![Megvan a magyar küldöttség első érme: Muhari Eszter drámai fordítással harmadik női párbajtőrben](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5749/57490/574903/57490351_4252339_fbef88c68a0393b9406933a0f85ee08d_wm.jpg)
Franciaországban selejtez tovább a férfi LEN-kupában mind az FTC, mind a Honvéd férfi vízilabdacsapata: előbbi Nizzában, utóbbi Marseille-ben igyekszik kiharcolni a legjobb 16 közé jutást ezen a hétvégén. Ehhez mindkét magyar együttesnek vagy az első, vagy a második helyen kell végeznie négyesében, s erre valós esélyük is van a népligetieknek és a Kőér utcaiaknak egyaránt.
A Ferencváros - a G csoportban - pénteken a görög Vuliagmenivel kezd, másnap a német Duisburggal folytatja, majd vasárnap a házigazda Nice gárdájával zárja a második számú európai pólós sorozat 2. selejtezőkörét, s meglepő lenne, ha Ambrus Tamás vezetőedző egyre erőteljesebb játékot produkáló alakulata nem éllovasként biztosítaná helyét a nyolcaddöntőben.
A csoportgyőzelem a megalapozott célja a Vad Lajos irányította, s az elmúlt víkenden a Magyar Kupa negyeddöntőjében a címvédő és bajnok Vasast búcsúztató Honvédnak is, amely a spanyol Terrassa ellen nyit, szombaton mérkőzik a német Esslingennel, s a befezőnapon vív meg a vendéglátó Marseille együttesével az I jelű kvartettben.
A program:
Péntek:
FTC-Fisher Klíma - Vuliagmeni (görög) 19:30 ó
Groupama-Honvéd - CN Terrassa (spanyol) 20:45 ó
Szombat:
FTC-Fisher Klíma - ASC Duisburg (német) 18:30 ó
Groupama-Honvéd - SSV Esslingen (német) 18:15 ó
Vasárnap:
FTC-Fisher Klíma - Olympic Nice (francia) 11:30 ó
Groupama-Honvéd - CN Marseille (francia) 11:30 ó