Hosszú Katinka magasan nyert egyedül is az éremtáblázaton
További Úszás cikkek
-
Milák Kristóf volt edzője kiborult a médiában megjelent cikkek miatt
- Példaértékű felajánlást tett olimpiai érmes sportolónk
- Milák Kristóf végre megtörte a csendet: Hibáztam, sajnálom
- Kiderítettük a legizgalmasabb részletet a vb-ezüstérmes klasszis Fradiba szerződéséről
- Kétszeres Európa-bajnok szerződtetését jelentette be az FTC
Kivételesen nagy figyelem jutott a máskor csendes előfutamoknak. A száz százalékos mérleg eléréséért küzdő Hosszú Katinka ugyanis a kizárás sorsára jutott 50 gyorson. Katinka lába abban a fázisban mozdult meg, amikor az elkészülni („take your marks”) vezényszó utáni tizedmásodpercekben az úszóknak mozdulatlanul kell várniuk a rajtjelet, és ezért a versenybíróság kénytelen volt kizárni.
„A rajt előtti pillanatban megmozdult Hosszú Katinka lába – fogalmazott a versenybíróság közleménye. – Ezzel nem szerzett előnyt, ilyenkor azonban a vezetőbírónak nincs mérlegelési lehetősége. A versenyt követően Katinka méltányosságot kért, ezt azonban a szabály nem teszi lehetővé.”
Hosszú azt írta a Facebookon: "Csalódott vagyok, nem érzem fairnek. Ha jól emlékszem az elmúlt 10 évben nem zártak ki emiatt."
Az 50 gyorsot így Jakabos Zsuzsanna nyerte meg – századra azzal az idővel, ami Hosszú idei legjobbja, azaz érdekes lett volna élesben megnézni ezt a párharcot.
A másik öt egyéni fináléban Hosszú Katinka diadalmaskodott, mindegyikben magabiztosan. Száz mellen ugyan a specialista, Sebestyén Dalma keményen tartotta magát a negyedik napon érezhetően fáradó bajnoknővel szemben, ám a falat így is Katinka érte el előbb, 39 századmásodperces előnnyel – voltaképpen ez volt a legszorosabb sikere a négy napban.
A férfiak között Horváth Dávid megcsinálta a triplát, azaz mind a három mellúszó számot megnyerte a Kőbánya SC ifjú versenyzője, utoljára a 200-at. A hátúszók között klubtársa, Telegdy Ádám duplázott, a 200 után ezúttal a 100-at nyerte meg.
Bernek Péter sem maradt aranyérem nélkül, 200 gyorson nagy fölénnyel lett első, míg Földházi Dávid 100 vegyesen söpört.
Az utolsó egyéni döntőben, 50 pillangón elképesztő eredmény született: a három érmest egy-egy századmásodperc választotta le egymástól, végül Takács Krisztián néhány milliméterrel előbb ért a falhoz (23.97) Cseh Lászlónál (23.98) és Gyárfás Bencénél (23.99).
A váltókban ismét dőltek az országos csúcsok, a győriek ismét akasztottak két aranyat – a női vegyesváltó döntött rekordot –, így a 12 stafétából 7-et vittek el, míg a másik csúcsot a Kőbánya férfinégyese állította fel.
Hosszú Katinka mellett másoknak is sikerült többször is dobogóra állni – még ha szerényebb mértékben is.
Jakabos Zsuzsanna öt egyéni érmet szerzett (egy arany, négy ezüst), emellett váltóban további öt arany szerepel a bevételi oldalon. Verrasztó Evelyn négy számban volt dobogós (0-1-3 – plusz két váltóarany), bátyja, Verrasztó Dávid két aranyat és egy bronzot nyert. A férfiaknál Bernek Péter remekelt, három-három egyéni arany és ezüst a mérlege, míg a kecskeméti Földházi Dávid két aranyat, három ezüstöt és egy bronzot szerzett.
A negyedik nap bajnokai, f érfiak
- 200m gyors: Bernek Péter (BVSC-Zugló) 1:44.72
- 100m hát: Telegdy Ádám (Kőbánya SC) 52.33
- 200m mell: Horváth Dávid (Kőbánya SC) 2:06.40
- 50m pillangó: Takács Krisztián (Győri Úszó SE) 23.97
- 100m vegyes: Földházi Dávid (Bácsvíz-Kecskemét) 53.96
- 4x100m vegyes: Kőbánya SC 3:32.37 – új országos csúcs
- (Telegdy Ádám, Horváth Dávid, Pulai Bence, Pulai Vince)
Nők
- 50m gyors: Jakabos Zsuzsanna (Győri Úszó SE) 24.51
- 200m gyors: Hosszú Katinka (Iron Aquatics) 1:54.08
- 200m hát: Hosszú Katinka (Iron Aquatics) 2:05.11
- 100m mell: Hosszú Katinka (Iron Aquatics) 1:06.97
- 100m pillangó: Hosszú Katinka (Iron Aquatics) 57.56
- 400m vegyes: Hosszú Katinka (Iron Aquatics) 4:36.27
- 4x100m női vegyesváltó: Győri Úszó SE 4:07.33 – új országos csúcs
- (Dobos Dorottya, Sebestyén Dalma, Jakabos Zsuzsanna, Pózvai Kiara)
Mixed
- 4x50m vegyes: Győri Úszó SE 1:43.63
- (Balog Gábor, Sebestyén Dalma, Jakabos Zsuzsanna, Lobanovszkij Maxim)
Éremtáblázat
- Iron Aquatics 16 0 0
- Győr 10 10 3
- BVSC 8 8 9
- Kőbánya 8 4 3
- Kecskemét 2 3 1
- UTE 1 3 2
- MTK 1 1 2