Napi hat órát kell gürcölni 22 másodpercért

Az áprilisi országos bajnokság után Sós Csaba szövetségi kapitány kijelölte a világbajnokságra készülő magyar válogatottat, és ebben 50 gyorson helyet kapott  Takács Krisztián, aki tizenkettedik bajnoki aranyát szerezte ezen a távon.

Tizenegyet zsinórban hozott össze, de tavaly váratlanul kikapott az olimpia előtt. Idén viszont javított. Kicsit bosszantotta is, hogy egy éve nem a legjobb volt a benyúlása. Takács decemberben 32 éves lesz, de a motivációja és az elhivatottsága most is megvan. Nagyon tudatosan készül az ötödik világbajnokságára.

Cseh László mellett ő a rangidős a csapatban, csak néhány hét választja el őket egymástól.

„Furcsa átélni ezt, hogy már az öregek közé sorolnak, mert még tisztán megvannak azok a képek előttem, amikor 2004-ben az első olimpiámra készülök.

Pénteken esküvőn voltam Lacikával, és arról beszéltünk, már nincs is olyan messze Tokió. Nem kell győzködnünk egymást, az már rég rossz lenne. Önmagunkért csináljuk.

Még nem gondolok a civil életre, hogy mit fogok majd csinálni. Tíz éve még elképzelhetetlen lett volna, hogy ennyi idősen harcoljunk a fiatalokkal, de mostanára kitolódott a korhatár. Elég csak Anthony Ervinre gondolni, aki 35 évesen nyert Rióban 50 gyorson. Ez a példa lebeg a szemem előtt.”

Hát te meg ki vagy?

Pedig még az is megfordult a fejében 14 évesen, hogy nem érdemes tovább szenvedni, amikor elkerülték az eredmények. Azon járt az agya, hogy inkább focizni vagy atletizálni kezd, mert nem vitték edzőtáborokba, azt éreztették vele, hogy soha nem lesz nagy úszó. És talán szerencsésebb is, ha abbahagyja.

Sokáig a döntő közelébe sem tudott kerülni, mígnem egy dunaújvárosi Aranyüst versenyen bejutott a döntőbe, és harmadik lett. Jött az ifjúsági bajnokság, amin még serdülőként indult és győzött. Akkor a nagy favorit Bunda Máté átúszott a köteleken, és megkérdezte tőle: „Hát te meg ki vagy?” Ennyire ismeretlen volt a mezőnyben.

Az áprilisi ob-n 22,39-et úszott. Úgy véli – nem nagyképűségből –, ennyit neki álmából felkeltve is tudnia kell, hogy 22 alá tudjon menni majd július végén a világbajnoki előfutamban. Az egyéni csúcsa messze, a 22-es álomhatár közelebb, de azért is meg kell feszülnie.

2009-ben egy nap alatt három országos csúcsot úszott. A szuperdressz volt rajta, amit azóta betiltottak. A 21,42-es idő közelében lenni egyelőre álom, de mégsem tesz le róla. Az a 21,42 egyébként a kilencedik helyre volt elég, szétúszás után nem jutott be a nyolcas fináléba, de ne szaladjunk ennyire előre.

„Nekem 22 másodpercért naponta hat órát kell gürcölni. Furcsa helyzet, mert amikor elkezdődik a felkészülés, akkor nekem is 8 kilométert kell úsznom, mert állóképesség nélkül nincs sebesség. Vagyis még februárban is ugyanazt teljesítem, amit a középtávúszók. Ahogy közeledik a verseny, úgy különül el fokozatosan egymástól az én felkészülésem.

Van olyan edzés például, amikor 4 perc alatt kell célba érnem, és csak a csuklómat és a kézfejemet használhatom. Ettől még nem úszom sokszor 50 métert, mert akkor nem lennék kellően éhes.

Azt a helyzetet kell előidézni, hogy úgy álljak a rajtkőre: széttépem a vizet.”

Minden egyes nagy verseny után, így a riói olimpia után is elhatározta, hogy nem fog kiengedni, mert két-három hét pihenés után szinte a nulláról kell felépítenie magát, hogy visszaszerezze az állóképességet.

„De persze most sem sikerült. Most is ott volt a fejemben, hogy majd holnap visszafogom magam. A két-három hét gyorsan elrepült, és megint nagyon rossz volt újra kezdeni. Olyan ez, mint Déva vára. Amit építettünk hosszú hónapok alatt, gyorsan szétmállik. Szerencsére nem voltam viszont komolyabban beteg idén, mert ha egy hét betegség miatt kimarad, azt minimum három hét alatt vagyok képes csak bepótolni, ugyanolyan állapotba kerülni, mint a kihagyás előtt. Ilyen a mi szakmánk.”

Takács mozgását már sokszor kielemezték külföldön az 50 métert szétboncolva. Kiderült, hogy ő úszik a leggyorsabban, de a nagy áttörés, egy vb-érem még elmaradt. Az ő műfajukra hatványozottan igaz, egy rossz mozdulat nem fér bele, mert az romba dönti az egész éves munkát.

Érzékeltetésül: a 2011-es sanghaji vb-n úgy lett hatodik, hogy 7 századra volt a bronzéremtől, 9 századra pedig az ezüsttől.

Akkor állapította meg, hogy a döntőben mindenki asztmás volt, csak ő nem. A riválisai egy olyan hörgőtágító sprét használtak ugyanis, amivel jobban esett az úszás. Ezt most már nem tiltják, bárki használhatja, de nyilván nem nagy mennyiségben.

Most már levegővétel nélkül is képes végigúszni az ötven métert, ami a sprintben rendkívül fontos, mert levegővétellel a mozgás megtörik, és egy levegővétel legalább egytizedes hátrányt okoz. Vannak edzések, amikor ezt gyakorolja is. De olyan is, amikor a táv felénél vesz egy levegőt. Nincs két egyforma nap.

„Egy remek amerikai edző azt mondta, hogy az első és a huszadik sprinter között nincs semmi különbség.

A sorrendet az dönti el, ki hogyan ébredt fel a verseny reggelén. Én is így látom. Minden évnek úgy megyek neki: most jön a csoda.

A verseny engem mindig inspirált, nem vetett vissza soha, nem volt lámpalázam, nem okozott extra feszültséget. Abban hiszek, hogy eljön még az a reggel, amikor én ébredek úgy, hogy mindenkit megeszek a rajt után. Már bocsánat a kifejezésért. 15 méter után már nincs gondom, a sebességem megfelelő.”

Az első 15 méteren rengeteget dolgoznak nap mint nap, hogy jobb legyen, hogy milyen legyen a rajt, a vízfogás, a siklás dinamikussága. Takács legalább 10 centivel alacsonyabb az ellenfeleinél, ennek megfelelően könnyebb is, ez a táv elején pedig egyértelmű hátrány.

Szinte sziszifuszi munkára van szükség, hogy ezeket a hiányosságokat eltüntesse, de élvezi csinálni. Aztán verseny közben jöhetnek az újabb nüanszok: a hullámzás visszafogja, ha szerencsétlen a pályabesorolása.

Ebből is látszik, mekkora hátrány volt, hogy sokáig nem kapott olyan rajtkövet, amilyenről a legnagyobb versenyeken csobbannak a medencébe az úszók. Nem tudta szimulálni a rajtot, ami pár századot jelenthetett volna neki.

Most már nincs ilyen problémája, a saját bőrén tudta lemérni, mennyit jelent, hogy több pénz van a magyar (úszó)sportban, mint korábban.

Nem az ösztöndíja vagy a győri klubjától kapott keresete lett több, hanem hogy hétről hétre érzi, hogy fontos. Régebben küzdeni kellett a táplálékkiegészítőért, most ezeket megkapják, és nem kell az ösztöndíját erre vagy fehérjére költeni. Amit régebben sportorvosra költött, most ugyancsak megspórolhatja, nem kerül pénzébe, hogy megkapja az elengedhetetlen vizsgálatokat.

„Most már csak a benzinre kell áldozni, míg régebben az orvosi magánrendelésre kellett helyet foglalni, az árat el lehet képzelni. Ilyesmire ment el a fizetésem. Nem akarok én nagy szavakat használni, de ezért a gondoskodó figyelemért is megérte idáig kitartani.

Ha visszagondolok arra, hogy Dunaújvárosban reggelente a jeget kapargattuk az uszoda feletti sátorról, akkor azt hiszem, szembetűnő a különbség. Az „oldd meg egyedül” korszak elmúlt.

Azok is számítanak, akik nincsenek állandóan a fényben.”

Takács Rió után új edzőt kapott, az Olaszországból hazatérő Gyertyánffy Tamás segíti – Petrov Iván vezetőedző őt igazolta le a stábjába –, aki a 2000-es olimpia előtt a legjobb hazai gyorsúszóval, Zubor Attilával is foglalkozott. Vagyis van gyakorlata egy sprinter felépítésében.

Gyertyánffy Széchy mellett tanulta a szakmát a nyolcvanas években, közvetlen bizalmasa volt a legtekintélyesebb magyar edzőnek.

Úgy látja, az érkezésével nagy fegyelem lett, amire szükség is van. Nincs sok új gyakorlat, de mivel pár századért küzdenek, minden apróság fontos lehet. Előnynek gondolja, hogy a másik hazai élsprinter, Lobanovszkij Maxim is vele egy klubban készül. Látják és húzzák egymást, erőt meríthetnek egymás teljesítményéből, szóba sem jöhet az eltunyulás.

Ha például Maxim úszik egy igen komoly ötvenet, akkor benne is felébred a szunnyadó erő, és legalább olyat akar hasítani, mint a riválisa.

„Amikor hatodik lettem a vb-n, nem akarták elhinni az újvárosi klubban, hogy olyan kevés edzéssel értem el azt az eredményt. Abban az évben nem görcsöltem rá semmire, kicsit lazábban melóztam. Edzettem én, de nem olyan fanatikusan, mint korábban. Valami ilyesmivel próbálkozom most is, az aranyközéppel. De gyorsan hozzáteszem, nincs úszó, aki ne a megfelelő egyensúlyt keresné. Ha rátalálok, és még jól is ébredek a verseny napján! De nem folytatom, mi lesz akkor.”

Az egész magyar csapatból az övé lesz a legrövidebb jelenés a medencében, hiszen 22 másodperc körüli idővel célba ér, ettől még hihetetlenül várja a hazai közönség előtti fellépést.

Még ma is feláll a szőr a kezén, ha visszagondol a 2010-es budapesti Eb-re, olyan emóciót hozott elő benne a hazai közönség üdvrivalgása, szeretete.

Pedig akkor sem jutott a döntőbe, holtversenyben nyolcadik lett, szétúszásra kényszerült, és ő húzta a rövidebbet. Ahogy a már említett 2009-es vb-n is. 2008-ban, a pekingi olimpián pedig tisztán 9. lett, akkor éppen 8 századon múlt. De gyorsan felhívta rá a figyelmet, ezért nem kell őt sajnálni, és az ő esetében 8 század annyi, hogy valami nem stimmelt a felkészülésében. 8 század már alapos elemzésre és kutatásra ad okot.

„Nem könnyű feldolgozni egy szétúszást, ha alulmaradsz. Hogy egy év munkája ilyen kevésen múlik. De meg kell tennünk, mert sportolók vagyunk. Mert hiába úszom gyorsabban, mint egész nap, van valaki, aki még ennél is gyorsabb. Feltettem ilyenkor a kérdést: biztos az 50 gyors kell nekem?

De mindig oda lyukadok ki, a 100 hosszú nekem, ha megfeszülök, akkor is könnyen söpörnek el két hosszon. Viccidőt tudok csak.

Így ezen az egy hosszon kell mindent beleadni, és nyomni, ami a csövön kifér.”

Rióban elkeseredett volt, amikor a 17. idő lett az övé, vagyis még csak azt sem kapta meg a sorstól, hogy kétszer úszhasson. Azt nyilatkozta, otthagyott és feláldozott mindent összességében a semmiért.

Felolvastam neki egy idézetet, ami az akkori cikkünkben jelent meg. Ezt:

Attól, hogy valamit feláldozunk, még nem biztos, hogy megajándékoz az élet. De az áldozat feltétlenül szép dolog.”

Az edzőjétől, Petrov Ivántól származik a gondolat.

„Tényleg? Ezt el sem hiszem. Mindig tudtam, hogy lírikus, poéta alkat, de ezt nem gondoltam volna. Pláne kinyomtatom, de még lehet, hogy pólóra is rátetetem. Na gondolj bele, pedig csalódást okoztam neki. Mi lesz, ha egyszer úgy ébredek, hogy az az én napom, akkor mit mond majd?”