Az eredményeimért megbocsátották szüleimet

Székely Éva, aki 2004-ben az elsők között lett a Nemzet Sportolója, április harmadikán ünnepli 90. születésnapját. Az életrajzában a születési dátum sokáig április 4. volt, vagyis a szocializmusban a felszabadulás napja. Éppen nagykorú, 18 éves volt, amikor Magyarországon véget ért a második világháború.

Édesapja erdélyi, édesanyja felvidéki származású, de Székely már Budapesten született, és már nagyon fiatalon megtanult úszni.

1936-ban a csillaghegyi strandon Csík Ferenc olimpiai aranyának közvetítését – 100 gyorson nyert, „most bele, most bele”, úgy biztatta a riporter a hajrában - hallgatva határozta el magában, ő is bajnok lesz. Üldöztetése alatt ez a cél tartotta életben, hogy neki is szól majd egyszer a Himnusz, a legcsodálatosabb dallam.

1952-ben nyerte olimpiai aranyát, de már négy évvel korábban csúcsokat döntött. Csakhogy mellhártyagyulladást kapott, miután egy teherautó platóján tette meg az utat az áprilisi egri versenyig. Sokat hagyott ki, de felépült az londoni olimpiára, nem volt azonban olyan erőben, hogy nyerjen. Nagy csalódásként élte meg a negyedik helyet, nem is feltétlen akarta folytatni még négy évig, a következő olimpiáig.

Az 1952-es olimpia előtt ismét beteg lett, idegi alapon kapott gyomorhurutot, hányással kellett méregtelenítenie. Radikális megoldás volt, de gyorsabban nem lehetett kimosni a hurutot a gyomrából.

Helsinkiben hazai nagy riválisát, Novák Évát győzte le 200 mellen, 3 másodperc volt az előnye. (Novák a 4x100-as gyorsváltóban lett első, ő is aranyéremmel tért haza Finnországból.)

Akkor még pillangózni is lehetett karral ezen a távon, csak a következő olimpiára tiltotta meg a nemzetközi szövetség.

Fanatikusan, aszkétaként edzett, kicsit emlékeztet a jelenkori Hosszú Katinkára, olyan adagokat és olyan tempóban úszott akkoriban, mint senki más. Férfiak is csak ámultak a hazai medencékben, hogy oxigénhiányos állapotban mire képes.

A címét így sem tudta megvédeni 1956-ban, mert a melbourne-i olimpia előtt a forradalom utáni bizonytalanság viselte meg, akkor már itthon kellett hagyja kislányát, a két éves Gyarmati Andreát, akinek az édesapja a vízilabdában háromszoros olimpiai bajnok Gyarmati Dezső.

A pakisztáni átszálláskor haza akart térni, Karacsiban egy amerikai pilótának azt mondta, vigye őt Budapestre. Heteken át nem hallotta a kislánya hangját - gyeltek haza rapulóval, ezt üzente -, akkor nyugodott meg, amikor ő volt a telefonvonal túlsó végén. 1956-ban új technikával a második helyen végzett.

1960-ban a római olimpia előtt a párt választás elé állította őt és férjét, Gyarmati Dezsőt, ketten együtt nem mehetnek az olimpiára, mert attól tartottak, disszidálnak, hiszen 56 után egy évet az Egyesült Államokban töltöttek. Végül Gyarmati ment.

Ha lett volna akkoriban vegyes úszás az olimpiai programban, Székely lett volna a legnagyobb esélyes.

MIután abbahagyta, edzői diplomát szerzett a gyógyszerész mellé. Több könyvet is írt, de a legnagyobb sikert a „Sírni csak a győztesnek szabad” című érte el. Ezt a könyvet bármikor megéri újraolvasni.

Ebben írta le üldöztetését is, egyben harciasságát. Még általános iskolás, amikor egy fiú a zsidókat gúnyolta, ő pedig az udvarra hívta verekedni. Fájt neki a verés, de az is, hogy a zsidó fiúk nem álltak mellé, és nem segítettek neki.

A zsidótörvények miatt sportolni nem hagyták, munkaszolgálatos lett, Vecsésen tankcsapdákat kellett ásnia. Csontig sebes volt a lába, kutyaólban lakott novemberben, konzerves dobozból mosakodott. 

Amikor terelték őket, felpattant villamosra, nem vették észre. A villamoson őt kiszúró férfinak annyit mondott, ha feljelenti, lelövik a nyilasok. A férfi nem szólt semmit, csak hogy vegye le a kabátjáról a sárga csillagot. Ha nem így tesz, lehet, hogy ő is Bergen Belsenben, a koncentrációs táborban végzi, ahogy sokan mások sorstársai közül.

Meglépett azonban, ezt súgta az életösztöne. Utána már mások súgták neki, hogy a Benczúr utcába menjen, ott van egy védett ház, ott nem eshet bántódása. Ott is edzett, lépcsőzött fel és le, azt hitték, megtébolyodott, holott csak karban szerette volna tartani kondiját, így erősítette a lábait. Az olimpiai győzelem lebegett akkor is a szeme előtt.

Ahogy elmúlt a háború, és edzője, Sárosi Imre (becenevén Mesti) hazatért a munkaszolgálatból, újra munkához láttak a Ferencvárosban, és számtalan rekordot - köztük 6 világcsúcsot - állítottak fel. Székely olyan megszállottan edzett, hogy Sárosi nem hitt a szemének, noha előtte megjósolta, hogy olimpiai bajnok lesz belőle.

1948-ban a kommunista hatalomátvétellel arisztokrata származása miatt ismét meghurcolhatták volna, de ekkor már a sport megmentette.

„Az eredményeimért megbocsátották szüleimet”

– írta életrajzi könyvében, és ennél érzékletesebben talán összefoglalni sem lehetett volna a kor viszonyait.

„Amíg hoztam az eredményeket, nem esett szó a származásomról. Ha kellett, erre fel is hívták a figyelmemet. Hiába élveztem kiváltságokat, a szüleimet megbélyegezték. Csengőfrászban szenvedtek” – emlékezett vissza.

Székely nem részletezte, de nyilván arra utalt, hogy családtagjai féltek a csengetéstől, mert az államvédelem bármikor értük mehetett volna. Sokakat kitelepítettek a vagyonosak közül.

Az edzőtáborozást egyébként fanatizmusa ellenére nem szerette, egyszer el is mondta az egyik kommunista vezetőnek, mire az volt a válasz, vagy megy az edzőtáborba, vagy máshová viszik el. Ezért inkább beadta a derekát.

„Az olimpiai bajnokág belső biztonságot jelentett csalódások, pletykák, rosszindulat, irigység ellen. Amikor az ember úgy érzi, hogy kirántják a lába alól a talajt, akkor tud kapaszkodni valamibe: ő volt a legjobb valaha a világon. Erőt meríthet abból, hogy ezt soha senki nem veheti el tőle.

Sok mindent elvettek az emberektől, rangot, címet, vagyont. Milliókat aláztak meg méltóságukban. Ebben a változó világban az olimpiai arany olyan, mint egy állócsillag a világmindenségben”

– ezek a gondolatok szintén a könyvében szerepelnek.

Az olimpiai arany hamarosan egy másik aspektusban jött elő a könyvben. A lánya ugyanis úszni szeretett volna, és ő lett az edzője. Andrea eleinte nem volt olyan alázatos, mint ő, de egyik nap azzal állt elő, hogy komolyan szeretné venni. Beszélgettek, Andrea megígérte, hogy addig csinálja, amíg az örömét leli benne. Keményen edzett, két olimpiára is kijutott.

„Szegény gyerek, az anyja hajszolja, mert a saját becsvágyát akarja kiélni”

– ilyen megjegyzéseket hallott a medence széléről, de nem foglalkoztatta.

Aztán olyan kérdéseket tett fel a könyvben, ami mindenkor időszerű, ha valakinek élsportoló válik a gyerekéből.

„A sport fegyelemre, becsületes munkára, önmegtartatásra nevel. De ki tudja, mit torzít el az emberben? Mit tettem a gyerekemmel, ami jóvátehetetlen, ami egész további életét negatívan befolyásolja? Mit vettem el a gyerekkorából, és mit adtam cserébe?”

Gyarmati Andrea 14 évesen ötödik lett az 1968-as olimpián, az a helyezés óriási eredmény volt, nem utolsósorban a magyar úszók legjobb pozíciója is.

Székely új módszereket vezetett be a hazai edzéselméletbe, miután külföldi tanulmányútjain azt tapasztalta, hogy itthon lemaradtunk. Turóczy Judit volt az első tanítványa, de később féltékeny lett a lányára, és elváltak. Nagyon sajnálta, mert Turóczyban látta a 68-as olimpia aranyérmesét, de végül csak nyolcadik lett 100 gyorson. 

A lányán "kísérletezett", egyszer a hatos buszon jutott eszébe, mit lehet tenni oxigénhiányos állapotban, hogyan lehet fejlődni. Ezért 25 métereket úszott a lánya levegővétel nélkül.

Meggyőződése volt, ha az utolsó métereken nem vesz levegőt, azzal nyerhet. Hogy a gondolatmenet nem volt helytelen, arra példa: Cseh László a 2015-ös aranyérménél azt láthattuk 200 pillangón, nem emelte ki a fejét a vízből az utolsó három tempónál.

Az 1972-es olimpián Gyarmati Andrea világrekordot úszott az előfutamban, a döntőben azonban még ketten úsztak a régi csúcson belül, és végül harmadik lett 100 pillangón. Rosszul rajtolt, ezért nem lehetett esélye, hiszen ötödiknek fordult, és akárhogy is bírta a végét, a japán és az amerikai ellenfelét már nem tudta utolérni. 

Félelmetes mondatokat írt erről az olimpiáról Székely.

„Nem történt semmi tragikus, ez sport, ez játék. Így fogd fel, örülj az életnek, az egészségnek. Az életemet adtam volna, megváltsam Andreát ettől a csalódástól.

A gratuláció beillett részvétnyilvánításnak. A saját olimpiai aranyammal nem vehettem meg a lányom boldogságát.”

Egy nap múlva 100 háton ezüstérmes lett, majd egy nap múlva jött a müncheni terrortámadás.

Aztán már itthon, az egyik edzésen azt mondta a lánya, már nem esik jól neki az úszás, ő pedig pontosan tudta mit jelent ez, nem akarta rábeszélni a folytatásra, abbahagyta.

Székely unokája, Hesz Máté - neki az édesapja Hesz Mihály olimpiai bajnok kajakos -, éppen vele játszott, amikor észrevette, hogy valami nem stimmel a látásával. Később kiderült, megsérült a retinája. 

Szemműtétjéről is megrázó őszinteségéről írt a könyvében, és miután hazatért az NSZK-ból, akkor hangzik el a híres mondat: sírni csak a győztesnek szabad, neki pedig a sikeres műtét után folytak a könnyei.

1976-ban beválasztották az egyesült államokbeli Fort Lauderdale-ben az úszás halhatatlanjai közé. 1994-től a magyarországi Halhatatlanok Klubjának tagja.

2007-ben a példaértékű sportolói és edzői életpálya elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (polgári tagozat) kitüntetést, 2011-ben Prima-díjat kapott. 2014-ben beválasztották a Magyar Úszó Hírességek Csarnokába, a Magyar Úszó Szövetség, az FTC és a BVSC örökös bajnoka.