A magyar válogatott olimpiai bajnok lesz

Egyre határozottabban érezzük, hogy a pekingi olimpia férfi vízilabda versenyét a címvédő Magyarország nyeri. Az a csapat, amely hetedszerre sem bírt a szerb válogatottal, és az utolsó torna, amit megnyert, az athéni olimpia volt. Az a csapat, mely Kiss Gergő világklasszis játékával 2004. augusztus 29-én az utolsó negyedben kétgólos hátrányból felállva legyőzte Szerbiát, ám azóta az összes találkozóját elveszítette legnagyobb riválisával szemben.

Volt közben vb, Eb, világliga, világkupa, rendre hiába próbálkoztunk, ha nem a szerbek, akkor a horvátok miatt nem jött össze a végső siker, de a döntőket legtöbbször egymás ellen vívta a két legjobb csapat. Egy fontos dolgunk van: nem elhinni, hogy létezik a mumus. Nem sorsszerűnek gondolni, hogy kikapunk (pláne 8-7-re), és főleg nem elhinni, hogy ez így van rendjén.

A szerbek valamiben egészen biztosan jobbak nálunk, ezt az elmúlt négy év beláttatta velünk, de az is egyértelműen kiderült, hogy nem sokkal. A hét elszenvedett vereségből öt egygólos volt, a hosszabbításokról nem is beszélve, ráadásul többször előfordult (pénteken is, például), hogy igazából nekünk állt a meccs. A vége valamiért sosem a miénk.

A vereségek változatos körülmények között jöttek össze, akadt köztük olyan is, amilyenre nagyon nem szívesen emlékszünk: a belgrádi világligadöntőben úgy mostak le minket tíz góllal, hogy köpni-nyelni nem tudtunk (Sapics egymaga hetet vágott). Volt közte nyolc kiállítást hozó full-kontakt derbi a nagy ellenfél pályaválasztása mellett, de a legfájóbb mind közül talán a budapesti világkupadöntő, ahol hosszabbítás után kaptunk ki – természetesen egy góllal.

Az olimpia azonban a mi vadászterületünk. 2000-ben az elődöntőben vertük meg az akkor még Jugoszlávia néven indult riválist (hihetetlen, de 8-7-re), hogy aztán a Vári-csavarról is emlékezetes döntőben az oroszokat legyőzve megnyerjük a sydneyi játékokat. Négy évvel később úgy alakult, hogy kétszer is megverették magukat a mostani döntőbeli ellenfelükkel, Montenegróval együtt induló szerbek a Kemény-csapattal. Először a csoportmeccsek során 6-4-re, majd a döntőben (ki hinné?) ismét 8-7-re.

Kásás a pénteki mérkőzés után az unalomig ismételt Lineker-idézetet dolgozta át a szerbekre, ez meg már csak azért is remek hír, mert a német válogatottra az Eb-döntőn Spanyolország méretes zakót akasztott. Érdemesebb talán ebből is erőt meríteni, mindamellett pedig a saját erősségeinkre koncentrálva megmutatni, hogy a magyar válogatott a balszerencsésen elbukott sorozatok ellenére képes nagy tornát nyerni.

A magyar csapatok nem erősek a döntőkben, ennek számtalan példáját láttuk, viszont aki ezt a kopottra mantrázott közhelyet kiejti, az általában igyekszik azonnal hozzátenni: kivéve a pólósok. A mögöttünk álló négy év ellenére az ország hisz és bízik vízilabda-válogatottjában, az éveken át tartó hegemónia ugyan megszűnt, de ez a csapat szinte már nemzeti ereklyévé nőtte ki magát, így tíz emberből nyolc biztosan olimpiai aranyra számít a Kemény-csapattól. Meg kell szerezni akkor.