A Partizannal játszik az Eger pólócsapata

2010.03.08. 12:47

A belgrádi Partizannal sorsolták össze a ZF-Egert a férfi vízilabdacsapatok Euroligájának negyeddöntőjében, amelynek párosítását hétfőn készítették el Rómában. Az első mérkőzést Egerben rendezik március 24-én, a visszavágó les  április 14-én lesz.

„Nem jó, hogy nálunk van az első meccs, annak viszont örülünk, hogy nem a címvédő Kotort kaptuk, az olimpiai bajnok Kiss Gergő és Steinmetz Ádám montenegrói együttesét mindenképpen el akartuk kerülni - mondta el a helyszínről Halmos R. Péter, az egriek ügyvezető elnöke. - Mindent megteszünk, hogy megnehezítsük a világ egyik legjobbjának számító, és csoportjában mind a hat meccsét megnyerő ellenfél dolgát.”

Az Eger - csoportmásodikként végezve az olasz Pro Recco mögött - a háromból egyedüli magyar csapatként jutott be a nyolc közé, ugyanez nem sikerült sem a bajnok Vasasnak, sem pedig a Honvédnek.

A három magyar olimpiai bajnokot, Benedek Tibort, Kásás Tamást és Madaras Norbertet is felvonultató Pro Recco a Honvéd csoportjában a Partizan mögött másodikként végzett montenegrói Budvával került össze.

Az Euroliga negyeddöntős párjai:

ZF-EGER - Partizan Beograd (szerb)

CNA Barceloneta (spanyol)-Jug Dubrovnik (horvát)

Pro Recco (olasz)-Budva (montenegrói)

Herceg Novi (montenegrói)-Primorac Kotor (montenegrói)