Ez a csalódás nagyon nem hiányzott
A Vodafone Kupa zárómeccsén Görögország 10-9-re legyőzte Magyarországot, ezzel Benedek Tibor válogatottja csak a harmadik lett Montenegró valamint a már említett görögök mögött.
Nem kezdett jól a csapat, mert az első negyedben kétgólos hátrányt szedett össze, de a második negyedben sikerült a fordítás, 4-2-re vezettünk. A negyedik gól előtt egy gyors és szép támadást láttunk, Hárai pedig nagyszerűen fejezte be centerből, csavarral. Akkor úgy látszott, a hiányzó sebességet is megszerzi a válogatott.
A harmadik játékrész 4-4 lett, ami a kétgólos előny megtartását jelentette.
A negyedik negyed viszont nem várt fordulatot hozott, kissé leeresztett a hazai csapat, pillanatok alatt egyenlített az ellenfél, Madaras ugyanakkor még visszaszerezte az előnyt, de 9-8-ról kettőt vágtak a görögök, amivel legyőzték Magyarországot.
Tizenkettőből három előnyt sikerült értékesíteni Magyarországnak, ami kevés, pláne, mert a görögök ebben a mutatóban sokkal jobbak voltak.
Tíz gólt Montenegrótól sem kaptak Nagy Viktorék, pedig ha pedig tíz gólt kapunk a vb-n, nehéz lesz nyerni.
"Fordulatos mérkőzés volt. Ha a jó oldalát nézem, szerettem volna egy olyan meccset, amikor éles szituációk vannak a hajrában. Az utolsó fórt bekaptuk, mi ellenben kihagytuk. Fel kell erősödnünk az előnyök kihasználásában. Keveset lőttünk be, míg a görögök a felét a lehetőségeiknek. Egy hetet itthon készülünk, szombaton indulunk a barcelonai vb-n. Addig meg kell próbálni lendületet szerezni, mert a lefordulásaink nagyon hiányoznak" - nyilatkozott a Digisportnak Benedek Tibor kapitány.
Jegyzőkönyv:
Görögország-Magyarország 10-9 (2-0, 0-4, 4-4, 4-1)
a magyar góldobók: Vámos 3, Hosnyánszky, Hárai 2-2, Bátori, Madaras 1-1
A másik vasárnapi mérkőzésen:
Montenegró-Németország 10-3
pénteken játszották:
Magyarország-Németország 9-3
Montenegró-Görögország 11-4
szombaton játszották:
Montenegró-Magyarország 8-5
Görögország-Németország 13-9
A torna végeredménye: 1. Montenegró 9 pont, 2. Görögország 6, 3. Magyarország 3, 4. Németország 0