Kenderesi Tamás visszavágna Milák Kristófnak
Milák Kristóf akkorát úszott az országos bajnokságon, hogy arra alig lehet szavakat találni, az ezüstérmes Kenderesi Tamás ugyanakkor visszavágna a nála három évvel fiatalabb honfitársának. Ehhez viszont először saját magát kell legyőznie és folyamatosan megjavítani az egyéni rekordját, a 2016-os olimpián felállított 1:53.62 perces csúcsot (Milák 1:52.71-et úszott 200 méter pillangón).
Milák Kristóf akkorát úszott az ob-n, hogy arra nincsenek szavak
200 pillangón az elmúlt három év összes világversenyén tarolt volna ilyen idővel.
Az úszás egy olyan sportág, ahol a versenyzőnek nap, mint nap először is magát kell legyőznie: az edzéseken a lustaságát, a felkészülés legnehezebb napjaiban a fásultságát, aztán pedig, ha elérkezik a bizonyítás napja, a bizonytalanságát, vagy éppen a kishitűségét. Huszonegy éves vagyok, minden együtt van bennem, hogy önmagamat és aztán az ellenfeleimet is le tudjam győzni
– nyilatkozta Kenderesi az SzPress Hírszolgálatnak.
Kenderesi az ob-n elért 1:54.18 perces ideje második helyre emelte a világranglistán, de jócskán elmaradt Milák Kristóf idejétől. Emiatt az olimpiai bronzérmes úszó szerint az augusztusi Glasgow-i Európa-bajnokságon még nem biztos, hogy vissza tud vágni Miláknak. Azonban meg van arról győződve, hogy neki is sikerülhet 1.53 percen belüli eredményt elérnie, ha nem is most rögtön, de hamarosan.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Mbappé góljával tartott otthon egy pontot a Real Madrid a csúcsderbin
Carlo Ancelotti csapatára kedden újabb nagy kihívás vár a Bajnokok Ligájában.
február 8., 23:17
- Sport
Kikapott a lengyelektől, holtversenyben lett második a magyar jégkorong-válogatott
A sosnowieci Négy Nemzet Tornát veretlenül nyerte a házigazda.
február 9., 08:12
- Sport
Óriási lebőgések a Super Bowlon, amiket el akarunk felejteni
A The Black Eyed Peas és a Maroon 5 sem alkotott maradandót.
február 9., 07:04
- Mindeközben
Kilenc sikertelen lombikgprogram után babát vár a magyar szépségkirálynő: „Higgyetek a csodákban! Léteznek!”
1 órája
- Mindeközben
Pár perc alatt befalta az egykori fitneszmodell Anglia legnagyobb reggeli tálját, majd olyat tett, amire senki sem számított
3 órája
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja
Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.
4 órája
- Mindeközben
A Lucius Malfoyt alakító Jason Isaacs fergeteges választ adott arra, visszatérne-e az új Harry Potter-sorozatban
7 órája
- Sport
Egy 15 éves hokis góljával kerültünk közelebb a téli olimpiához
Fantasztikus sikert ért el női válogatottunk Ausztria ellen.
február 8., 20:48
- Sport
Szívszorító pillanattal kezdődött a Fradi meccse a férfi kézi NB I-ben
A gyöngyösiek hétfőn veszítették el húszéves kapusukat, Pánczél Kevint.
február 9., 08:36
- Sport
Itt a Liverpool 2025–2026-os álomcsapata, benne két magyarral!
Vannak, akik már most látják a jövőt.
február 8., 20:04
- Sport
A sporttechnológiai piacon magyar fejlesztések is segítik a jövő olimpikonjait
A terület piaci értékét 2024-ben 18,5 milliárd dollárra becsülték.
február 9., 07:37
- Sport
Fejjel szerzett történelmi gólt Böde Dániel a Fehérvár ellen
Győzelmével a Paks feljött a tabella harmadik helyére az NB I-ben.
február 8., 19:28
- Sport
Nyolc magyar triatlonos tagja az LA10-programnak
Hármuknak már van olimpiai tapasztalata, közülük kettőnek duplán.
február 9., 11:02
- Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat
A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.
4 órája
- Címlapon
A MOB korábbi elnöke és Ruszin-Szendi Romulusz is felszólalt a Tisza Párt kongresszusán
Az eseményen szóba került a magyar agrárium helyzete és Magyarország katonai biztonsága is.
6 órája
- Sport
Világsztár van születőben? A Barcelona új csodagyereke döbbenetes tempóban termeli a gólokat
Lamine Yamal után újabb őstehetség kerülhet ki a híres La Masiáról.
február 8., 06:22
- Címlapon
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt
Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.
47 perce
- Sport
Patrick Mahomes olyat tehet, amire még Tom Brady sem volt soha képes
Összejöhet a történelmi triplázás.
február 9., 10:21
- Sport
Akkora lesgóllal győzött a Manchester United, hogy még az edzőjük is elismerte!
Hihetetlen, nincs VAR az FA-kupa ezen szakaszában.
február 8., 07:03
- Címlapon
„Ez egy nyilvános korbácsolás volt” – örömködik Vlagyimir Putyin televíziója az amerikai alelnök beszédén
10 órája
- Sport
Holtan találták szállodai szobájában a feltörekvő riportert
A rendőrség egy embert már letartóztatott a tragédiával összefüggésben.
február 8., 18:24
- Sport
Sokadszor röhögtette ki magát a Manchester United Liverpool-gyűlölő legendája
Valahogy nem jönnek be a 85-szörös válogatott hátvéd jóslatai.
február 9., 12:06
- Sport
Nikitscher Tamás csapata megint kikapott a spanyol élvonalban
A magyar játékos végigjátszotta pályafutása második La Liga-meccsét.
február 8., 16:06
- Címlapon
A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva
Miért nem költöznek el otthonról a fiatalok? Ezek a mamahotel átkai.
33 perce
- Sport
Sergio Ramos Mexikóban folytatja a pályafutását
A csapat jelenleg az élvonal 12. helyén áll.
február 8., 13:12
- Sport
Ellopták a show-t Ronaldo elől, aki pedig életében először csinált ilyet
Az új sztár neve Jhon Duran.
február 8., 07:35
- Sport
Mivé korcsosult 65 év alatt gyönyörű játékunk, a futball?!
Puskásékat kellett csodálnunk ahhoz, hogy erre rádöbbenjünk.
február 8., 10:51
- Sport
Majdnem a félpályáról kapott gólt a Manchester City az FA-kupában
A harmadosztályú Leyton Orient nagyon megszorongatta Pep Guardiola csapatát.
február 8., 15:13
- Sport
Először játszott a Fradiban a decemberben megszerzett BL-győztes futballista
A beszámolók szerint jól mozgott a Tiszafüred elleni edzőmeccsen.
február 8., 15:49
- Sport
A Super Bowl előtt kipróbáltuk, milyen amerikai futballistának lenni
A magyar válogatott korábbi irányítója próbálta meg megtanítani nekünk az alapokat.
február 8., 17:06
- Sport
Nagy jelentőségű döntést hoztak Kokóék, ez valamennyi magyar ökölvívót érinti
A MÖSZ új elnöke szerint mindenki tisztában volt a fenyegető veszély mértékével.
február 8., 14:32
- Sport
A 25. perctől emberhátrányban játszott, mégis szerzett egy pontot a Szpari az NB I-ben
Nagy volt a csontzene Nyíregyházán.
február 8., 16:51