Domonkos, Dominika
17 °C
28 °C

Magyarország-Horvátország 15-14

2008.07.13. 21:28 Módosítva: 2008.07.13. 23:01
Hosszabbításban nyerte a magyar férfi vízilabda-válogatott a malagai Európa-bajnokság bronzmeccsét. A rendes játékidőben 26 gól esett egyenlő leosztásban, ez rekordszámba megy. Kétszer is három góllal vezettünk, de hiába, a mérkőzésnek bőven voltak időszakai, amikor a magyarok teljesen tanácstalannak tűntek.

Első negyed

Madaras hozta el az első ráúszásnál a labdát, de az akciónkat hamar lefújták a bírók, sőt az első emberelőny is a horvátoknál volt. Alig 50 másodperc telt el és Dogas góljával vezetett az ellenfél (0-1). Nem sokat kellet várni és Varga Tamás szintén előnyből egyenlített (1-1). Jól védekeztünk, ugyanakkor támadásainkat rendre kontrával fújta le a játékvezető, ráadásul elkapkodtuk a lehetőségeinket.

Feltűnő volt, hogy Kásás lövései rendre célt tévesztettek. Szerencsére a horvátok is pontatlanul céloztak, próbálták kihasználni, hogy a verőfényes napsütés éppen Nagy Viktort zavarta a védésben. A negyed vége előtt kaptunk egy ötméterest, amelyet a torna legjobb férfi játékosának választott Biros Péter értékesített (2-1). Kettő másodperccel a vége előtt Kiss Gergely zseniális passzát Varga Dénes vágta be (3-1).

Második negyed

Ismét mi úsztunk gyorsabban, ezúttal Varga Dénes hozta el a labdát. A horvátok a negyedik emberelőnyös lehetőségét sikerült kivédekezni, majd a második perc végén ismét ötméterest kaptunk. Hosnyánszky vállalta és az Eb-n a 10. gólját szerezve három gólosra módosította a magyar előnyt (4-1). Az ötödik horvát emberelőny már utat talált a kapunkba, Jokovic volt eredményes (4-2). Csak húsz másodperc telt el, amikor Kis Gábor hatalmas gólt lőtt (5-2).

A negyed felénél megint feljöttek a horvátok, Aljosa Kunac nagy lóbálás után bombázott Nagy Viktor kapujába (5-3). Kaptunk újra egy emberelőnyt, Hosnyánszky a kapufára bombázta, majd a kipattanót túljátszottuk. Ebből úsztak meg a horvátok és Markovic ziccerből nem hibázott (5-4).

Felhoztuk a horvátokat, pedig ez egyáltalán nem volt benne a meccsben. Az ellenfél elkapkodott egy emberelőnyt, de a mieink is nagyon pontatlanul játszottak a mérkőzés ezen időszakában. Fél perccel a negyed vége előtt Boskovic nagyon messziről lőtt nagy gólt. Három gólos hátrányból álltak fel a horvátok (5-5). Hosnyánszky másodszor is a kapufát találta telibe, így maradt az állás.

Harmadik harmad

Ezúttal a horvátoké lett a labda, de ahogy az első két harmadban, úgy az első akcióból most sem született gól. Kis Gábor kapott szabaddobást, nem teketóriázott, öt méterről bevágta, újra vezettünk (6-5). Sikerült kivédekezni ez emberelőnyt, majd az ellentámadásból Varga Dénes remek elúszásból kettőre növelte a magyar előnyt (7-5). Röviddel ezután a horvátok is kaptak egy ötméterest, amit Barac használt ki, majd Varga Dénes úszott meg és ezúttal sem hibázott (8-6). Bátran trükköztünk tovább, szemre is tetszetősen vízilabdázó válogatottunk ismét három góllal vezetett, Hosnyánszky lőtt okos gólt (9-6).

A negyed felénél újra csak emberelőnyből voltak eredményesek a horvátok, Varga Tamás kipontozódott, Sukno szépített (9-7). Egymás után kapták a horvátok a fórt, de védekezésben remekeltünk eddig, a bírók pedig jónéhány esetben szemet hunytak a horvátok szabálytalankodásainál. Egy ilyen után Hinic találatával megint egyre jöttek fel a horvátok (9-8). A görög jtákvezető továbbra is ellenünk fújt, ötöst adott a horvátoknak és Vrdoljak bevágta (9-9). Potyogtak a gólok, Hosnyánszky emberelőnyből volt eredményes (10-9).

A védekezésre ekkor már kevésbé figyeltek a csapatok, a görög bíró pedig továbbra is mindent megtett, hogy nyílt maradjon a küzdelem az utolsó nyolc percre. Kásás kiállítása után Barac lőtt újra gólt, ismét egyenlő az állás, ebben a negyedben tíz gól esett (10-10).

Negyedik negyed

Madaras jócskán lemaradt, a horvátok indíthatták a utolsó negyedet. Hosszú idő után ismét emberelőnyt kaptunk és Biros Péter használta ki a lehetőséget (11-10). Ismét emberelőnyös sziuációból szereztek gól a horvátok, a kapuval szemben Boskovic bombázott a kapuba (11-11). A bírók rendre ellenünk ítélnek, emellett hiányoznak a kapusbravúrok. Bár semmi panasz nem illetheti Nagy Viktort, de eddig semmi különöset nem mutatott. 1-0 után vezettek ismét a horvátok. Boskovic lőtt gólt (11-12). Megkaptuk a harmadik büntetőnket is. Kiss Gergely bevágta, újra csak egyenlő (12-12). Végre egy Nagy Viktor-bravúr, de a bírók szinte minden szituációban kiszórtak egy-egy magyart, Hosnyánszky után Kásás is kipontozódott, emberhátrányban kaptunk újra gólt (12-13). Kihagytunk egy nagy helyzetet, de a görög bírónak ez sem volt elég. Valamiért haragudhat ránk, mert a legutóbbi négy visszaúszásból háromszor zavart ki egy magyart a medencéből. Remek kombináció után újra emberelőnyből és újra Biros volt eredményes (13-13). Már csak két perc volt hátra a meccsből amikor a játékvezetők ismét megadták az esélyt a horvátoknak, akik nem tudtak ezzel élni. Nagy Viktor most bravúrosan hárított. 20 másodperc és magyar támadás, ez volt vissza a meccsből. Sajnos Biros nagyon bután előtte. Jött a hosszabbítás.

Hosszabbítás

Barac ismét a horvátokat juttatta előnyhöz, de megint gyanús körülmények között esett a találat (13-14). Egyre idegesebben játszott a magyar válogatott, de a körülmények miatt ez nem is csoda. Kiss Gergely lőtt el emberelőnyös helyzetet, hamar lepergett az első három perc. A megfogyatkozott magyar válogatott egyelőre nagyon tanácstalanul küzd az egyenlítésért.

Szinte semmi sem sikerült, amikor végre Madaras az első gólját szerezte (14-14). Amikor kellett végre Nagy Viktor megmutatta miért ő áll a kapuban, emberhátrányban egy hatalmasat védett. Az utolsó húsz másodpercben a horvátoké lett a labda, de kontrát fújtak a játékvezetők és Varga Dénes 3 másodperccel a vége előtt belőtte. (15-14). Megvan a bronzérem. Nem lett volna igazságos, ha nem mi nyerünk.

Kétszer is három góllal vezettünk, amikor a játékvezetők, főleg a görög megtolta a horvátokat. Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy sokszor rosszul védekeztünk, 14 gólt kapni nem illik. A legjobbjaink ideje korán kipontozódtak, Benedek sérülten vállalta a játékot. Voltak a találkozónak olyan időszakai, amikor teljesen tanácstalan volt a magyar csapat. A végére összekaptuk magunkat és végül lehetetlen helyzetből fordítottunk. Megszereztük a harmadik helyet, és ezért ezen az estén alaposan meg is dolgoztunk. A 28. Európa-bajnokságon a huszonegyedik érmünket szereztük, 12 arany és 5 ezüst után ez a negyedik bronz.

Montenegró nyerte az Európa-bajnokságot

Az első hivatalos világversenyükön nyertek a montenegróiak, amelyre az összes sportágat figyelembe véve, még sosem volt példa. Az elsőség jogosságához semmiféle kétség nem férhet, hiszen a torna során a házigazda spanyolokat, a görögöket, a magyarokat, az elődöntőben a horvátokat, a végén pedig a szerbeket is legyőzték.

A döntőben is hihetetlen elszántan küzdöttek. 2-1-re nyerték az első harmadot, de a szerbek felálltak és egymás után három gólt szereztek, így a találkozó felénél 4-2-re vezettek. Nem csüggedtek a montenegróiak és kiegyenlítettek. A végén még mindkét válogatott lőtt egy-egy gólt, így az aranyért folyó csatában is jöhetett a hosszabbítás.

A végig remekül védő Milos Scsepanovics hihetetlen védésekkel szomorította a szerbeket és 6-5-ös montenegrói vezetésnél, két másodperccel a végső sípszó előtt is hatalmas bravúrral hárított. A montenegrói együttes, melyben öt olyan játékos szerepelt, akik még Szerbia színeiben nyertek világbajnokságot, nagy meglepetésre, története első Eb-szereplésén szerzett aranyérmet.

Az Európa-bajnokság végeredménye: 1. Montenegró, 2. Szerbia, 3. Magyarország, 4. Horvátország, 5. Olaszország, 6. Németország, 7. Spanyolország, 8. Macedónia, 9. Románia, 10. Oroszország, 11. Görögország, 12. Szlovákia.