A bántalmazott olimpiai bajnok úszó: hogy kerül ide Anna?

2023.09.06. 11:55

Megszólalt Adam Peaty háromszoros olimpiai bajnok brit úszó, aki az angliai edzőtáborban, a hétközi edzésen keveredett tettlegességig fajuló összetűzésbe válogatottbeli csapattársával, Luke Greenbankkel.

Miközben egy névtelenségét egyelőre megőrző szemtanú az eddig megjelent hírekkel ellentétesen festette le a történteket, addig Peaty azt nem érti: hogyan került a sajtóhírekbe ebben az ügyben úszótársuk, Anna Hopkin.

„Én és Luke is jól vagyunk. Volt egy pillanatunk, aztán az edzést követően kezet fogtunk. Fogalmam sincs, Anna hogyan keveredett ebbe a történetbe. Nem is említettem őt, ez igazságtalan vele szemben”

– mondta az 50 és 100 méteres mellúszás világcsúcstartója.

A The Sun angol lap az eset után arról számolt be: a 28 éves Adam Peaty megjegyzést tett Greenbank barátnőjére, az ugyancsak olimpiai bajnok Hopkinre.

Peaty a 2016-os riói olimpiai alatt valóban kapcsolatban állt egy Anna nevű lánnyal, aki azonban nem a 4×100 m-es mix váltótársa Hopkin volt. A sajtóban azonban ennek ellenére felkapott lett az a feltételezés, miszerint szerelmi háromszög lehetett az eset kiindulópontja.

Adam Peatyhez közel álló forrás azt állítja: ütés és pofon sem volt, az okozott sérülés pedig nem szorult komolyabb ellátásra, nem kellett összevarrni, ahogyan az korábban szintén megjelent a sajtóban.

„Adam tett egy megjegyzést, amit Greenbank kifogásolt, felkapott egy edzőfelszerelést, és megdobta vele Adamet. nem szándékosan okozta a sérülést.”

A brit úszószövetség megerősítette, hogy a loughborough-i táborban incidens történt, amelyet gyorsan és hatékonyan megoldottak az érintett sportolók, valamint a jelen lévő személyzet.

A 28 éves úszó kihagyta a 2022-es budapesti, illetve az idei, Japánban rendezett világbajnokságot is, emellett korábban már beszélt alkoholproblémáiról és depressziós időszakáról. Peaty Rióban a 100 m mellen nyert aranyérmet, majd Tokióban megvédte címét ebben a versenyszámban, utóbbi viadalon a vegyes összetételű 4×100 m-es vegyes váltóban is aranyérmes lett.