszerzéshez a korosztályos Eb zárónapján.
március 2., 20:26
- Sport
Olyan csúcsot mászott meg két magyar alpinista, amely másoknak nyáron sem sikerül
Az 5193 méter magas Shkhara Grúzia legmagasabb pontja.
március 2., 09:12
- Sport
Van, aki börtönben végezte, van, akiből elnök lett – ez történt a 20 évvel ezelőtti futballsztárokkal
Olyan is akad, akinek tönkrement az élete, és manapság az utcán tengeti a mindennapjait.
március 3., 20:13
- Mindeközben
Felbukkant Till Attila lánya a Kincsvadászokban, és megfejtett egy korábbi rejtélyt is
tegnap, 15:21
- Sport
Edzője sem tudja, mikor térhet vissza a magyar válogatott kiválósága
Az egy góllal elvesztett bajnoki rangadóról feltűnően hiányzott.
március 3., 19:25
- Sport
Hat éve nem vetemedett ilyesmire az olimpiai bajnok
Felidegesítette a másodedző...
március 2., 08:45
- Sport
99 korbácsütés vár Iránban Ronaldóra, ezért az al-Nasszr nélküle utazott Teheránba
Másfél éve házasságtörést követett el a portugál sztár.
március 2., 20:19
- Sport
95 ezer nézőt vonzott egy jégkorongmérkőzés az Egyesült Államokban
Mindez azonban csak a második legnagyobb nézőszám az NHL-ben.
március 2., 09:25
- Sport
Olyan dolog történt Schäfer Andrásék meccsén, mint a Bundesligában még soha
A berliniek mindössze két mérkőzést tudtak megnyerni a legutóbbi tizennyolcból.
március 2., 17:40
- Sport
A világelit küszöbén a 17 éves magyar motoros
Súlyos csuklósérülése sem gátolta meg a fejlődésben.
március 2., 15:04
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
tegnap, 12:40
- Sport
Egyre nagyobb pácban a Dárdai testvérek, nagy pofont kapott csapatuk
Január vége óta nyeretlen a kék-fehér gárda.
március 2., 15:38
- Sport
Klubtörténelmi bronzérmet hozott a női kézilabda Magyar Kupa négyes döntője
A fináléban az elmúlt három kiírásban győztes Ferencváros a Győrrel csap majd össze.
március 2., 15:19
- Sport
A 17. perctől emberelőnyben futballozhatott a Barcelona, visszavette a vezetést Spanyolországban
Dani Olmo előbb piros lapot harcolt ki, majd két gólpasszt adott az első félidőben.
március 2., 19:12
- Sport
Debrecenben szakadt meg a Fehérvár pocsék idegenbeli sorozata
Az Újpestnek nem kellő csatár a meccs egyik főhőse lehet a vendégek színeiben.
március 2., 16:16
- Sport
Elképesztő feltámadás után védte meg címét a Ferencváros a Magyar Kupában
Laura Glauser volt a hős, ötből négy hétméterest is kivédett a párbajban.
március 2., 17:34
- Sport
Két gólpasszal jelentkezett a magyar válogatott támadója az Egyesült Államokban
Csapata 4–1-re nyert.
március 2., 09:31