István, Vajk
19 °C
33 °C

Hosszú visszalépett, kihagyja a 200 hátat az Eb-n

K EPA20180807180
2018.08.08. 09:36

A glasgow-i úszó Európa-bajnokság szerdai versenynapját a 200 hát előfutamai nyitják - magyar idő szerint 10 órától.

A harmadik futamban érdekelt lenne Hosszú Katinka is, a négyes pályát kapta az előzetes nevezés alapján.

Mivel azonban este döntőt úszik 200 vegyesen, Hosszú nem lesz ott az előfutamban. Burián Kata viszont igen, ő kifejezetten erre készült.

Tovább is jutott, ráadásul a második legjobb idővel (2:10,22), vagyis mindjárt éremesélyessé lépett elő. Kiváló erőben van, ezt meg is erősítette az M4-nek.

„Vissza kellett fogni magam, életemben nem esett még ilyen jól az úszás, szinte repülök a vízen. Azt hittem, két másodperccel gyengébb az időm, de jól ment. A délutáni elődöntőben sem szeretnék mindent kiadni magamból, mert kell az erő a fináléra is. Mert oda szeretnék bejutni, persze.”

200 vegyesen nagy csata várható közte és az angol O'Connor között, akit az olimpián három tizeddel előzött meg.

100 pillangón Cseh László 51,92-vel megnyerte saját futamát, Milák Kristóf második lett Czerniak mögött (52,04). Összesítésben a negyedik és ötödik helyen mentek tovább a délutáni elődöntőbe.

"A szervezetem még mindig a kétszázra van beállva, az volt most csak fontos, hogy próbáljak a sprint felé közeledni. A technikámat át kell variálni, mert még kicsit kaparós volt" - magyarázta a kétszázon győztes Milák.

A 4x100-as mix gyorsváltó hetedik helyen bejutott a döntőben. Bohus Richárd, Lobanovszkij Maxim, Szilágyi Liliána és Verrasztó Evelyn volt az összeállításunk.

Sztankovics Anna a 12. helyen ment tovább az 50 méteres mellúszásban.

(Borítókép:  Patrick B. Krämer / EPA / MTI)