A teljes úszóválogatott versenyezni fog a jövő hétvégén

2020.07.14. 09:18

A magyar úszók közül mindenki indul a Négy Nemzet Úszóversenyen, amelyet jövő péntektől vasárnapig rendeznek a Margitszigeten, a Széchy Tamás Uszodában – mondta a szövetségi kapitány. A teljes program itt látható.

Sós Csaba az M1-en úgy fogalmazott, a hazai versenyzőknek előfutam-rendszerű lesz a verseny, közülük a két legjobb kerül a döntőkbe, ahol a meghívott nemzetek két-két úszóval képviseltetik magukat. Elárulta: a csehek és az osztrákok mellett eredetileg a németek jöttek volna, helyettük végül a lengyelek érkeznek.

Az őszi versenynaptárról a kapitány elmondta, a tradicionális hazai versenyeket a szokásoknak megfelelően rendezik meg. A koronavírus-járvány miatt elhalasztott országos bajnokságot december 8. és 12. között tartják meg Kaposváron.

Arra a kérdésre, hogy néhány hazai úszónál lehetnek-e motivációs problémák, azt felelte: kár lenne tagadni, hogy előfordul, a felhozott példák között pedig a legidősebb Cseh László mellett a legfiatalabbak, Milák Kristóf és Késely Ajna szerepeltek.

„Cseh László életéből egy dolog hiányzik, az olimpiai arany, ő erre tesz fel mindent” – szögezte le a szövetségi kapitány. Nem róható fel Cseh Lászlónak, ha egy világbajnokság vagy kontinensviadal már nem hozza lázba.

„Az olimpia halasztódik, a koránál fogva ez nem feltétlenül előny neki, bár az sem biztos, hogy hátrány” – jegyezte meg Sós. A fiataloknak egy magasan felfelé ívelő pályafutást kell szüneteltetni, ezekben a napokban érhetnének el sikereket, ráadásul az olimpia jövő évi megrendezésével kapcsolatban is hallható bizonytalanság.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Története egyik legszörnyűbb hónapja padlóra küldte a világ leghíresebb klubját

Története egyik legszörnyűbb hónapja padlóra küldte a világ leghíresebb klubját

Öt fordulóban tíz pontot vert a Barca Carlo Ancelotti csapatára.

március 3., 06:44

  • Sport
Az Újpest úgy segített a Fradinak, hogy döntetlent játszott a Puskás Akadémiával

Az Újpest úgy segített a Fradinak, hogy döntetlent játszott a Puskás Akadémiával

A listavezető felcsútiak legutóbbi két bajnoki meccsükön egy pontot szereztek.

18 perce

  • Sport
Ötödjére fordult elő az évszázadban olyan kiütés, mint múlt hétvégén Mexikóban

Ötödjére fordult elő az évszázadban olyan kiütés, mint múlt hétvégén Mexikóban

Emma Navarro különleges körítéssel nyerte meg pályafutása első 500-as tornáját.

március 3., 12:02

  • Címlapon
Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet

Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet

Jelentős világpolitikai következményekre lehet számítani, teljesen átalakulhat a globális kereskedelem.

4 órája

  • Sport
Molnár Martin Ferrarik, Porschék és Aston Martinok mellett teljesített a Közel-Keleten

Molnár Martin Ferrarik, Porschék és Aston Martinok mellett teljesített a Közel-Keleten

Csapata legjobbjaként a top 10-ben búcsúzott az F4 Middle East Championshiptől a magyar.

március 3., 13:26

  • Sport
Még Guardiolát is meglepte a Manchester City aranylabdás sztárja

Még Guardiolát is meglepte a Manchester City aranylabdás sztárja

„Erre korábban nem számíthattam.”

március 3., 10:43

  • Sport
Fél évig bírta futball nélkül, a harmadosztályban tért vissza a 36-szoros magyar válogatott

Fél évig bírta futball nélkül, a harmadosztályban tért vissza a 36-szoros magyar válogatott

Az olasz és a francia élvonalat is megjárta, most zöld-fehérben bizonyíthat.

március 3., 12:58

  • Sport
Marozsán javított, Fucsovics rontott helyezésén a tenisz-világranglistán

Marozsán javított, Fucsovics rontott helyezésén a tenisz-világranglistán

A doppingvétség miatt három hónapos eltiltását töltő olasz Jannik Sinner továbbra is vezet.

március 3., 10:03

  • Sport
Aranylabda március elején? A Marcának már most van rövidlistája!

Aranylabda március elején? A Marcának már most van rövidlistája!

A legmeglepőbb név Julián Álvarezé, de ha így folytatja, Szoboszlai Dominik is listás lehet.

március 3., 07:27

  • Sport
A 98. percben jött a dráma, elvitte a három pontot Milánóból a Lazio

A 98. percben jött a dráma, elvitte a három pontot Milánóból a Lazio

A 37 esztendős exbarcás döntötte el a rangadót.

március 3., 08:39

  • Címlapon
Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék

Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék

Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.

8 órája

  • Sport
Rossz hírt kaptak az Inter-drukkerek a Feyenoord elleni BL-meccs előtt

Rossz hírt kaptak az Inter-drukkerek a Feyenoord elleni BL-meccs előtt

Négy gól és öt gólpassz esett ki a csapatból a Napoli elleni rangadó miatt.

március 3., 14:48

  • Sport
Szoros csatában maradt le az Európa-bajnoki címről junior női párbajtőrcsapatunk

Szoros csatában maradt le az Európa-bajnoki címről junior női párbajtőrcsapatunk

A férfi tőrválogatott is közel állt az éremszerzéshez a korosztályos Eb zárónapján.

március 2., 20:26

  • Címlapon
„Heil, Viktor Orbán” – skandálták pucér tiltakozók egy tüntetésen Párizsban

„Heil, Viktor Orbán” – skandálták pucér tiltakozók egy tüntetésen Párizsban

A demonstráció célja a szélsőjobboldali eszmék terjedése elleni tiltakozás volt.

4 órája

  • Sport
Olyan csúcsot mászott meg két magyar alpinista, amely másoknak nyáron sem sikerül

Olyan csúcsot mászott meg két magyar alpinista, amely másoknak nyáron sem sikerül

Az 5193 méter magas Shkhara Grúzia legmagasabb pontja.

március 2., 09:12

  • Sport
99 korbácsütés vár Iránban Ronaldóra, ezért az al-Nasszr nélküle utazott Teheránba

99 korbácsütés vár Iránban Ronaldóra, ezért az al-Nasszr nélküle utazott Teheránba

Másfél éve házasságtörést követett el a portugál sztár.

március 2., 20:19

  • Sport
Van, aki börtönben végezte, van, akiből elnök lett – ez történt a 20 évvel ezelőtti futballsztárokkal

Van, aki börtönben végezte, van, akiből elnök lett – ez történt a 20 évvel ezelőtti futballsztárokkal

Olyan is akad, akinek tönkrement az élete, és manapság az utcán tengeti a mindennapjait.

március 3., 20:13

  • Sport
Hat éve nem vetemedett ilyesmire az olimpiai bajnok

Hat éve nem vetemedett ilyesmire az olimpiai bajnok

Felidegesítette a másodedző...

március 2., 08:45

  • Sport
A vereséget elkerülte, de az újabb blamát így sem úszta meg Robbie Keane Ferencvárosa

A vereséget elkerülte, de az újabb blamát így sem úszta meg Robbie Keane Ferencvárosa

Tóth Alex szerint az utolsó tíz percet leszámítva értékelhetetlen volt a címvédő teljesítménye.

március 2., 20:13

  • Sport
Debrecenben szakadt meg a Fehérvár pocsék idegenbeli sorozata

Debrecenben szakadt meg a Fehérvár pocsék idegenbeli sorozata

Az Újpestnek nem kellő csatár a meccs egyik főhőse lehet a vendégek színeiben.

március 2., 16:16

  • Sport
Hihetetlen összeget kapott farmerjáért a világ legjobb sakkozója

Hihetetlen összeget kapott farmerjáért a világ legjobb sakkozója

A pénzt jótékonysági célokra fordítják.

március 2., 16:26

  • Sport
A világelit küszöbén a 17 éves magyar motoros

A világelit küszöbén a 17 éves magyar motoros

Súlyos csuklósérülése sem gátolta meg a fejlődésben.

március 2., 15:04

  • Sport
Egyre nagyobb pácban a Dárdai testvérek, nagy pofont kapott csapatuk

Egyre nagyobb pácban a Dárdai testvérek, nagy pofont kapott csapatuk

Január vége óta nyeretlen a kék-fehér gárda.

március 2., 15:38

  • Sport
A 17. perctől emberelőnyben futballozhatott a Barcelona, visszavette a vezetést Spanyolországban

A 17. perctől emberelőnyben futballozhatott a Barcelona, visszavette a vezetést Spanyolországban

Dani Olmo előbb piros lapot harcolt ki, majd két gólpasszt adott az első félidőben.

március 2., 19:12

  • Sport
Elképesztő feltámadás után védte meg címét a Ferencváros a Magyar Kupában

Elképesztő feltámadás után védte meg címét a Ferencváros a Magyar Kupában

Laura Glauser volt a hős, ötből négy hétméterest is kivédett a párbajban.

március 2., 17:34

  • Sport
95 ezer nézőt vonzott egy jégkorongmérkőzés az Egyesült Államokban

95 ezer nézőt vonzott egy jégkorongmérkőzés az Egyesült Államokban

Mindez azonban csak a második legnagyobb nézőszám az NHL-ben.

március 2., 09:25