Megjósoljuk, mit fog mondani a dél-afrikai pólós a meccs után

„2001-ben egy családi nyaraláson kezdődött az én kalandom. Petőváry Attilát látogattam meg Fokvárosban, aki a városban dolgozott, és miközben az egyik étteremben asztalra vártunk, odajött hozzánk beszélgetni a Reddam iskola tulajdonosa, aki rajongott a pólóért.

Karácsony előtt jártunk, nemsokára hazajöttem, és februárban kaptam egy ajánlatot tőle. Hitetlenkedve fogadtam, de elfogadtam, és 10 évet lehúztam nála, majd hat éve vagyok a Bishop iskola szakmai igazgatója. Jól érzem magam, nem hiányzik az örökös eredménykényszer, másfajta munkát végzek.”

Dési itthon az újpesti szakosztályvezető volt 2001-ben, amikor megnyerték a LEN-kupát. Ki akarta magát próbálni még egyszer edzőként, mert előtte már volt az osztrákok kapitánya, 1995-től négy éven át. Kuvaitban is szerencsét próbált, ahol jó körülmények voltak, de a játékosok nagy többsége Ferrarival járt, és a sport kevéssé érdekelte őket, ami az edzésmunkájukon is meglátszódott.

Majdnem 300 hazai élvonalbeli meccsel a háta mögött belevágott tehát a dél-afrikai munkába 2002-ben, és arra hamar rájött, hogy maradandót alkotni abban a közegben nem tud. Iszonyú nehéz is volt neki az elején, mert az itthoni módszerek életképtelenek voltak. Futballhasonlattal értékeltette, mennyire.

Désit háromszor választották meg edzőkollégái a legjobb edzőnek, ami nagy elismerés neki, annál is inkább, mert az országban kifejezetten népszerű rögbiseket és evezősöket is megelőzte. 2002 és 2007 volt a felnőtt női válogatott kapitánya, azóta az UCT egyetemi csapatát építgeti.

Úgy gondolja, hogy a külföldi munkát a személyiség határozza meg, arról persze le kellett tennie, hogy ő majd az európai csapatokkal versenyezni tud. Kint annak van értéke, hogy a játékosai kezet fognak vele az edzések után, és tisztelettel megköszönik az edzést, miután alig állnak a lábukon.

„Ha Dél-Afrikában sikeres vagy, akkor lesznek irigyeid. Óriási különbség viszont, hogy otthon csak irigyeid vannak. Nem olyan nehéz kint dolgozni, mert a vakok között a félszemű a király.

Van kint egy horvát edző, Vlado Trinics vele legalább nagy csatákat vívunk. Jól érzem magam még ennyi év után is, a fiam most már 16 éves, természetesen vízilabdázik, ki tudja, lehet, hogy még egyszer hallunk róla.”

Van egy jó kifejezés arrafelé, ami az egész kinti sportéletet áthatja, ez pedig a bad luck. Ami nem elsősorban azt jelenti, hogy peches, szerencsétlen volt egy meccs, hanem inkább azt a pozitivitást sugallja, hogy a következő alkalommal majd jobb lesz. Ha kikapnak 20 góllal a magyarok ellen csütörtökön a vb-n, ők akkor is csak ennyit fognak mondani. Mindent megtettek, de ez most így sikerült, vagyis: bad luck.

Annak a meccsnek természetesen a mieink az esélyesei. Az 59 éves Dési szerint ott lehetnek az elődöntőben a magyarok, de nem szabad, hogy megtévessze a csapatot, hogy a szerbek nem a legjobbakkal mennek ki, mert akik most bekerültek, nagyon harapni fognak, hiszen ott akarnak lenni az olimpiai csapatban.

Itthon a legtöbbet Gerendás Györgytől tanulta, nem véletlenül építette azt a rendszert, amit az olimpiai bajnok pólós a BVSC-ben. Csak olimpiai bajnok edzői voltak, volt honnan merítenie: Szittya Károly, Mayer Mihály, Bolvári Antal, Rusorán Péter, Kenéz György, Molnár Endre, Konrád Ferenc, Felkai László. Kint minden edzőnek tudnia kellett az ars poeticáját, hogyan zónáznak, hogyan támadnak, miután eggyel feljebb a korosztályos csapatokat.

Annak idején Ryan Bell volt a legnagyobb tehetség, ő eljutott a Barcelonáig, ha ő Magyarországra születik, olimpiai bajnok lehetett volna.

„Van néhány tehetséges játékos, akik vállalják a munkát, de ők is keretek között mozognak, mert Dél-Afrikában minden más”

- összegzett.