Egy éve halt meg a legendás vízilabdázó, Benedek Tibor

A világ egyik legjobb balkezes játékosa 2020. május elején jelentette be, hogy a sportággal kapcsolatos minden tevékenységét megszakítja, pedig az UVSE szakmai igazgatójaként és edzőjeként tevékenykedett.

Akkor már érezni lehetett, hogy nagy a baj, de mindenki bizakodott és drukkolt a magyar válogatott egykori csapatkapitányának – ki más győzné le a gyilkos kórt, ha nem ő?!

Sajnos alig egy hónappal később megállt a szív, amely Magyarországért dobogott, és annyi örömet okozott a magyar embereknek. 

Benedek orvosi javaslatra kezdett el úszni, nyolcévesen ugyanis gerincsérvet kapott, ám eleinte nem szerette a sportágat, mindig is a labda vonzotta, így ismerkedett meg a vízilabdával. Az 1991-es ausztráliai Perthben rendezett világbajnokságon már a keret tagja volt, 19 évesen bronzérmet nyert a csapattal. Ott volt az 1992-es barcelonai olimpián, négy évvel később Atlantában pedig már vezére volt a válogatottnak. Az 1997-es Európa-bajnokságon aranyérmet nyert Sevillában, a következő kontinenstorna előtt viszont doppingügybe keveredett, eltiltották, így nem lehetett ott Firenzében, ahol címet védett a magyar csapat.

Visszatérése után aztán csattanós választ adott kritikusainak: bár a 2000-es sydney-i nyári játékokon a torna folyamán visszafogott teljesítményt nyújtott, az oroszok elleni döntőben igazi vezére volt Kemény Dénes együttesének, négy góllal vette ki a részét a fölényes, 13–6-os győzelemből. 2004-ben Athénban már csapatkapitányként vezette a válogatottat, amely címet védett, majd szívbetegségre hivatkozva átmenetileg lemondta a válogatottságot. 2007-ben visszatért, hogy aztán 2008-ban, Pekingben harmadik olimpiai aranyát is megszerezze.

Játékosként háromszoros olimpiai bajnok, egyszeres világ- és Európa-bajnok, két vb-ezüstöt és egy bronzérmet, valamint két Eb-ezüstöt és három bronzérmet szerzett. Egyszer nyert világkupát, kétszer világligát. 

Négyszer választották az év magyar vízilabdázójának, bekerült az úszósportos Hírességek Csarnokába, megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, középkeresztjét és középkeresztjét a csillaggal.

Halálának egyéves évfordulóján egyik leghíresebb nyilatkozatával emlékezünk rá 2019-ből; ennél pontosabb leírást nem lehetne adni hozzáállásáról, alázatáról és arról, milyen ember volt Benedek Tibor.

„Sosem volt különösen jó labdaérzékem, sosem fociztam, kosaraztam jól, nem dobtam különlegesen nagyot a labdával, és ma már ennél is kisebbet dobok. Nem vagyok kifejezetten sem erős, sem okos, nem úszom túlságosan jól, a vízfekvésem teljesen átlagos. 

Gyerekkoromban tizenegyszer szúrták fel a fülemet, ugyanennyiszer tiltott el az orvos az uszodától. Szépen beszélni talán sosem tudtam, középiskolai eredményeim közepesek voltak, sosem gondoltam, hogy a mondataim hatással lehetnek másokra. 

A katonaságtól gerincsérv miatt felmentést kaptam, azóta már a nyakamban is van két porckorongsérv; 16 éve csuklószorítóval játszom, képtelen vagyok a kézfejemre támaszkodni. Először 2005-ben voltak problémáim a szívemmel, amik 2009-ben megismétlődtek. Mégis, ha legvégül össze kellene foglalnom a sikereim okát, csak annyit mondanék, hogy mindig én akartam jobban. Ez az én tehetségem.”

Halála után ezrek búcsúztak Benedek Tibortól a margitszigeti Hajós Alfréd Uszoda bejáratánál felállított emlékhelynél, a vízilabda szentélyétől a Margit híd bejáratáig álltak sorban az emberek egy-egy gyertyával vagy virággal a kezükben, hogy könnyeikkel küszködve leróják kegyeletüket a legenda emléke előtt.

(Borítókép: Kisbenedek Attila / AFP)